Párkeresés

Minél fontosabb lenne, hogy gyorsan találjunk valakit, mert már annyira hiányzik, annyira vágyunk rá, annál kevésbé jön össze, annál ritkábban rúgunk labdába, annál nehezebbnek érezzük az egészet.

A párkapcsolatok egyik összetartó ereje a közös hobbik vagy kellemes időtöltések megléte, és a film- vagy sorozatnézés éppen egy ilyen közös hobbi, ami nem hogy elidegenítene bennünket egymástól, de inkább összekovácsol. Nem csak azért, mert a műsor nézése közben együtt vagyunk, és egy dologra fókuszálunk, hanem azért, mert témát is ad a későbbi beszélgetésekhez.

Mindenféle életformában lehet találni önismerettel rendelkező, és annak hiányában szenvedő embereket, önállóbbakat és önállótlanabbakat is, tettrekészeket és tutyimutyikat, sportosakat és lustábbakat. Attól, hogy valaki egyik kapcsolati státuszból a másikba vált, tuti, hogy nem fog egy csapásra megváltozni: a változás mindig lassú és szabad szemmel szinte észrevehetetlen. A házasból is válhat újra egyedülálló, attól még nem fog minden tulajdonságot és képességet elfelejteni, amit a házassága alatt szerzett.

Van egy ideál, amely abba az irányba viszi a gondolkodásunkat, hogy bármilyen cselekvés, amit komolyabb energia befektetésével, költségesen végzünk, akkor értelmes tevékenység, ha az eredője pozitív.

Nincs olyan módszer, amivel bárkit vissza lehet hódítani. Vannak esetek, amelyekben nem lehetetlen, de sajnos sokszor pont az érintettek nem tudják, hogy az ő esetük a lehetetlen vagy a talán esélyes kategóriába tartozik-e - már azok az érintettek, akik szeretnék megkísérelni a visszahódítást.

A -tól/-ig határok tényleg legfeljebb orientációként hasznosak, ha valaki nagyon érdekel, mégis nagyon kilóg valamelyik tartományból, akkor azért érdemes neki adni egy esélyt - de minél szűkebbre szabjuk a határokat, annál kisebb az esélye még annak is, hogy egyáltalán megszólít valaki, aki egy vagy több szempontból is eltér az elvárásainktól.

A kérdés nehéznek tűnhet, a válasz pedig sokszor általánosságokhoz vezet. Olyan megfogalmazásokhoz, mint „nagyon rágörcsölsz, ez így átmegy a másiknak, hagyd abba, nem jó, lazulj el”, és így tovább.

"A nőknek nem kellenek a rendes férfiak, sírják el a sörük fölött, akármelyik nőnek, aki hajlandó meghallgatni őket. Fennhangon kárhoztatják magukat, ostorozzák a leküzdhetetlen, beteges rendességüket. Azután, ha a tényeket nézzük, és jobban megismerjük ezeket az embereket, kiderül, hogy nagy részük egyáltalán nem olyan rendes, mint amilyennek hiszi magát." Karen Joy Fowler: A Jane Austen könyvklub

Azok az emberek, akik NEM a "nekem a legjobb jár" felkiáltással keresnek akár társat, akár munkahelyet, akár telefont, sokkal elégedettebbek és boldogabbak, mint azok, akik folyton attól rettegnek, hogy lemaradnak egy kedvezőbb lehetőségről, egy szebb/gazdagabb/szórakoztatóbb partnerről, jobban fizető állásról, csodálatosabb telefonról.

Ismerőseim és ügyfeleim körében gyakran találkozok azzal a szituációval, hogy valamely félresikerült viszonyukat ecsetelve, vagy éppen párkapcsolati kudarcszériában küszködve azzal az önvádló szándékkal állnak elém.

A férfiak csak egy bizonyos szintig szeretik elérhetetlennek érezni azt a nőt, aki tetszik nekik: ha túl elérhetetlennek tűnik, ugyanakkor korántsem ő a legérdekesebb a kínálatban (de még ha alapjában véve érdekes lenne is), csak saját maga alatt vágja a fát.

Vonzó, kedves, okos, csinos, mégsem sikerül partnert találnia? Ugye, nem ismeretlen jelenség? A fene se érti, hogy miért pont a legnormálisabb, legigényesebb nőknek nem jut komoly "udvarló", mikor pedig tényleg minden megvan bennük, amit egy férfi kívánhat. 

Ha valaki nem tetszik, akkor is viselkedjünk civilizáltan, töltsük vele a lehető legrövidebb időt, és ne tegyünk megjegyzéseket rá, se az anyagi helyzetére, se a lerobbant kocsijára, se a szakadt gatyájára, amelyben képes volt megjelenni... Ha sokkal idősebb, mint amilyennek mondta magát, akkor se háborodjunk fel látványosan, elég, ha magunkban bosszankodunk egy sort, de minek bántanánk meg a másik embert? Minek késztetnénk ellentámadásra, vagy minek kergetnénk bele egy negatív spirálba, amely esetleg ahhoz vezet, hogy jó ideig ne legyen kedve randizni? Ami nekünk nem jön be, az másnak még tetszhet, és nem a mi dolgunk, hogy megneveljük!

Kétségtelen, hogy ahány személyiség, annyi igény és stílus létezik, ami alakítja azt is, hogy a társkeresés, kapcsolatkialakítás melyik formáját érezzük testhezállónak és melyiket kevésbé. Van, aki az online párkeresést kedveli, más a szórakozóhelyeket, de az sem kizárt, hogy néhányan az utcán való leszólítósdit preferálják.

Mielőtt még eljutnánk a nyaralásig, első lépésként meg kell beszélnünk, hogy hová megyünk, mivel, hogyan finanszírozzuk, ki felelős a tervezésért, a szállásfoglalásért, mennyire spontán, illetve mennyire előre meghatározott módon menjenek a dolgok. Már ebben a fázisban sok minden kiderülhet. Itt például abszolút megmutatkozik, hogy ki akar irányítani, és ki akarja átpasszolni a felelősséget a másikra. Vagy esetleg ki az, aki irányítani szeretne, de nem képes / nem akar megszervezni semmit, utólag viszont szívesen kritizál.

Mikor már belesüppedtünk a mély kerékvágásba, sokkal nehezebb kikerülni onnan, mint az elején, mikor az a kerékvágás még csak egészen halvány: éppen ezért nem hiábavaló dolog a kapcsolat elejétől odafigyelni arra, hogy ne váljunk a megszokás rabjaivá. Sőt, ha még időben vagyunk, ne válasszunk olyan partnert, akivel semmilyen közös érdeklődési pont nem köt össze, aki képtelen arra, hogy meglepjen minket, vagy akit mi nem akarunk meglepni, aki mellett unatkozunk.

Az első pillanatokat nem feltétlen döntenek egy ismerkedés sorsáról végleges jelleggel. Egy biztos: ha a férfinak a nő egyáltalán nem tetszik, akkor nincs sok esély a folytatásra (sőt, az esély gyakorlatilag nulla), de ha kicsit is tetszik, akkor már nyitott a dolog. Nem csak azért van ez így, mert hagyományosan a férfi kezdeményez, és a férfiak sokkal több nővel el tudják képzelni az alkalmi szexet, hanem azért is, mert a szexuális izgalom a férfi részéről "kötelező" a sikeres aktushoz, míg a nő részéről - sajnos - egyáltalán nem.

Vajon hogyan alakulnak elvárásaink a társkereső közegében, a húsvér szituációkhoz képest. Reálisabbá válnak, netalántán csökkennek amiatt, hogy „van választék” és kevésbé félünk attól, hogy nem találunk jelöltet, vagy pont, hogy megemelkednek mércéink az óriási „kínálat” hatására?

Mennyire nehéz egy egykének párkapcsolatot építenie? És mennyire nehéz az egyke partnerének ebben a kapcsolatban? Biztos mindenki hallott már horror sztorikat az egyetlen gyermekek önzéséről, kompromisszumképtelenségéről, uralkodni vágyásáról, de az is biztos, hogy mindenkinek volt már nagyon szimpatikus, kedves egykékkel is dolga, még ha nem is szerelmi kontextusban. Mennyire fontos egyáltalán, hogy egy felnőtt embernek hány testvére volt, és milyen családból jön?

Neked mi a természetes? Az, hogy összefonod a karjaidat, a mellkasod előtt, kicsit görbe háttal jársz, vagy az, ha kidüllesztett mellel sétálgatsz? Merev a mozgásod, vagy puha, kihúzod magad és a karod lazán lóg a tested mellett, vagy zsebre tett kézzel járkálsz? Ha fotóznak, az elsősorban virítasz középen, vagy igyekszel minél hátrébb húzódni, vagy lehetőleg úgy helyezkedni, hogy ne is látszódj a fotón? Te vagy az, aki barátságosan mások vállára teszi a karját, vagy ezt inkább mások teszik veled, és számodra ez kellemetlen?

A vonzó külső tán soha nem volt annyira fontos, mint épp manapság, mikor folyamatosan megfigyelés alatt állunk, akkor is fotóznak és filmeznek minket, ha nem akarjuk, sokkal több ismeretlen és közömbös tekintetnek ki vagyunk téve, mint a régi korok emberei - de társkeresési szempontból a külső mindig is lényeges volt.

Egy kapcsolat kezdetén a szerelmesek minél több időt szeretnének együtt tölteni, hogy minél jobban felfedezhessék egymást: de általában éppen ebben a szakaszban nem tehetik ezt meg, így annál jobban vágynak az együttlétekre. Semmi nem tűnik elégnek, el sem tudják képzelni, hogy belefáradnának egymás társaságába, és tényleg, nem is fáradnak bele. Sem az érzelmi felfokozottság, sem a körülmények nem engedik, hogy túl soknak érezzék az együtt töltött órákat.

„Legyünk csak barátok!” Igen, ez az a néhány szó, amit egy szerelmesen epekedő férfi a pokolba kívánna. No, de ne ezzel kezdjük most, hanem inkább valami pozitívval. A cikkben sorra veszek pár lehetőséget, amikor ez a kapcsolati forma, hitelességgel vagy anélkül létesül.

Nem egyszer hallottam/olvastam már fiúktól, férfiaktól, hogy a nőket a kisportolt test és a vastag pénztárca vonzza - utóbbi persze megnyilvánulhat sokféle formában, esetleg egy klassz autóban, egy elegáns öltönyben, vagy abban, hogy drága étterembe viszik őket. Biztos, hogy sem a sportos test, sem a jómód nem tesz valakit kevésbé vonzóvá, de attól, ha egyiket sem szerezte még meg egy fiú, vagy nem is látja esélyét, hogy megszerezze, még lehet nagyon sikeres a nőknél.

Magas, barna mérnökök és humoros tanárnők előnyben Ön is azt gondolja, hogy a vékony, szőke nők mozgatják meg leginkább a férfiak fantáziáját? A nők pedig a szőke, kék szemű és hivatásszerűen sportoló, esetleg zenész urakat kedvelik? Egy friss hazai kutatás alapján most mindkét tévhit megdőlt. Lássuk csak, hogy milyen nőt keres a férfi és milyen férfit keres a nő!

Nem találod azt, akit keresel? Vagy csak rövid távú kapcsolataid vannak, pedig valami komolyabbat szeretnél? Számos oka lehet annak, hogy nem jársz sikerrel, ezen okok egy része tudatos (például nem is teszel semmit az ismerkedés érdekében, vagy elriasztod a jelentkezőket), más része talán nem tudatosult eddig.

Ha már egy ideje ismerjük egymást, valószínűleg pontosan ráérzünk arra, mi az, ami nagyon idegesíti a partnerünket, mivel lehet megsérteni, milyen mondatokra ugrik... Vannak olyan típusszövegek, amelyek rengeteg kapcsolatban elhangzanak, és rengeteg veszekedést generálnak - lehet, hogy a mi provokatív beszólásaink is hasonlítanak rájuk? És lehet, hogy ha ezt tudatosítjuk, akkor legalább egy kis esélyt adunk magunknak arra, hogy mikor legközelebb belekezdenénk, inkább másképp fogalmazzunk? Vagy fel se hozzuk a témát?

Az utóbbi időben nagy port kavart a médiában a nemi erőszak kérdésköre egy ismert ügy kapcsán, rengetegen kapták fel a fejüket és fogalmazták meg nézeteiket a női méltóság védelme érdekében.

Biztos léteznek olyan emberek, akik számára szinte banális szerelmi vallomás hallani, mert olyan sokan esnek beléjük az életük során, de a legtöbbünk azért meglehetősen ritkán tapasztalhatja meg az az első alkalmat, mikor valaki kimondja: "szeretlek". Persze nem mindegy, hogy milyen érzéseket táplálunk az iránt, aki kimondja, vajon viszontszeretjük-e, vagy éppenséggel kínos zavarba kerülünk, mert mi nem érzünk így, esetleg épp, hogy menekülnénk előle. Vagy csak bizonytalanok vagyunk még az érzéseinkben, és nem tudjuk, mit feleljünk.