Szabad-e a nőnek kezdeményezni?

Gyakori női vélemény: a férfi dolga, hogy kezdeményezzen egy kapcsolatot. Nehogy már ezt is nekem kelljen csinálni! Nem is tudnék felnézni egy olyan pasira, akivel a kapcsolatot nekem kellett kezdeményezni. Vajon igazuk van ezeknek a nőknek? Kezdeményezhet egy nő?

Társkereső coachingokon gyakran hallom a fenti mondatokat a női kliensektől. A férfi dolga, hogy kezdeményezzen, az ő feladata a hódítás, hiszen évezredek óta ez a férfi szerepe. A nő dolga mindössze annyi, hogy reagáljon egy pasi közeledésére: eldöntse, hogy akarja-e a kapcsolatot vagy sem.

A nők hozzá szokták tenni, hogy amikor ők írtak e-mailt férfiaknak online randifelületen, akkor nem kaptak választ. Minek írjanak? Ráadásul ők vállalják az elutasítás kockázatát is?

Igen, ez az évezredek óta bevett hagyomány: a férfi feladata volt, hogy meghódítsa a neki tetsző nőt. Ő az aktív, a nő a passzív, aki elfogadja vagy elutasítja az udvarlást.

Érvényes ez a megközelítés ma is? Tényleg érvényesek még ezek a szerepek az online randizás világában? Abban a világban, ahol a nőt ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férfiakat?

Mit jelent kezdeményezni?

Szerintem az első kérdés az, hogy mit jelent kezdeményezni. Egy boltban például az már kezdeményezés, ha megkérek egy férfit, hogy vegyen le nekem valamit a magas polcról? Vagy ha rámosolygok a villamoson egy sármos szépfiúra? Esetleg, ha a vonaton beszélgetni kezdek egy csinos útitársammal?

Azt gondolom, hogy a fenti szituációkban nem azért kezdeményezek kapcsolatot nőként egy férfivel, mert párkapcsolatot szeretnék vele kialakítani. Csak van egy helyzet, ahol egy jóképű idegennel beszédbe elegyedek. Nyitott vagyok.

Amikor férfiakat kérdezek az efféle helyzetekről, egytől egyig azt válaszolják, hogy végtelenül hálásak a nyitott, kezdeményező nőknek: akik csacsognak, beszélgetnek, flörtölnek. Azért hálásak, mert szabad utat kapnak, egy megerősítést, hogy a nő nyitott az ismerkedésre. Még soha, egyetlen férfitól se hallottam, hogy a nő ezzel kasztrálta volna őket, vagy elvette volna a lehetőséget, hogy férfiként viselkedjenek.

Ugyanakkor szinte minden férfi kliensem számára óriási kihívás az utcán, tömegközlekedésen, buliban megszólítani egy nőt. Fogalmuk sincs, hogyan kezdjenek hozzá, és szoronganak attól, hogy nevetségessé, megalázottá válhatnak, amikor egy nő elutasítja őket. (Persze, tudom, hogy hozzám azok jönnek, akik elakadtak az ismerkedésben, akiknek alacsonyabb az önbecsülésük, tehát torz a merítésem.) De biztos vagyok benne, hogy a férfiak nagy része számára kihívás leszólítani egy nőt.

A nők többsége viszont váltig állítja, hogy a kezdeményezés a férfiak dolga. Nehogy már a visszautasítás kockázatát is nekik kelljen vállalni.

Azt gondolom, hogy nem a középkorban élünk. Egyetlen nőt sem fognak megégetni azért, mert egy köztéren, utcán, tömegközlekedésen megszólít egy férfit. Miért is ne tenné? Ha a férfi el van merülve a telefonjában, miért ne szólíthatna meg egy nő egy számára szimpatikus férfit? Nem azt kérdezi tőle, hogy feleségül veszel-e vagy ágyba bújnál-e velem! Csak egy felszínes beszélgetést kezdeményez, amiből akár lehet egy kávémeghívás vagy telefonszám-csere is. Ha a férfi meri, akarja átvenni a folytatást. Ha nem, akkor sem történt tragédia.

Mi a helyzet az online világban?

Szabad-e egy nőnek ráírnia egy szimpatikus férfire? Kezdeményezheti-e a nő az első randit egy hetek óta tartó csetelés után?

Miért is ne tenné? Hiszen azért fizetett elő az online társkeresőre, hogy ismerkedjen! Ha egy idő után már nem érkezik sok levél, miért is ne böngészhetné a nő is a férfiak adatlapjait? Miért is ne írhatna rá a neki tetsző pasikra? Hiszen ezért van ott! Társat akar, lehetőleg gyorsan, mert ketyeg a biológiai órája.

Miért ne kérdezhetné meg egy nő, hogy van-e kedved személyesen találkozni? Különösen egy nagyon elfoglalt hölgy, aki sokat dolgozik, esetleg gyerekei vannak? Ki a fenének van ideje a nap 24 órájában folyton csetelni heteken, hónapokon át? Azt gondolom, hogy egy tudatos, elfoglalt nő minden további nélkül lerövidítheti az ismerkedés időszakát azzal, hogy nem hajlandó hosszasan levelezgetni, hanem minél előbb személyes találkozást javasol.

Ha minderre elutasító választ kap, azzal sincs semmi gond: nem dőlt össze a világ, keres tovább.

Amikor hallgatom azokat a nőket, akik a férfiaktól várják a kezdeményezést, el szoktam nekik mondani, hogy régen, hosszú évezredeken keresztül a szülők választották ki a gyermekeik jövendőbelijét. Ha ennyire ragaszkodnak a bevett, évezredes hagyományokhoz és szerepekhez, szeretnék-e azt is, hogy a kedves mama és papa válassza-e ki a férjüket. Mert akkor már legyünk következetesek, és tiszteljük apánkat és anyánkat, adjuk vissza nekik is ezt a fontos szülői szerepet…

Döbbent, lesújtó pillantásokat szoktam kapni, és legalább néhány esetben sikerül elbizonytalanítanom őket.

Az a tapasztalatom, hogy azok a nők, akik tényleg nagyon szeretnének társat, azok mindent megtesznek azért, hogy legyen nekik. Még azt is, hogy kezdeményeznek, és vállalják az elutasítás kockázatát.

Akik viszont a patriarchális szerepeket hangoztatják, örömmel bújnak ezen eszmék mögé, hogy minél kevesebb felelősséget kelljen vállalniuk a saját boldogságukért.

Ha elakadtál a társkeresésben, gyere le társkereső coachingra, és megtaláljuk a te legjobb megoldásodat!