Magas mércék vagy jogos elvárások? / 2. rész

Az ideálist vagy a létezőt keressük-e?

Előző posztunkban a testi tulajdonságokat és a kort illető elvárásokról beszéltünk elsősorban, ezúttal a családi állapottal, a végzettséggel és az anyagiakkal folytatjuk.

Családi állapot tekintetében az alapvető vízválasztó az egyedülálló és a házas/partnerrel élő között van. Hogy az egyedülálló elvált, sose házasodott még, vagy özvegy, a lényegen nem változtat: az illetőnek nincs pillanatnyilag állandó partnere. Lehetnek így is fenntartásaink, persze, az özvegy talán nem tudja elfelejteni korábbi házastársát, esetleg egy fantommal kell szembenéznünk, akár özvegy, akár elvált az illető, sebzett és sebezhető állapotban lehet, ami más kihívásokat tartogat, mint amilyenekkel egy szingli esetében találkozunk. De kizárni azért nem lenne érdemes őket, hiszen minden eset egyedi és a szimpla családi állapotból nem tudhatjuk, hogy mennyi ideje özvegyült meg vagy vált el az illető, mint ahogy a bizonyos kor fölötti egyedülállókat sem érdemes megrögzött agglegénynek vagy vénlánynak elképzelnünk, azért az ilyesmi elég ritka: élhettek már akár hosszan tartó párkapcsolatban is, csak a családi állapotuk nem változott soha.

A házas-különélő már kicsit más, itt felmerül a kérdés, vajon tényleg el fog-e válni az illető, vagy még bekövetkezhet visszarendeződés, vajon milyen stádiumban van a válás, illetve érzelmileg mi jellemzi a valószínűleg kemény próbatételeken átvergődő embert. Ha nem akarunk bonyodalmakat, dönthetünk úgy, hogy kerüljük a zavaros helyzeteket, de ki tudja, nem éppen egy ilyen státuszú partner-e az, aki nekünk leginkább megfelelne? A nem független is lehet többféle, de nagy valószínűséggel nem lesz ideális jelölt egy komoly kapcsolatra vágyó ember számára: ha csak kalandot vagy szeretőt keres, nem fogjuk mellette megtalálni, amire leginkább vágyunk, a stabilitást és perspektívát. Itt is lehetnek persze kivételek, például olyan szinglik, akiknek nincs kifogásuk egy-egy kaland vagy szeretői tapasztalat ellen, de akkor inkább a megfelelő társkeresőn érdemes vadászniuk.

Sokak számára neuralgikus pont a végzettség kérdése is. Főleg a magasan képzett nők nem vágynak náluk alacsonyabban képzett férfiakra, a férfiak ebben sokkal toleránsabbak általában, őket nem zavarja, ha nem nézhetnek fel intellektuálisan a partnerükre, míg a nőket nagyon is. Van, aki megsértődik azon, hogy őt az iskolai végzettsége alapján diszkriminálják, hiszen valóban akadnak olyan kivételek, akik autodidakta módon képzik magukat, illetve olyan természetes intelligenciával rendelkeznek, amely egyenértékű egy felsőfokú végzettséggel. De tény, hogy nem szerencsés, ha nagy kulturális szakadék van két ember között, a szellemi összhang legalább annyira alapvető, mint a testi: ráadásul a szellemieket nagyon egyszerű írásbeli kommunikáció alapján is lemérni. Ilyen szempontból tehát, ha valaki ellen csak az lenne a kifogásunk, hogy nincs meg a kívánatos végzettsége, elég, ha teszteljük, hogy miket ír és hogyan fogalmaz: nagyon rövid idő alatt világossá fog válni, hogy partner-e a számunkra.

Kényes kérdés, kinek milyen az anyagi helyzete, illetve mi a foglalkozása, tanul-e még, munkanélküli-e, esetleg nyugdíjas. Van, aki kizárja a magukról nem gondoskodó partnereket, különösen az álláskereső státusz nem igazán vonzó (kivéve mondjuk nagyon fiatalok esetében), noha sose lehet tudni, hogy az illető mennyi ideje és milyen állást keres. Ha eltartóra pályázunk, és nem egyenrangú partnerre, akkor persze elsődleges fontosságú, hogy a másik milyen anyagi körülmények között él, és az is nehezen megoldható állapot lehet, ha nekünk sokkal több a pénzünk, mint a másiknak (főleg a nőket szokta zavarni, ha gazdagabbak, mint a férfi partner), de az ismerkedési fázisban nem feltétlen kell ezeket a kérdéseket firtatni. Konkrét havi keresetet nem biztos, hogy érdemes megadni, se saját magunkról, se igényként, amennyiben nem akarunk nagyon anyagiasoknak tűnni. (Persze, ha valóban azok vagyunk, lehet, hogy nem is szeretnénk véka alá rejteni.) Nagyon indiszkrét és direkt kérdésfeltevés nélkül is be tudjuk mérni általában, ki milyen jómódú, és még inkább azt, kinek milyen a hozzáállása a pénzhez: ez utóbbi információ olykor még fontosabb is, mint maga a pillanatnyi vagyoni helyzet.

Korábban az alkoholhoz, cigarettához (egyéb addikciókhoz) való viszonyulást mindig sarkalatos kérdésnek látták a társkereső hirdetésekben: a káros szenvedélytől mentes kifejezés volt erre az állandó formula. Nyilván van olyan mértékű alkoholfogyasztás, ami már zavaró, de ezt aligha fogja bevallani egy társkereső. A dohányzás lehet konfliktusforrás, főleg olyanok közt, akik nagyon ellentétes oldalon állnak ebben a kérdésben, de léteznek kompromisszumok is, gondoljuk meg, mennyire zavar bennünket egy esetleges cigarettázó partner, főleg, ha egyébként minden tekintetben szimpatikus és a szövege alapján vonzó.

Elvárásaink lehetnek túl magasak a kapcsolattartás gyakoriságát és jellegét illetően is, ez elsősorban nők számára fontos. Eldönthetjük ugyan, hogy mi elvárjuk a napi három telefont és négy csetet, de nem biztos, hogy jó ötlet. Ugyanakkor a férfiak részéről sem igazán érthető az az elvárás, hogy a nő értse meg, nekik nincs kedvük napszám felemelni a kagylót vagy csevegni egy kicsit.

Összefoglalva: ne várjuk a mesebeli szexistennőt, se a szőke herceget lovon, és ha esetleg még erre vágyunk is, maradjunk a realitások talaján és úgy alakítsuk ki az adatlapunkat, a levelezésünket, hogy ne a gőg és a megközelíthetetlenség legyen a domináns érzés lehetséges partnereink számára. A tüskés, védekező, sőt, olykor támadó hangnemet vidámra és nyitottra cserélve, az óhajainkat reálisabbá téve nagyobb esélyünk lesz megtalálni azt, akit keresünk. Nem kell tökéletesnek lennünk – de másoktól se várjuk el a tökéletességet.