Aki szingli, azzal valami nagy baj van?

Bár már sokat enyhült a szinglik megítélése, azért még sokak fejében az van, hogy aki egyedülálló, az valahogy defektes. Biztos nem elég vonzó, kiállhatatlan a természete, ezért nem kelt el még a társkereső piacon. Nagyon sok egyedülálló is ugyanezt gondolja saját magáról. Hogy is van ez?

Társkereső klienseim rendre számolnak be hasonló tapasztalatokról. Elmesélik, mennyire kellemetlen nekik, hogy már az összes tesójuk, unokatesójuk és barátjuk rég megházasodott, csak ők vannak még egyedül. Így aztán óhatatlanul felmerül bennünk, hogy velük valami nagy baj van. Valamit rosszul csinálnak, nem elég szépek, vonzók, kedvesek. Valamit nagyon elrontottak. Gyakran élnek át szégyent azért, mert így alakult az életük. Azt érzik, hogy nem sikerült megugraniuk egy olyan feladatot, ami a társadalom többsége számára játszi könnyedséggel megy. Gyakran kérdezik tőlem: mi a baj velem?

Az elmúlt évek társkereső coachingjainak a tapasztalata számomra, hogy a legtöbb egyedülálló azért nem tud megfelelő társat találni, mert az élete során valahol, valamikor nagyon megsérült. Lehet, hogy olyan családból jön, ahol azt tapasztalta, hogy a közelség irdatlan fájdalommal jár. Vagy egy korábbi párkapcsolatában kapott olyan sebeket, amelyeket még nem tudott feldolgozni.

A teljesség igénye nélkül mutatok néhány olyan sérülést, amivel a leggyakrabban találkozom a munkám során.

Gyerekkorban kapott negatív üzenetek, hiedelmek

A legtöbb társkereső borzasztóan negatívan vélekedik magáról. A többségük azt gondolja, hogy a testével, a külsejével van baj: nem elég vékony, izmos, nem elég magas, nem elég kicsi vagy nagy néhány fontos testrésze. Van, aki meg van győződve arról, hogy ő egy kiállhatatlan, hisztis alak, aki tönkreteszi a kapcsolatait.

A coachingok során rendre kiderül, hogy ők magukról nagyon negatív üzeneteket kaptak a szüleiktől. Lehet, hogy a szülők gyakran hangoztatták, hogy „A nővéred szebb és okosabb”, “Miért nem fiúnak születtél?” “Kiállhatatlan vagy, így nem kellesz majd senkinek!”.

Sokszor nem is kell, hogy a szülők ezeket kimondják. Bőven elég, ha bántják, megalázzák vagy éppen elhanyagolják a gyereküket. A kicsi kölyök így is le tudja vonni azt a következtetést, hogy„nem kellek, nem vagyok elég jó”.

Nem csoda, ha ezek után felnőttként is ezt gondolják magukról: nem vagyok szerethető, biztos vissza fognak utasítani, ha pedig mégis lesz párkapcsolatom, tutira el fognak hagyni.

Ezzel a hozzáállással, ha találnak is társat, bekötött szemmel, száz kilométeres körzetben (teljesen tudattalanul) kiválasztják azt az embert, aki visszaigazolja majd a saját magukról alkotott negatív képet. Tényleg olyan társat találnak, aki bántja, megalázza, elhagyja őket, és íme, visszaigazolást nyert, hogy nem vagyok szerethető.

Ebből a nagyon nehéz, ördögi körből egyetlen kiút van: segítőt kell keresni, akivel át lehet dolgozni a súlyosan sérült önbecsülést.

Ismétlési kényszer

Sok olyan társkeresővel dolgoztam együtt, aki azért keresett meg, mert azt tapasztalta, hogy rendre ugyanolyan típusú társat választott: alkoholistát, bántalmazót, esetleg folyamatosan szeretői státuszban találta magát. Vagy éppen folyton reménytelenül szerelmes volt olyan partnerekbe, akik soha nem őt választották.

Itt nem arról van szó, hogy a sors bünteti őket, hanem a fent már emlegetett tudattalan választásról. Hajlamosak vagyunk olyan emberbe beleszeretni, aki előállítja nekünk a születési családunkból ismerős érzésvilágot. Ha most erre azt mondod, hogy “Atyaég! Dehogy! Pont azért menekültem el otthonról, mert anyám folyton utasítgatott és kritizált!”, akkor gondold végig, hogyan érezted magad a legutóbbi pároddal kapcsolatban! Nem ismerős valahonnan az örökös pattogtatás és megalázó vélemény?

Az ismétlési kényszer csak addig működik, amíg fel nem ismerjük, hogy mi az, amit folyton ismétlünk, és miért csináljuk. Akár egyedül is eljuthatunk a felismerésig, bár a leküzdéséhez, a minták felismeréséhez gyakran szakember segítsége szükséges!

Lezáratlan régi kapcsolatok

Rengeteg sérülést tudunk begyűjteni a korábbi kapcsolatainkban is, ami aztán „hatékonyan” akadályozza azt, hogy ismét megnyíljunk valaki más előtt. Az előző kapcsolatokban szerzett bántások, megalázások, visszautasítások óvatossá tesznek minket, és akár hónapokra, évekre is bezárulhatunk az új kapcsolatok előtt.

Lehet, hogy tudatosan nagyon is akarsz új párkapcsolatot, de a lelked mélyén falakat húzol, és senkit nem engedsz közel magadhoz. Ennek a jele lehet például a túl magasra tett igényszint a következő partnerrel kapcsolatban. Ha senki nem elég jó neked, akkor egészen biztosan nem lesz következő kapcsolatod, nem kell közel engedned magadhoz senkit. Az egészet pedig remekül rá lehet fogni a másik nemre, hiszen nincs egyetlen ember se közöttük, aki elég jó lenne neked.

Láthatod tehát, hogy számtalan oka lehet annak, ha valaki hosszú hónapok vagy évek óta egyedül van.

A megoldás nem a szégyenkezés, hanem a felelősségvállalás. Ha azt tapasztalom, hogy már évek óta nem sikerült olyan társat találnom, akivel elkötelezett, működő párkapcsolatban tudok élni, akkor itt az ideje, hogy keressek egy segítőt, akivel meg tudjuk vizsgálni, hogy miféle belső akadályaim vannak.

A szüleim vagy az előző párom hibáztatása helyett az én felelősségem, hogy elkezdjem begyógyítani a sérüléseimet, különben újra meg újra rosszul fogok választani, vagy ugyanott fogom elrontani a következő kapcsolataimat is.

A megoldás nem az, hogy várok az Igazira, aki majd pontosan passzol hozzám, hanem az, hogy megnézem, hogyan válhatok én alkalmassá arra, hogy jó partner legyek!
Ha elakadtál valahol a társkeresésben, nézd meg az Igényes társkeresők mesterkurzusának videóit!