Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Hogyan éljük túl az első közös karácsonyt? És a többit?

Bár mindenki agyba-főbe boldog karácsonyt kíván és a hirdetések idilli képei beleégnek a retinánkba, tény, hogy ez az év egyik legnehezebb időszaka, és attól biztosan nem lesz könnyebb, hogy az eddigi szingliség vagy lazább kapcsolat után házasok vagyunk, vagy éppen összeköltöztünk. A héten két első karácsonyozóst is megkérdeztem, ők hogyan oldják meg, hogy a kecske is megmaradjon, és a káposzta is jóllakjon.


1. Vándorlás vagy otthonülés?

Ha a pár egy városból/faluból származik, és nem költöztek messzire, akkor a kérdés nem annyira bonyolult, mint abban az esetben, ha eleve két külön helyről származnak, és együtt egy harmadik településre költöztek. Ha külföldön élnek, akkor nehezített a pálya, de már az sem egyszerű, ha idehaza próbálnak egyensúlyozni a „kettesben töltsük a karácsonyt vagy a szülők igényeit is kielégítsük-e” társasjátékban.

Az egyik általam megkérdezett friss házas pasi vidéki, ahogy a felesége is, ráadásul a feleségének elváltak a szülei, és két külön településen élnek. Ők ugyan Budapestre költöztek, de a karácsony idejére a nyakukba veszik az országot, és egyik helyről a másikra vándorolnak. Tavaly még ki-ki a saját szüleinél ünnepelt, de most már mindkettejükre mindhárom helyen számítanak.

Ami így, első karácsonykor akár még izgalmas és érdekes is lehet, de ne feledjük: ilyenkor alakulnak ki az új hagyományok, és könnyen lehet, hogy az elkövetkezendő ünnepekkor már magától értetődőnek tűnik az, amiről most még lehet vitatkozni. Vagyis alaposan gondoljuk át, hogy a most megteremtett hagyományt hosszú évekig el bírjuk-e viselni, vagy inkább jövőre újratárgyalnánk. Mert van, aki szeret ünnepekkor a hidegben bóklászni, mások viszont inkább otthon maradnak és élvezik a nyugalmat.

Annak is vannak persze hátrányai, ha mi maradunk helyben és nálunk zajlik a vendégjárás: akkor se lesz nyugtunk, mert nekünk kell takarítanunk és főznünk – biztos, hogy szeretnénk, ha az anyósunk mindenbe beleütné az orrát, és kritizálna? Ezt úgyis megteszi majd, ha megszületik az első gyerek…

A másik megkérdezett alany (egy fiatal lány) ugyanakkor kiemelte, hogy a szentestét kettesben tölti a barátjával, és csak másnap kerekednek fel, ebédre az egyik szülőpároshoz, vacsorára a másikhoz hivatalosak – kérdés persze, hogy nem lesznek-e rosszul a végére.

És most abba még bele se mentünk, hogy milyen az első közös karácsony azok számára, akik elváltak, és gyerekeik vannak: egy ismerősöm hosszasan magyarázta, hogy miként tudja egyeztetni a volt feleségével, mikor találkozhat a lányával – neki csak a karácsony másnapja jut, de legalább valahogy megoldják.



2. Mennyit költsünk ajándékra, és kinek adjunk egyáltalán?

Ez főleg akkor lehet probléma, ha nem hasonló az anyagi helyzetünk, illetve ha az ajándékozási szokásaink gyökeresen eltérnek. Egyikünk szívesen költi a pénzt, sőt, még attól sem riad vissza, hogy a testvéreivel versenyezzen, ki ad nagyobb értékű ajándékot a szülőknek, a másik viszont utálja a rongyrázást, és csak szimbolikus szuveníreket osztogat. Ez egymás között is feszültségekhez vezet, de akkor főleg, ha a szülők hasonlítgatják össze, hogy melyik párostól mit kapnak.

Igyekezzünk ezt alaposan átbeszélni, és próbáljunk kompromisszumot kötni, valahol középen találkozni. Egyébként az is gyakori, hogy amint a pár összeköltözik, a férfiak úgy dobják el az ajándékozás és levélírás feladatát, mintha még sose hallottak volna róla, és attól kezdve elvárják, hogy a barátnő/feleség intézze a saját rokonságukkal kapcsolatos teendőket is. Ha nőként ezt nem szeretnénk felvállalni, akkor jelezzük időben, mert nagyon könnyű belecsúszni a „mindenkivel én tartom a kapcsolatot” szerepbe, és többet meg nem szabadulunk tőle.

Ennek a felállásnak azonban megvan az az előnye, hogy nem vitatkozunk az ajándékon, merthogy a nő egyedül dönt.

Elváltak és újraházasodók között persze ez is plusz bonyodalomhoz vezet: mégiscsak az apának kellene megvennie a gyerekének szánt ajándékot, és nem az új feleségnek, még akkor sem, ha a gyerek és a „mostoha” között nagyon jó a kapcsolat, és az anya nem fúj az utódjára (ami sajnos elég ritkán fordul elő).


3. Hagyományok: a régiek és az újak

Minél messzebb állunk egymástól kulturálisan, annál nehezebb lesz összeegyeztetni a hagyományainkat. Nem kell ehhez se más országból, se más tájegységről származnunk, elég ha a családunkban mások voltak a tipikusnak számító ételek, édességek, máskor bontottunk ajándékot, más volt a prioritás.

Ahogy a napokban kérdezgettem az embereket, olyan karácsonyi ételeket soroltak, amelyeket én sose láttam az asztalon, mert nálunk más számított megszokottnak: talán az ételek okozhatják a legnagyobb problémát. Abban még valahogy megegyezünk, hogy két méteres karácsonyfa legyen vagy egy húsz centis műfenyő (na jó, lehet, hogy erről is lehet késhegyig menő vitákat folytatni), de hogy halászlé vagy töltött káposzta, esetleg túrós csusza vagy mákos guba kerüljön az asztalra, azt kinek a feladata elkészíteni, és mi történjen, ha mi történetesen utáljuk a párunk családjának kedvenc ünnepi fogásait? Na, ezek aztán fogas kérdések.

Nem túl szép dolog csak azért ragaszkodnunk egy ünnepi ételhez, mert megszoktuk, ha közben látjuk, hogy a partnerünk utálja: most akkor ő fontosabb, vagy a kaja? Nem árt, ha ezt mérlegeljük. Valamiről mindenkinek le kell mondania a békesség érdekében, lehet, hogy pont a halászléről, vagy a hatalmas fáról… De csak azért ragaszkodni valamihez, mert mi ezt szoktuk meg, és emiatt veszekedni épp az ünnep lényegét öli meg.

Békés karácsonyt mindenkinek! És aki még nem talált párt, ne feledje: a két ünnep között és januárban sokan fognak újult erővel keresni!