Azok a kezdeményező nők...

Az évszázados hagyományok szerint a direkt és egyértelmű kezdeményezés privilégiuma, kockázata és terhe a férfiakat illeti. Akár komolyabb kapcsolatról, akár alkalmi ismerkedésről van szó, a fiúk, férfiak dolga megkérdezni a lányokat, nőket, hogy kérnek-e egy italt, elmennek-e velük vacsorázni, ők kezdeményezik a testi kontaktust, a szexet, a párkapcsolatot és a házasságot is. Hagyományosan, persze. (Most a konkrét, üzletszerű felkínálkozástól tekintsünk el.)

A közhiedelem szerint mégis a nő választ. A férfiak mindenesetre szeretik ezt hangoztatni valamilyen oknál fogva, pedig az egyértelmű, egyenes női kezdeményezést kevesen veszik vagy vették jó néven. Lányok anélkül, hogy mindjárt szajhának kiáltották volna ki őket, legfeljebb ráutaló magatartással hívhatták fel magukra a figyelmet, ilyen a kihívó öltözködés, kihívó tekintet, mosoly, cicás mozgás, megannyi közvetett, többféleképpen értelmezhető módszer, elsősorban testbeszéd. A férfiak pedig vagy észreveszik ezeket a jeleket vagy sem - ha nagyon feltűnő, észreveszik, de lehet, hogy éppen a feltűnősége miatt nem fogják tartós kapcsolatra alkalmasnak tartani a lányt, ha valaki visszafogottabban csinálja, az viszont már sokszor tapasztalhatja, hogy az üzenet nem érkezett el a címzetthez. (A testbeszéd értelmezésében felmérések szerint a nők sokkal jobbak, mint a férfiak.)

Nehéz eltalálni azt a keskeny mezsgyét, ahol nem nagyon kihívó az ember, de nem is annyira visszafogott vagy hűvös, hogy meg se merjék szólítani.

Persze korosztályonként is változnak a szokások, nem csak a mai tízen- és huszonévesek között akadnak olyan lányok, akik rámenősebbek, mindig léteztek ilyenek, csak egyre nagyobb ennek a társadalmi elfogadottsága. A jelek szerint a nyugati társadalom abba az irányba tart, hogy a női egyenjogúság folyományaként a lányok egyre gyakrabban lépnek fel kezdeményező félként, legyen szó alkalmi vagy tartósabb kapcsolatról. Ez persze nem feltétlen rossz, de a hagyományos nemi szerepek felborulása megkérdőjelez egy csomó viselkedésmintát, amelyekhez ugyanakkor a legtöbben ragaszkodnának. Ha férfias fiúkat akarunk, lehet, hogy jobb meghagyni nekik a kezdeményezés privilégiumát és kockázatát. Vagy mégsem?

Mindkét nem képviselői között van persze olyan is, aki imádja, ha az ő kezében lehet az irányítás, meg olyan is, aki ezt tehernek érzi, nem szeret kockáztatni, mert nehezen viseli a visszautasítást. Minél magabiztosabb valaki, és minél szilárdabb az önbizalma, annál könnyebben fog kezdeményezni, valószínűleg annál kevesebb kudarc is éri. De akit megvisel a kudarc, az nem szívesen kockáztat egy következő alkalommal. Léteznek olyan férfiak, akik szívesen veszik, ha „felszedik” őket, mert nem fekszik nekik az udvarlás műfaja, és léteznek olyanok is, akiknek a kedvét elveszi, ha egy nő nem hagyja magát a hagyományos módon meghódítani.

Vajon mennyire különbözik ebből a szempontból az online társkeresés a való életben tapasztalható ismerkedési mintáktól? Meglehetősen. Másképp keresünk, másképp próbáljuk bevonzani a bennünket érdeklőket, másképp kezdeményezünk. Választhatjuk azt, hogy egyszerűen csak jelen vagyunk a társkeresőn, már az is jelzi, hogy nyitottak lennénk az ismerkedésre. Ahogy már sokszor volt szó róla, egy jó fotó és frappáns bemutatkozás növelheti az esélyeinket (adatlapot nem kitölteni viszont jelentősen rontja a sanszainkat). Ha adatlapokat nézegetünk, az már egyfajta aktivitást jelez, hiszen minden olyan felhasználó, akit megnézünk, értesítést kap a kíváncsiskodásunkról. De az, hogy megnézünk egy adatlapot, még nem jelenti azt, hogy tetszik is az illető, tehát kezdeményezni akarnánk nála. (Bár akad, aki szerint az lenne a logikus, hogy ha már rákattintottuk, írunk is neki, volt ilyen komment nemrégiben.)

Sokkal egyértelműbb, ha kedvencnek jelöljük azt, aki szimpatikus. Van olyan férfi is, aki megelégszik ennyi kezdeményezéssel, de ez inkább egyfajta finom, nőies jelzés, mint egy tétova mosoly. Ha egy kedvencnek jelölésre nőként levéllel reagálunk, bizonyos szempontból átvesszük a kezdeményezést, tematizáljuk a levelezést. Lehet, hogy ezzel megkönnyítjük a partner feladatát, sokkal könnyebb reagálni valamire, mint kitalálni, miről legyen szó.

A kedvencnek jelölés lehet egyfajta magunknak készített lista, és vérmérséklettől függ, ki hogy értelmezi a másik oldalon ezt a gesztust. Egyáltalán észreveszi-e, figyeli-e, tulajdonít-e neki bármilyen jelentőséget. Egy csinosabb, nagyon keresett férfi népszerűségi mutatóként értelmezheti, hogy sokaknál kedvenc, de ettől még nem valószínű, hogy írni fog a jelölőknek. Akihez meg ritkán szólnak, az fel fog rá figyelni. Vagyis, ha egy nő „csak” ezzel a jelöléssel operál, az még nem biztos, hogy kezdeményezésnek fog számítani.

Az igazán aktív női kezdeményező aktív férfihoz hasonlóan keresgél, böngész adatlapokat, jelöl kedvenceket, ír bemutatkozó leveleket. Ha a levélre pozitív válasz érkezik, lehet, hogy a megszólított férfi átveszi a kezdeményezést, de az is lehet, hogy továbbra is a nő irányítja a történéseket. Magából a tényből, hogy ki szólít meg kit, még nem derül ki, hogy a továbbiakban hagyományos szereposztásban folyik-e a kommunikáció, vagy egyik fél se fog dominálni (ez lehet a legritkább), esetleg a női kezdeményezés folytatódik.

Az első randit általában a férfiak sürgetik, de itt is előfordulhat, hogy a nőnek sietősebb vagy ő az, aki javaslatot tesz a helyszínre, időpontra. Még ez sem számít szokatlannak, de az jóval ritkább lehet az olyan eset, amikor a nő kezdeményezi az első csókot. Az még teljesen belefér a hagyományos képbe, ha a nő érinti meg először a férfit, megsimogatja a karját, megveregeti a vállát, ez elmegy baráti gesztusnak is, ahogy egy arcra adott puszi is lehet csak a szimpátia jele. Karakterfüggő, ki mennyire távolságtartó, illetve kinek mennyire szokása megérinteni azokat, akikkel beszél. De ennek még nincs feltétlen erotikus jelentése, attól függetlenül, hogy egy randin a férfiak nagy része valószínűleg nagyon is úgy fogja érzékelni, hogy a nő kinyitotta a kaput, most már be lehet rajta lépni. A férfiak túlnyomó többsége azonban nem egyéjszakás kaland esetén valószínűleg fenn akarja tartani magának a jogot, hogy ő adja az első csókot. Ha akarja, persze. Mert az is előfordul, hogy nem akarja, ergo nem fog kezdeményezni.

Akiket eddig megkérdeztem, bármennyire is a női egyenjogúság hívei voltak, nagyrészt azt mondták, hogy a nők szexuális kezdeményezése (nem kapcsolaton belül, persze) nem hat rájuk pozitívan. Lehet ez nagyon igazságtalan így, de az évezredes beidegződések akkor sem hagyhatók figyelmen kívül. A férfiak nagy része ugyan élvezi, ha egy nő megkívánja, de egyértelmű kezdeményezésre sokan zavarral reagálnak. Ha nem tetszik a nő eléggé, akkor érthető a zavar, valahogy le kell szerelni, lehetőleg anélkül, hogy ne legyen belőle sértődés. (Lesz. De attól még nagyon fontos, hogy finom legyen a visszautasítás.) Lehet, hogy a nő ugyan tetszik, de például kiskorú vagy olyasvalaki, akivel bizonyos okokból kifolyólag nem lenne ildomos semmilyen szexuális interakció: ezt a lányok is tudják általában, de ha fiatalok és lázadók, szívesen hagyják figyelmen kívül. Társkeresős randizásnál az ilyesmi viszonylag ritka lehet, hacsak nem hazudott nagyot a lány a korát illetően.

De ha a nő alapvetően tetszik, és a férfi idővel még kezdeményezne is, akkor sem biztos, hogy örülni fog a „letámadásnak”. Például, mert a rámenősséget a férfias tulajdonságok közé sorolja, és nőkben kifejezetten nem értékeli. Vagy abból, hogy egy lány nála kezdeményez, azt a következtetést vonja le, hogy ezt másoknál is könnyűszerrel megteszi. (Korántsem biztos, de lehet ez a benyomása.) Ha valaki túl könnyen kapható, kis eséllyel lesz hűséges hozzá, gondolhatja. Komoly kapcsolatra való törekvés esetén ez általában rossz pont.

Vagyis, bizonyos dolgokban, úgy mint levélírás, randi javasolása, egy-egy simogatás nem gond, ha a nő magához ragadja a kezdeményezést, a csókot és a szexet illetően azonban már jobb átengedni a terepet a férfinak, kivéve persze, ha látszik, hogy extrém félénkség akadályozza meg a cselekvésben. Kíváncsian várom a ti véleményeteket a kérdésről, a nőkét, hogy ők mennyire és mikor kezdeményeznek, és a férfiakét, hogy miként fogadják a nők ilyen akcióit.