Randivonal Blog
Te is társat keresel?
A Randivonal Magyarország legnagyobb online társkereső oldala már 25 éve.
Belépés a Randivonalra:
Kellenek-e a drámák egy párkapcsolatban?
Írta: RandiDoctor , dátum: nov 11, 2015 , rovat: Párkeresés | 2 komment
A szerelem nem egy indulatmentes műfaj. Tudja ezt mindenki, az is, akinek része volt benne és valószínűleg érzékelni fogja az a szerencsés is, akire vár még ennek a csodának a megtapasztalása. Nincs is ezzel gond, hiszen intenzív érzelmeket lehetetlen úgy megélni, hogy azok nem visznek el minket időnként valamilyen, egyébként nem feltétlenül konstruktív irányba. Mindez belefér, főleg akkor, ha az indulatok kifejezését mederben lehet tartani és azok nem rombolják, inkább energetizálják a közös kapcsolati egységet.
Azonban észrevehető az is, hogy, ahogy a párválasztásainkkal haladunk előre az időben, ha élményeinkből tanulunk, és lélekben érettebbé válunk, valahogy mintha arra törekednénk, hogy párkapcsolatainkban a lehető legkevesebb felesleges drámára legyen szükség.
Mit értek ezalatt?
Drámák alatt elsősorban felfokozott játszmákat, például szakításos jeleneteket, „neurotikus” kirohanásokat (pl. „tudod mit, ha azt szeretnéd, akkor menj, élj azzal a …! stb.”), romantikusnak tűnő és kötelezően „fájdalmasan szép” elválásokat értek. Minden fontosabb lépésnél mintha ott lenne, hogy ennek óriási a súlya és bizony át kell éreznünk a történtek tragikumát, végletességét, vagy adott esetben reményvesztettségét és instabilitását.
Elkezdtem gondolkodni azon, miközben saját hasonló élményeimet is mérlegeltem, hogy szükség van-e ezekre? Ki kell emelnem, a „drámák” nem konfliktusok, amik a kapcsolat fejlődéséért vannak, nem viták, esetlegesen veszekedések, amik, érdekek és szempontok ütköztetésére szolgálnak, hanem önmagukért való színházi forgatókönyvbe illő teátrális elemek, amikhez mintha időnként már előre memorizált szövegek és reakciók állnának rendelkezésünkre és amikhez, az azokból eredő előnyök miatt mintha egyébként időnként ragaszkodnánk is.
Elég csak eszembe idéznem egy segítő tapasztalatát, aki egy házaspár sokadik, tárgyában ismétlődő veszekedése után, annak tanújaként, feltett egy látszólag triviális kérdést a feleségnek:
- „Te mikor vetted észre, hogy, az, amit csináltok, nem vezet sehova?
- 5 perc után már tudtam (ennek ellenére fél óráig csépelték egymást a felek)
- Akkor minek folytattad utána még 25 percig?
- Hát, mert így legalább tudtam „nyomatni”!
Még egyébként ezt is elfogadhatónak tartom, hiszen, ha mindennek a tudatosítását egy jóízű mosoly, némi felelősségvállalás és elfogadás követi, akkor no para. Azonban, ha a konklúzió ebből az, hogy mennyire borzasztó állapotban van a kapcsolat, mennyire nem tart az semerre és mekkora fájdalmakat okozunk egymásnak ilyenkor, akkor bizony kevésbé rózsás a helyzet. Tehát a drámát igazából érthetjük úgyis, hogy valaki felnagyítja és démonizálja egy párkapcsolat érzékelt hiányosságait (legtöbbször azért, mert maga az illető küszködik fel nem dolgozott belső hiányokkal és sérültségekkel) és megterheli ezzel a másikat és magát a kapcsolatot is.
Mondhatnám úgyis: ha egy pár nem tud a saját neurózisán mulatni, akkor nagy valószínűséggel halálra vannak ítélve.
Lássunk akkor most néhány példát amellett, hogy miért is ragaszkodnak némelyek annyira a „drámákhoz” (nem kívánom ezt most a nőkre általánosítani, bár náluk gyakrabban találkoztam már férfiként ezzel a viselkedéssel):
- Azt hisszük, hogy a drámákon keresztül érzelmi változatossághoz jutunk, holott, pont az autentikus érzéseinknek nem hagyunk helyet miattuk.
- A drámákon keresztül egy ismerős, kiszámítható és „biztonságos” világát alkothatjuk meg azoknak a sérültségekkel teli múltbeli tapasztalatoknak, melyekben már korábban részünk volt.
- A drámák látszólag kitölthetik egyébként unalmasnak és sikertelennek vélt életünket.
- A drámák kifejezik azt az „önsorsrontást”, melyet önszeretetlenségünk miatt rendezünk meg saját magunk számára: fontosak ehhez a színpadi kellékek és a megfelelő jelenetek is.
Volt már olyan párkapcsolatod, amiből katartikus jelenetekkel átszőtt romantikus filmet lehetett volna készíteni? Egy kis „Elfújta a szelet”, hogy utána könnyebben vághassuk fel az ereinket? Nem lenne jobb „egyszerűbben” élni, őszinte, változatos és színes érzésekkel úgy, hogyha visszanézünk szerelmünk történetére, látszólag viharoktól mentes, de mégis tartalmas és sokoldalú világ táruljon a szemünk elé?
Forrás: