Más miért esik olyan könnyen szerelembe?

Sokszor hallom panaszkodni a társkeresőket: „mások olyan könnyen lesznek szerelmesek. Még be se fejezték az egyik kapcsolatot, már benne is vannak a következőben. Nekem ez miért nem megy?”

Miért van az, hogy van, aki hamar szerelmes lesz, más pedig azt állítja, hogy még soha életében nem volt szerelmes?

Hát persze, hogy megint az anyukád az oka!

Természetesen a kérdésre van tudományos magyarázat, és megint az anyukád az oka az egésznek. Oké, viccet félretéve, arról van szó, hogy a nem tudatos, kora gyerekkori élményeink rendkívüli hatást gyakorolnak a felnőttkori szerelmi kapcsolatainkra. Az anyukánkkal való csecsemőkori kapcsolatunkon múlik, hogy milyen lesz az énképünk, és hogyan fogunk kötődni másokhoz. Ekkor alakul ki az a meggyőződésünk, hogy bízhatunk-e másokban, kapunk-e tőlük támogatást, és hogy egyáltalán megérdemeljük-e a szeretetet.

A kötődési stílusunk dönti el, hogy könnyen esünk-e szerelembe vagy sem. Különféle elméletek léteznek ezzel kapcsolatban, ezek közül most háromféle kötődési stílust mutatok be kizárólag abból a szempontból, hogyan hat ez a „szerelembe esési képességünkre”.

Akinek könnyen megy: a biztonságosan kötődő

Igen, ő a mázlista, akit jól szerettek csecsemőként. Sajnos kevesen vannak, pedig a legtöbb ember ilyen társra vágyik. Ők azok, akik biztonságot adó odafigyelést kaptak kicsiként, így felnőttként nem okoz gondot nekik, hogy közel kerüljenek másokhoz. Értékesnek, szeretetre és szerelemre méltónak tartják magukat, és bíznak abban, hogy mások jóindulatúak. Nem félnek attól, hogy elhagyják őket, és nem tartanak különösebben attól sem, hogy magukra maradnak. Nekik nem okoz gondot a szerelembe esés, és boldogan engedik bele magukat egy új kapcsolatba.

Elkerülő

Aki nem volt ennyire szerencsés, és nem egy biztonságot adó közegben nevelkedett, az felnőttként hajlamos lesz az elszigetelődésre. Kényelmetlennek érzi mások közelségét, nehezen szánja rá magát arra, hogy másokkal bensőséges kapcsolatba kerüljön, vagy teljesen megbízzon bennük. Ha valaki mégis közel kerül hozzá, előfordulhat, hogy inkább kimenekül a kapcsolatból. Szélsőséges esetben ő a magányos farkas, aki inkább vágyik alkalmi kalandokra, mint hosszú, bensőséges kapcsolatra. Ők azok, akik azt hangoztatják, hogy soha életükben nem voltak szerelmesek, de nem is igazán vágynak rá.

Szorongó-ambivalens

Ő az, aki szeretne minél közelebb kerülni a partneréhez, de folyton azt érzi, hogy a másik nem szereti őt annyira, mint amennyire ő erre vágyik. Folyton aggódik amiatt, hogy a párja nem is szereti őt igazán, esetleg el akarja őt hagyni. Olyan szoros közelségre vágyik, amivel inkább elriasztja a társát. Ők könnyen esnek szerelembe, de nagyon nehezen tudják megtartani a társukat – annak ellenére, hogy erre vágynak a leginkább.

Ki mennyire szerelmes?

A biztonságosan kötődők és a szorongó-ambivalensen kötődők tehát hajlamosak lesznek arra, hogy gyakrabban essenek szerelembe. Csakhogy amíg a biztonságosan kötődőknek minden esélyük megvan egy valóban biztonságot adó párkapcsolatra, addig az ambivalensen kötődők egy aknamezőn találják magukat, és mivel soha nem biztosak abban, hogy viszontszeretik-e őket, ezért könnyen egy érzelmi hullámvasúton találják magukat, nem pedig egy biztonságot adó párkapcsolatban.

Az elkerülők viszont azt gondolják, hogy a szerelem csak a mesékben létezik, és beérik alkalmi kapcsolatokkal. További komoly gondot okoz, hogy az ambivalensen kötődők nagy eséllyel szeretnek bele az elkerülőkbe, és így vissza is igazolódik számukra az, hogy senkiben nem lehet megbízni, és őket nem is lehet igazán szeretni.

A kötődési stílusunk tehát csecsemőkorunkban kialakul, és egészen stabilan velünk is marad. Azért lehet rajta változtatni egy biztonságos elfogadást nyújtó terápiában vagy egy biztonságosan kötődő partner mellett. Ha most felismerted, hogy nem kötődsz biztonságosan, mindig van esélyed változtatni, ha elszánod magad, és keresel egy jó segítőt!

Ha nehezen találod a társadat, nézd meg, hogyan segíthet neked a társkereső coaching!