Pénz, karrier, önállóság

Egy ismerkedés elején az alapkérdések közé számít, hogy ki mivel foglalkozik, hol dolgozik, milyen a végzettsége, mik a tervei a jövőre nézve. Nőtől még nem hallottam, hogy zavarná, ha megkérdik, mivel keresi a kenyerét, egyáltalán dolgozik-e, de vannak férfiak, akik már azt is rossz néven veszik egy nőtől, ha a munkahelyükre tereli a beszélgetést, pedig úgy ismerkedni, hogy a legalapvetőbb információk egyike tabu, azért elég problémás.

Miért is zavar egyeseket, ha a munkájukkal kapcsolatosan érdeklődünk? Vagy azért, mert nem túl büszkék arra, amit csinálnak, vagy azért, mert nem csinálnak semmit, vagy, mert azt feltételezik, hogy a nők a pénzes pasikra buknak, és ez vagy azért nem tetszik nekik, mert nincs pénzük, ergo az esélyeik csökkennek, vagy azért, mert van pénzük, de nincs kedvük minden költséget vállalni, vagy, mert ugyan van valamennyi pénzük, de úgy vélik, hogy nem annyi, amennyi járna nekik, és még sorolhatnám.

A pénz mint téma nem hagyható ki egyetlen kapcsolatból sem, és nem a pénzéhség jele, ha valaki megkérdezi, mivel foglalkozunk, hanem a kíváncsiságé – ugyanúgy hozzátartozik a másik profiljának a megrajzolásához, mint az, hogy milyen ételeket szeretünk, mit olvasunk, milyen filmeket nézünk, vagy nem olvasunk, nem nézünk filmeket, és a többi…

Vagyis a kérdéssel magával semmi gond nincs, de millió más módon is megtudhatjuk a partnerünkről, hogy milyen a pénzhez való viszonya, mennyire van jól eleresztve, elégedett-e a helyzetével, ambiciózus-e, vagy épp ellenkezőleg, a minimummal is beéri, sőt, esetleg előbb-utóbb tőlünk fog „kölcsön kérni”…

Egy, a napokban megjelent cikk szerint már egy ember arcára nézve is megállapítható, hogy mennyi pénze van – persze csak hozzávetőlegesen… Mert kinézhet valaki jómódúnak úgy is, ha neki magának nincs pénze, de valaki eltartja, támogatja, sőt, a sok pihenés és nyugodt életmód talán még fiatalabban is tartja az ilyen embereket, mint a munkával szerzett több pénz az ambiciózusabb fajtát.

A ruházat is sokat elárul az emberekről, főleg, ha van szemünk hozzá. Nem csak azt, hogy mennyi a pénzük, hanem azt is, hogy mennyire fontos nekik az öltözködés, mennyire van ízlésük, vagy éppen drága, de értéktelen dolgokat vesznek fel, mennyire praktikusak, vagy éppen mennyire hajlandóak akár kényelmetlen cuccokban is feszíteni azért, mert így feltűnőbbek, és a párkereső piacon nagyobb sikerre számítanak.

Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban a pénz sem lehet tabu téma. Válóperes ügyvédek a megmondhatói, hogy a pénzügyek tisztázatlansága milyen mértékben mérgezi meg a kapcsolatokat, hiszen a legalapvetőbb dolgokat se merjük megbeszélni egymással. Például azt, hogy egyikünk elvárja a másiktól, hogy az eltartsa… És most nem kell a nőkre ujjal mutogatni, bőven ismerek férfiakat is, akik úgy állnak az élethez, hogy őket csak tartsák el.

Nagyon ritka, hogy ez expressis verbis elhangzik, sőt, még az is lehet, hogy az udvarlás időszakában a férfi még rázza a rongyot és úgy tesz, mintha lenne pénze, és esze ágában se lenne elfogadni, hogy a nő fizessen ki egy ebédet. Aztán hirtelen történik valami gikszer, kis baleset, ez-az, kölcsön kell kérnie, a barátnő meg mit sem sejtve persze ad is egy kisebb vagy nagyobb összeget, és egyszer csak ráébred, hogy azt ő már soha nem fogja viszontlátni.

Ami igazán fontos, az nem is a randizó partnerünk jelenlegi helyzete – hogy éppen munkanélküli, vagy még diák és a szülei tartják el, vagy épp egy csúnya váláson van túl és pénzzavarba került – hanem az, ahogy ebben a helyzetben viselkedik. Tevékeny ember, és látjuk rajta az igyekezetet, hogy munkát keres, vagy a tanulás mellett dolgozik, vagy nem csak sajnáltatja magát naphosszat, vagy éppenséggel az ellenkezőjét tapasztaljuk: hogy emberünk inkább szeret másoktól kérni, elfogadja a segítséget a szüleitől akkor is, amikor ők nehezen élnek, vagy ahelyett, hogy igyekezne kimászni a gödörből, még mélyebbre ássa magát?

Esetleg olyan elfoglaltsága van harminc valahány éves korára, amelyből nem lehet megélni, de mivel családi segítséget kap, szerinte ez teljesen rendben van? Vagy az alkotás vágya vitte arra, hogy otthagyja a legutóbbi állását, és azóta kölcsönökből és alkalmi munkákból él, de alkotni még semmit nem alkotott?

Nem csak a konkrét pénzügyek érdekesek ilyen szempontból, de az is, hogy az illető mennyire intézi önállóan az életét. Otthon lakik még a szüleinél? Vagy már nem, de hazaviszi a szennyest az anyjához? Ő maga fizeti be a csekkjeit, vagy ezt is valaki más intézi helyette?

Ha nem kifejezetten vágyunk arra, hogy olyan emberrel éljünk együtt, aki nem tanult meg mindent az önálló érvényesülésről, aki mindig is másoktól függött, és ezen nem is szeretne változtatni, akkor alaposan gondoljuk meg, hogy folytatjuk-e a kapcsolatot. Mert minél komolyabbra fordul, minél inkább átvesszük az ügyintéző, támogató, sőt, eltartó szerepét, annál nehezebb lesz ebből visszalépni.

Milliószor nehezebb szakítani egy önállótlan, magát eltartani nem tudó emberrel, mint egy olyannal, aki hozzá van szokva a felnőttséghez, és bármit el tud intézni, sőt, természetesnek tartja, hogy ő akarja intézni ügyes-bajos dolgait. Noha a kapcsolat kezdeti szakaszában még akár jó érzés is lehet, hogy a másiknak szüksége van ránk, és segíteni tudunk neki egy csomó mindenben, később kolonccá válhat, és mivel megszokta, hogy soha nem kell felelnie önmagáért, úgy gondolhatja, hogy gondoskodásunk alanyi jogon jár neki.

Az önállótlan emberek egyébként magukkal is kiszúrnak, mert soha nem érezhetik, milyen úgy istenigazából függetlennek és szabadnak lenni… Ezért sokszor le is szólják a szabadságot, és önzésnek állítják be, magukat pedig gyakran önfeláldozónak tartják.

A lényeg az, hogy legyünk tisztában azzal, mit vállalunk, ha önállótlan partnerrel kezdünk. Lehet, hogy nekünk megéri, hogy eltartsuk, de az is lehet, hogy nem… Ezt kinek-kinek magának kell eldöntenie. Már, ha van benne elég önállóság.