Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Kínos anyagiak: ki fizet és miért? / 1. rész szep04

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Kínos anyagiak: ki fizet és miért? / 1. rész

Az anyagiakról kialakult már egy parázs vita a blogon az Elcseszett randik sorozat első története kapcsán, vagyis nem kezdünk teljesen tiszta lappal, de annyi biztos, hogy sokakat érdeklő témába vágunk bele. Kényes és sokszor kínos témába, melynek számos vetülete van.

Társkeresés, randizás: ki mit ad bele?

Kezdjük először azzal, hogy mennyit számítanak az anyagiak egy társkeresőn. A férfiak tehetős vagy nem tehetős mivolta hagyományosan többet számít, mint a nőké, bár ez is változóban van: már nem elvárás, főleg 30 feletti társkeresés esetében, hogy a férfi eltartsa majd a nőt, bár ha gyereket szeretnének, nagyon is fontos lehet, hogy annak a feltételei biztosítottak-e. Az anyagi helyzetre lehet következtetni a konkrét jövedelmi adatok alapján (ezt ugyan sokan nem töltik ki, ami teljesen érthető), a végzettség és a beosztás alapján (hozzávetőlegesen), no meg olykor a fotók alapján, bár azzal is lehet trükközni. De ha valaki világutazós fényképekkel szerepel, illetve hatalmas, medencés ház előtt pózol, vagy egy márkás kocsit vonultat fel a fotóján, valószínűbb, hogy van mit a tejbe aprítania. Vagy csak azt a látszatot szeretné kelteni. Mert úgy gondolja, hogy a nők szemében igenis számít az anyagi helyzet. Vajon mekkorát téved? És, ha számít, milyen benyomást kelt, ha villogni akar a vagyonával?

Valamennyire biztos számít a jólét, a pénz megléte sok mindent könnyebbé tesz, bár ez korántsem jelenti, hogy minden nő gazdag pasit szeretne magának, vagy, hogy ez lenne a fő szempontja. Hallottam már olyan egymásra találásról is, éppen a Randivonalon, ahol a férfi munkanélküli volt és hajléktalan, a nőnek köszönhetően lett lakása és munkája is: a párja indította el egy konszolidált élet felé. Van ilyen is tehát, de nyilván olyan is, aki úgy gondolja, hogy vélt vagy valós szépségéért fizessen a leendő partner. (Nem véletlen, hogy a gazdag férfiak számára a mutatós női partner egyfajta státuszszimbólum, hogy van olyan jellegű nő, akiről tudható, hogy luxus igényekkel rendelkezik, és igényeinek kielégítéséért cserébe sok mindenre hajlandó.)

 

kifizet-2

 

De térjünk vissza a nem kirívó esetekhez. Általában nem teljesen nincstelenekről és nem kőgazdagokról van szó, hanem normális körülmények között élő emberekről, akik elkezdenek levelezni, beszélgetni, és egy idő után találkoznak. Ahogy már a Tanácsok az első randira posztokban elemezgettük, nagyon nem mindegy a helyszínválasztás, és persze az sem, hogy mennyi időt szánunk a találkozásra. Ha el akarjuk kerülni a „ki fizet a kávéért” című szituációt, mert abba a csoportba tartozunk, akik nem szívesen áldoznak pár száz forintot erre a célra, akkor javasoljunk olyan helyszínt, ahol költségek biztosan nem merülnek fel. Ha az autóban ülve randizunk, vagy egy erdőben, viszonylag kicsi az esélye, hogy fizetnünk kelljen bármiért (illetve a benzin mégiscsak pénzbe kerül, de az eszünkbe ne jusson, hogy felezzünk, bármelyikünk autójával is megyünk).

Ha a férfi eleve egy kávéra, sütire, teára hívta meg a lányt, akkor viszont természetes, hogy ő fizet, akár tetszik neki az illető, akár nem: ő volt a meghívó fél. Ha eleve úgy egyeztek meg, hogy ki-ki alapon fizetnek, még akkor is jó pont, ha a férfi felajánlja, hogy kiegyenlíti a számlát, a nő dönthet úgy, hogy ezt nem fogadja el – lehet, jelezni akarja, hogy a férfi nem az esete, és így kényelmetlen számára egy pohár vizet is elfogadni. De nagyon sokfélék vagyunk, lesz olyan lány, akinél azonnal elvágja magát az a férfi, aki nem tartja természetesnek, hogy kifizesse azt a kávét vagy akármit vagy akin látszik, hogy ideges, nehogy a partnere egyen még egy süteményt...

Ahogy a vitában is kikristályosodott, nem igazán jó ötlet első randin drága étterembe vinni valakit (itt most az olyan első randikról beszélünk, amelyeket nem előzött meg személyes találkozás), se drága ajándékkal készülni. Kisebb, jelképes ajándékot mindketten vihetnek persze, nem kell, hogy ez a férfi privilégiuma legyen, ha már jó ideje leveleznek, az ajándék is személyre szabottabb lehet. Ha csak az egyikük visz és a másik nem, azért ne legyen sértődés, még akkor sem, ha a nő volt az ajándékozó, senki nem tudhatja, hogy a másik mivel készül. Örüljünk annak, ha kapunk valamit, de ne várjuk el. Se első randin, se később. Ha viszont kapunk valamit, azt fogadjuk el, még akkor is, ha az illető nem annyira tetszik: egy kis, jelképes ajándék miatt ne sértsük meg a másikat. Nagyobb értékű dolgokat lehet, hogy kénytelenek leszünk visszautasítani, ha tudjuk, hogy nem akarunk a továbbiakban semmit az illetőtől. Ha akarunk, akkor is lesz némi dilemma, hiszen az ajándék elfogadása esetén olybá tűnhet, mintha megvásárolnák a kegyeinket... És a sok pénzt költő férfi valószínűleg el is várja majd, hogy legyen foganatja az ajándéknak. Legjobb tehát, ha az első randin még tartózkodunk a nagyobb pénzköltéstől vagy ennek elfogadásától, amennyiben ez lehetséges.

Ha a kapcsolat folytatódik, újabb anyagi kérdések merülnek fel. Amennyiben mindketten szeretnek telefonálni, és nem találnak nagyon kedvező megoldást a gyakori beszélgetésekre, lehet, hogy komoly anyagi terheket jelent maga a telefonköltség is. Bár ezt ma már könnyű elkerülni, hiszen számos alkalmazás létezik, amely internet hozzáférés esetén ingyen beszélgetést tesz lehetővé, mégis sokan vannak, akik ezeket nem veszik igénybe. Vagyis a telefonköltség probléma lehet. Attól függően, hogy létezik-e valamiféle hallgatólagos vagy kimondott megegyezés, ki kit hívjon, hívhat, meg lehet ezt osztani „igazságosan” is, de lehet, hogy az összes költség mondjuk a férfit fogja terhelni, mert a hagyományos felállás szerint udvarlási fázisban a férfi hívja a nőt. (Tudom, ez is egyre kevésbé van így.)