Kínos anyagiak: ki fizet és miért? / 2. rész

 Anyagiak a megszilárduló kapcsolatban

Nagyon nem mindegy, hogy a kapcsolatban kialakult szokások hogyan viszonyulnak a két ember egymáshoz képesti anyagi helyzetéhez. Ha fele-fele arányban oszlanak a költségek, és kettejük jövedelme azonos kategóriában van, nincs különösebb gond. De lehet fele-fele arányban osztozni a költségeken az igazságosság nevében úgy is, hogy az az egyiknek sokkal nagyobb megterhelést jelent, mint a másiknak. Vagyis nem lesz méltányos. Teszemazt, egy közös hétvége valamely wellness szállóban az egyiknek meg se kottyan, a másiknak meg kölcsönt kell felvennie miatta. Ha nagyon nagy a jövedelmi különbség, akkor valakinek valamiről biztos le kell mondania: vagy a gazdagabbnak kell beérnie szerényebb szórakozással, mert a szegényebb csak azt engedheti meg magának, vagy a kisebb jövedelmű kerül nehéz anyagi helyzetbe, ha lépést akar tartani a partnerével. Azt is választják, hogy nem fele-fele arányban fizetnek, így a gazdagabb többet fog költeni, a szegényebb még így is épp eleget, viszont létrejöhet egyfajta egyensúlyhiány, ha a tehetősebb nem kezeli nagyon tapintatosan ezt a különbséget, akkor rossz érzéseket kelthet a társában, és lesznek olyan emberek, akiknek a büszkeségét fogja sérteni, ha kifizetik helyettük a cechet. Akár még úgy is végződhet az egész, hogy nem mennek sehová, mert az egyiküknek semmi pénze nincs, lehet persze kreatívan szabadidős programot szervezni, de hosszabb távon annak, aki máshoz van szokva, ez nagyon szűkösnek és kényszeredettnek fog tűnni.

Hagyományosan azzal nem szokott gond lenni, ha a férfi tehetősebb és ő vállalja át a költségek nagy részét, de ha ez fordítva van, abban sokan látnak problémát. Korábban főleg akkor fordult elő ilyen helyzet, ha a nő jóval idősebb özvegy vagy egyedülálló nő volt, aki egy fiatalabb fiút pátyolgatott, egyengetve a karrierjét, ilyenkor szinte senki nem feltételezte, hogy a fiú nem érdekből van a kapcsolatban. Hasonló szituáció ma is előfordul, még csak az sem kell hozzá, hogy a nő jóval idősebb legyen, elég, ha csak vezetői pozícióban sokkal többet keres: van, akinek ez kínos, és van, aki természetesen viszonyul hozzá.

Ahogy az egyik ember kínosan ügyel arra, hogy ne tartozzon senkinek semmivel, úgy a másik maximálisan megpróbálja kihasználni a lehetőséget, hogy van valakije, aki kifizet neki ezt-azt. Legjobb, mint mindig, az arany középút. Ne legyünk túl büszkék, ne lehetetlenítsünk el egy kapcsolatot azért, mert nem engedhetjük meg magunknak a drágább éttermet, szállodát, de ne is szálljunk rá a másikra anyagilag. Kérdés például, mikor érkezik el az a pont, hogy akár kölcsön is kérhetünk a partnerünktől, ha nagy szükségünk van rá: nem szerencsés, ha ez a kapcsolat első szakaszában történik... Már szóltunk pár szót a zaklatókról: nos, ha valaki igen hamar arra vetemedik, hogy nagy összeget kérjen kölcsön, akkor legjobb, ha gyanakodunk, mert léteznek olyan csalók, akik kifejezetten a társkeresők behálózására szakosodtak.

Az első, udvarlási időszakban ritka az, hogy a költségeken racionális döntés alapján osztozzanak a partnerek (nem is vall romantikus érzelmekre, ha valaki állandóan azzal van elfoglalva, mennyit költ ő és mennyit a másik), de mikor már szóba kerül az együttélés vagy legalábbis konszolidálódik a pár, legokosabb megbeszélni az anyagiakat is. Ezt sokan, főleg a még tapasztalatlan és önálló életüket most kezdő fiatalok elmulasztják, később aztán azon kapják magukat, hogy belesodródtak egy sémába, amely lehet, hogy egyáltalán nem igazságos, és amely nem tetszik nekik. Amikor már kialakultak bizonyos megszokások, sokkal nehezebb azokon változtatni, főleg anélkül, hogy veszekedés ne lenne belőle. Összeköltözéskor legkésőbb mindenképp beszéljük meg, hogy ki miért felel, lesz-e közös kassza, vagy ki-ki megtartja a saját pénzét és abból annyit költ, amennyit gondol, mi lesz a rezsivel, az extra kiadásokkal, ki intézi a bevásárlást, ki használhatja az autót, és a többi. Ha gyerekek is vannak már, még inkább észnél kell lenni, de a gyerekesek társkereséséről később még részletesen szót ejtünk.

Nyilván mindenki a saját vérmérsékletének megfelelően fog bánni a pénzügyekkel, de ha van vonzó tulajdonság, akár nőben, akár férfiban, az a nagyvonalúság. Nem pazarlásról és nem esztelen rongyrázásról van itt szó: ne a pénzünkkel akarjunk meghódítani valakit (ha azzal meghódítható, annyit is fog érni), hanem az örömszerzésről és az öröm elfogadásának képességéről. És persze a kapcsolat későbbi szakaszában nem árt, ha vannak világos szabályok, amelyekhez igazodni lehet.