Mennyit mondjunk a múltról?

Ismerkedésnél az egyik legnagyobb nehézség azt bemérni, hogy kinek mennyit érdemes és jó elmondani a múltunkról. Korábbi partnereinkről, szexuális tapasztalatainkról, csalódásainkról, sikereinkről. Hogy beszéljünk minderről, ha kérdeznek, szóba hozzuk-e, ha nem kérdeznek, ködösítsünk, általánosítsunk-e, vagy vágjunk bele a közepébe és nyíljunk meg?

Ugyanilyen fontos téma: mi vajon faggatózzunk-e, mit kérdezhetünk, és mi számít tapintatlanságnak, hogy fogadjuk, ha valaki elzárkózik érdeklődésünk elől, erőltessük-e, vagy hagyjuk, elégedjünk-e meg ködös, kétértelmű kijelentésekkel?

Vannak partnerek, akikkel képtelenség mélyebb dolgokról beszélgetni, ők a felszínen akarnak mozogni, vagy éppenséggel látszik rajtuk, hogy igenis vannak mélységeik, de nem akarják megosztani velünk a gondolataikat. Fontos megkülönböztetni a felszínes embert a zárkózottól. A felszínes is lehet értékes, csak ne várjuk tőle, hogy lelkizni fog velünk, viszont nagyszerűen lehet vele bulizni. A zárkózott megnyílhat idővel, de ezt ki kell érdemelnünk. Meg persze létezik olyan is, akivel tényleg nem lehet semmilyen lelki dolgot megbeszélni, mert például autisztikus személyiség.

Könnyű dolgunk van, ha elsőre létezik egyfajta összhang, és nem értjük félre egymást folyamatosan. Ha viszont nagyon más rendszerben gondolkodunk, mások az előzetes tapasztalataink, esetleg egészen különböző társadalmi rétegből jövünk, elég gyakran úgy érezhetjük, hogy a partner mást ért, mint amit mi mondunk, illetve mi is félreértjük a mondandóját.

Természetesen a női és férfi beszédmód különbözősége sem könnyíti meg a helyzetet, ahogy erről már a sztereotípiáknál volt szó.

Legyen bennünk egyfajta egészséges önvédelem társkeresésnél is: ne adjunk ki magunkról olyan információkat, amelyekkel könnyedén vissza lehet élni. Kell tudni bízni a másikban, de a bizalmat ki is kell érdemelni. Nem csak arra gondolok itt, hogy a jelszavunkat ne adjuk meg az e-mail fiókunkhoz, vagy a bankszámlánkhoz, hanem arra is, hogy ne áruljunk el túl gyorsan túl sok mindent saját szexuális és érzelmi életünkről, főleg ne részletekbe menően. Főleg, ha első perctől fogva a valódi nevünket adjuk az ismerkedéshez. (Ez nem minden esetben van így, és sokan csodálkoznak is rajta, pedig nem feltétlen negatív dolog, okos ember a más kárán is tanul.)

Neuralgikus pont, ki mennyit mesél korábbi szexuális életéről. Ha egy lány nyíltan vállalja, hogy szereti a szexet és az újdonságokat, a férfi hajlamos lehet ezt úgy értelmezni, hogy finoman szólva ribanc. (Van, akit ez nem ijeszt el, persze, csak szólok.) Ha arról panaszkodik, hogy hányszor csalódott már a partnereiben, és mindig otthagyják, a férfi elkönyveli, hogy ez biztos nem lehet véletlen, valami gond van vele. Ha viszont túl tartózkodó és egyáltalán nem hajlandó szexről beszélni, rásüthetik, hogy csak barátkozni akar, halvérű. Ha a korábbi pasikról beszél, azzal a gyanúperrel élhetnek, hogy még nem zárta le a múltat.

A férfiakat is félre lehet ám érteni alaposan, csak a nők sokkal kacifántosabban adják elő ugyanezt. Nem csupán egy-egy szóban megfogalmazható, sommás véleményt alkotnak, esetleg teljesen tévesen, hanem a barátnőkkel alaposan átrágva minden egyes gesztust és szót értékelnek, pontoznak, és háromszázszor átrágnak. Ahogy egy népszerű mondás tartja: a nők sokkal többet gondolkodnak a férfiakról, mint amennyit a férfiak egyáltalán gondolkodnak. Vagy valahogy így.

Ha a nők a lelkizést hajlamosan igen korán elkezdeni, a férfiak a szex témát igyekeznek bevezetni a beszélgetésbe. (Ha egyáltalán akarnak beszélgetni, mert van, aki úgy gondolja az ismerkedést, hogy beszélgetni tulajdonképpen minek is…) Van persze pasi is, aki azzal kezdi, hogy ő már mennyit csalódott. Létezik olyan nő, akiben ez felkelti a gondoskodó, anyai ösztönöket, de sokan előbb-utóbb arra a következtetésre jutnak majd, amire ellenkező esetben a férfiak: nem véletlen, ha valakit ennyien hanyagolnak.

Noha férfitársaságban a változatos szexuális élettel való dicsekvés irigységet illetve tiszteletet is kiválthat, ha egy meghódítandó nőnél próbálkozik ezzel valaki, vissza is üthet. Ha nyíltan hirdeti, mennyire nagy nőcsábász, akkor vagy azt kockáztatja, hogy szájhősnek nézik (meglehet, tényleg az), vagy azt, hogy egy komoly kapcsolatot kereső nő szóba se áll vele. Az igazi nagy nőcsábászoknak szükségtelen dicsekedniük, sőt, jobb, ha inkább visszafogják magukat, de ők úgyis tudják, merre van előre. Igaz, ha nőcsábász létükre egyszer olyasvalakivel találkoznak, aki megtáncoltatja őket, akkor kissé belezavarodhatnak a szerepükbe

Lehet persze szexről és múltról beszélni általánosságban is, nem kell már az elején pontosan megmondani, hány partnerünk volt, és kivel miért szakítottunk, vagy miért szakított velünk. Lehet izgalmas témákat érinteni anélkül, hogy túlságosan kiadnánk magunkat, és úgy a másik tudomására hozni, hogy izgalmasnak találjuk, hogy az ne legyen tolakodó. Van, aki nagyon is vevő a szextechnikák részletezésére, és ezzel lehet nála jó pontokat szerezni, de van, aki ettől idegenkedik: mindig igazítsuk a mondandónkat a másik stílusához is.

Nyilván nagy szerephez jut a testbeszéd, de ne feledjük, hogy a társkeresős ismerkedés egyik alapvető tulajdonsága, hogy kisebb a testbeszéd szerepe, mint a hagyományos úton létrejött flörtök esetében, ezért jobban kell figyelnünk arra, amit mondunk, és amit leírunk.

Úgyhogy csak óvatosan az információmorzsákkal: és ez persze az interneten rólunk fellelhető információkra is vonatkozik.