Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Cookie beállítások
A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk
  • Alapvető működést biztosító sütik
  • Beállításokat tároló sütik
  • Statisztikai sütik
  • Marketing célú sütik
Felnőtt férfi és a szüleivel él / 1. rész jún09

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Felnőtt férfi és a szüleivel él / 1. rész

Ha valaki egy bizonyos életkor felett még mindig a szüleivel vagy az egyik szülőjével él, felmerülnek bizonyos kérdések vele kapcsolatban. Főleg, ha az illető férfi, és még az anyjával lakik. Kettesben. Noha elvileg megengedhetné magának, hogy saját lakása legyen, de különböző okokból ezt mégse lépi meg.

Hogy ki mikor akar, tud vagy kénytelen elköltözni a szüleitől, az sokmindentől függ. Például az anyagiaktól, de a neveltetésétől és attól is, hogy milyen kortárs mintákat lát. Az észak-európaiak például nagyon korán lelépnek, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen önállóvá is válnának, ugyanis támogatást kapnak az életkezdéshez. A dél-európai országokban meg épp az ellenkezője a jellemző: a fiatalok, sőt, lassan a középkorúak is egyre tovább maradnak otthon, mindaddig, amíg nem kötnek házasságot vagy nem vállalnak gyereket egy élettársi kapcsolatból. Vagyis nem igazán létezik a szingli lét a szó klasszikus értelmében, de ennek egyre inkább egzisztenciális, mint kulturális okai vannak, noha az utóbbiak sem elhanyagolhatók.

Mi minden tarthat otthon valakit? Például az, ha jól érzi magát. Ami önmagában persze pozitív: akinek tarthatatlan a helyzete, az akkor is dobbantani fog, ha kilátástalannak tűnik a saját lakás: a konfliktusokkal terhelt családokban a fiatalok hamarabb válnak felnőtté, inkább másik városba mennek tanulni és kollégisták lesznek, vagy társbérletbe költöznek. De otthon tarthat valakit a felelősségérzet is, ha az anyja vagy az apja megözvegyült vagy elváltként magányosodott el, és nem tudna magáról gondoskodni, esetleg súlyos beteg. Persze nagyon nehéz eldönteni, hogy mikor van szó puszta érzelmi zsarolásról, és mikor valódi szükségről. Léteznek olyan helyzetek, amelyekből egy felnőtt gyerek nem léphet ki anélkül, hogy cserben ne hagyná a szülőjét. Főleg, ha anyagilag nem engedheti meg magának, hogy a szomszédban vegyen egy másik lakást.

Az ellenkezője is előfordulhat: hogy a gyerek szorul rá a szülőre. Mert például munkanélküli, vagy nem keres eleget ahhoz, hogy önállósodni tudjon. De lehet, hogy csak saját lakásra spórol, és kidobott pénznek tartja az albérletet. Ráadásul sokkal kényelmesebb, ha anyuka főz és mos rá, mint ha mindezt magának kellene elvégeznie.

Attól azonban, hogy valaki egyedül él, még korántsem biztos, hogy azt magának köszönheti, vagy, hogy ettől olyan nagyon önálló és felnőtt. Ha a szülei megengedhették maguknak, hogy huszonéves korában lakást vegyenek neki, akkor neki nagy szerencséje volt, de lehet, hogy még mindig a mama főz és mos rá, hetente hazahordja a szennyest.

Ha egy lány él a szüleivel vagy csak egy szülőjével, azt általában senki nem nézi rossz szemmel. Bár manapság egyre több olyan nő van, aki ragaszkodik ahhoz, hogy önálló legyen és eltartsa magát, azért a magyar mentalitás még mindig úgy működik, hogy elsősorban a férfitól várja el az egzisztencia megteremtését. Akinek még jóval harminc fölött se sikerült önállósodnia, azzal kapcsolatban bizony felmerül a kétely: mitől fog ez megváltozni, ha esetleg családot alapít? Akármilyen romantikus elképzeléseink is lehetnek egy szerelemről, azért azzal tizenéves kor fölött általában mindenki tisztában van, hogy többé-kevésbé stabil egzisztencia nélkül elég nehézkes családot alapítani és fenntartani – ha nem veszünk vissza nagyon az igényeinkből.

Az előző generációk számára az önállóság szinte elérhetetlen álom volt, ennek ellenére huszonévesen belevágtak a családalapításba, együtt éltek a szülőkkel, anyósékkal, esetleg albérlettel, társbérlettel próbálkoztak, eltartási szerződést kötöttek… Ma már ez egyre kevésbé elfogadott: amíg az embernek nincs valami stabil(nak tűnő) egzisztenciája, addig nem is igazán gondol családalapításra, és mivel egyre többen tanulnak egyre hosszabb ideig, a gyerekvállalási kor is tolódik felfelé.

Vagyis nem ritka a harmincas szingli nő, aki már nagyon szeretne családot, és ilyen szemmel keres partnert, mondhatni, férjjelöltet: de mit kezdjen valakivel, aki még otthon lakik, akár negyven évesen is? Vajon érdemes komolyan számításba venni egy ilyen férfit?

Ez a következő posztból fog kiderülni.

A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk