A nők is kezdeményezhetnek... De hogyan? Társkeresési tanácsok Amy Mandeville-től

Amikor még csak gyerekcipőben járt a netes társkeresés, és a mobiltelefon a bunkóság jelének számított (komolyan, volt ilyen hősi és naiv időszak), de a fiatalok és a kevésbé fiatalok ugyanannyira küszködtek a társkereséssel, mint manapság, egy Amy Mandeville nevezetű nő megbízást kapott egy pasiszerzésről szóló könyv megírására. No, nem valami véresen komoly műre kell gondolni... A megbízásban nyilván az is szerepelhetett, hogy vegye nagyon lazára. Nos, a Hogyan csípjünk fel pasikat valóban laza, mint a Riga-lánc.

De nem is árt, ha tudunk magunkon nevetni, meg humorba csomagolva olykor jobban esik a tanács, mint csak úgy, szárazon. Amy szerint, akinek valószínűleg soha nem volt problémája az ismerkedéssel, a lányoknak ugyanúgy jól áll a kezdeményezés, mint a fiúknak... Nem kell örökké csak arra várni, hogy a másik nem kiszemelt tagja, vagy akármelyik tagja észrevegyen, lehet érte tenni is valamit. Mégpedig nem csak passzívan, finom ráutalással, hanem ennél sokkal rámenősebben.

Nyilvánvaló, hogy ehhez nagyon magabiztosnak és felszabadultnak kell lenni, és mitagadás, a legtöbb nő azért ennyire nem magabiztos és felszabadult. Aki az, annak társkeresési tanácsokat se nagyon kell adni... Vagy tán mégis: hogy miként fogja vissza magát. Mert nem egyszer láttam már olyan lányokat, akik annyira, de annyira közvetlenek voltak, hogy a férfiak elkönyvelték őket könnyen kaphatónak, és hosszú távú kapcsolatuk valahogy sose lett.

De ha mégis eljutnánk arra a szintre, hogy ki akarnánk próbálni a könnyed ismerkedést (mert olyan magabiztosnak érezzük magunkat, hogy csak na), apelláljunk a férfiak hiúságára. (Ők is pont ezt teszik velünk, ezért egyáltalán nem kell ettől rosszul éreznünk magunkat.) Ha van valami ürügyünk, az a legjobb. Régebben, amikor még nagyon tapasztalatlan voltam, napokig bírtam gondolkodni, hogy vajon milyen történettel hívhatnám fel a csoporttársamat, aki a jelek szerint sehogy se akarta észrevenni, hogy belezúgtam... Sajna hiába találtam ki, hogy szakmai tanácsot kérek tőle, mert az biztos bejön, ha villoghat előttem, a jelek szerint nem voltam elég könnyed, és a dolog annyiban is maradt.

A női magabiztosság alfája és az ómegája a testtartás és az öltözködés. Ahogy Amy fogalmaz, el kell hinned magadról, hogy te vagy a környék legszexisebb nője... És ezzel a tudattal viselkedj. Hogy ezt roppant nehéz elhinni, ha tudod, hogy nem igaz? De mi lenne, ha tényleg igaz lenne – legalábbis egy-két férfi tényleg a legszexisebb nőnek tartana? Ne mondd, hogy nincs meg hozzá az alakod, nem vagy elég szép. Persze, jó, ha az embernek homokóra formája van, meg arányos, tetszetős arca, de ez messze nem minden. Az fog átsugározni az ellenkező nemre, amit te gondolsz magadról. (És azzal ellentétben, amit sugalmazni szokás, nem csak a karcsú, hosszú combú nők őrjíthetik meg a férfiakat, a legtöbbjük inkább félelemmel vegyes tisztelettel néz az ilyen csajokra.) Nagy valószínűséggel lesz olyan, akinek a te alkatod jön be valamilyen rejtélyes oknál fogva.

Múltkor megfigyeltem, ahogy egy meghatározhatatlan korú nő beszélt egy pultos fiúval az egyik kávézóban. Fotókat készített a csészékről, és megmutatta az egyébként kifejezetten jóképű, vonzó srácnak az eredményt. Szegényről ordított, hogy ő a saját maga szemében egyszerűen nem nő. Behúzta a nyakát, nyakig be volt gombolva, félszeg mosolya azt sugallta: elnézést, hogy egyáltalán élek, ő az a fajta, aki mindig a háttérben marad, nyáron is kabátban jár és csak titokban álmodozik férfiakról.

Nos, ha meg akarsz szólítani egy férfit, vagy akár egy srácot, semmiképp ne így nézz ki. Olykor olyan lányokat is látok, akik ugyan csinosan öltöztek fel, de látszik, hogy nem érzik jól magukat a ruhájukban. Például túl rövid szoknyát húztak, és állandóan rángatják lefelé. Vagy már az utcán jönnek rá, hogy a dekoltázsuk túl mélyre sikeredett. Vagy esetleg egyszerűen csak túlságosan ki vannak festve, és ez nem illik az egyéniségükhöz. Keresd meg a hozzád illő, neked jól álló, viszonylag kényelmes és lehetőleg természetes stílust, és ha megtaláltad, ragaszkodj hozzá. A legfontosabb, hogy összhangban legyél önmagaddal. (Jó, ezt így könnyű mondani, de nyugodtan kikérheted a barátnőid tanácsát, feltéve, ha nem érdekeltek abban, hogy örökké szingli maradj.)

Mit kell tudni Amy szerint a férfiakról, ami segít a hatékony ismerkedésben? Például azt, hogy még a magabiztosak se annyira magabiztosak, mint mutatják, mindenkinek van sebezhető pontja, ugyanakkor, ha egy pasitól tényleg akarsz valamit, akkor az érzékeny témákkal ne nagyon viccelődj. Bár én azt mondanám, hogy azt, aki sérteget, ne kíméld... Igaz, hogy azzal ne is kezdj semmit.

Érdekes tipp, nekem nem jutott volna eszembe: ha jó orrod van, és első randin megtetszett a férfi, vegyél abból az illatszerből, amit használ, és szórj magadra egy keveset... Ez hat a tudatalattijára. Nem tudom, sose próbáltam, és ennyire jó orrom nincs is, de ha valakinek van, akkor az tehet egy kísérletet. Ugyancsak hatásos lehet az együtt lélegzés, és a szóhasználat átvétele... Bár ehhez olykor nem is kell tudatosság, ha sokat vagyok valakivel, biztosan eltanulok tőle egy csomó jópofa mondást... Az olyan férfi, aki nem mond jópofákat, hosszú távon kissé unalmas társaság.

Amy arra is kitér, hogyan szerezzük meg egy pasi telefonszámát, és utána hogyan hívjuk fel (persze 3 nap várakozás után)... De jó, hogy ezek a tanácsok már alig-alig szükségesek, mióta léteznek közösségi hálók, és bejelölhetünk valakit a Facebook-on, vagy megkereshetünk a LinkedIn-en. Na jó, utóbbi bonyolultabb, de ha van valami szakmai mesénk hozzá, akkor könnyebben kezdeményezhetünk. Lásd a fenti, tanácskérős példát. Ha már tudod, milyen szakmai ismeretekre büszke a pasi, akkor keríts egy problémát, és azzal állj elé... Ilyenkor a férfiak nagy részét roppantul spannolja, hogy ne valljon szégyent egy lány előtt, főleg, ha az tetszik neki.

De a közösségi hálóról Amy még nem írhatott a kilencvenes években... Pedig mennyire megkönnyítheti az ismerkedést! (Sokak szerint túl könnyűvé is teszi...) Azért arra figyelj, hogy sok srác (főleg az éretlenebbje) azt gondolja, hogy ha bejelölöd a Facebook-on, akkor már szexelni is akarsz vele... Jó, lehet, hogy valahol, a szíved mélyén nem zárod ki a lehetőségét, de azért nem szeretnéd, ha egyértelműen úgy venné, mintha már meg is lettél volna neki.

Amy elemezi még az ideális és kerülendő randihelyszíneket, miért ne hagyatkozzunk a férfi autójára, ha életünkben először találkozunk vele, miért válasszunk nappali randit elsőre (főleg, ha hosszabb távra tervezünk), hogyan kell csiki-csuki játékot játszani (erről is regéltem már). Igen fontos fejezet a testbeszéd (melegen ajánlom ilyen tárgyú könyvek beszerzését, már a poszt elején említettek miatt is). Kedvenc részem a szemezési technikák leírása, bár ehhez bizony kellenek idegek. Találunk a könyvben rövid és velős (sokszor túlságosan is elnagyolt) férfitípus-leírásokat, sőt, még a biztonságos szexről is értekezik a szerző. Mindent egybevéve én élveztem (a horoszkópos részt hagytam ki egyedül) – ha nem is áll módomban kipróbálni az érdekesebb trükköket, ezek arra is jók, hogy egy könnyed társaságban sztorizzunk róluk.

Jó szórakozást a könyvhöz!