Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Mit tesz a mobil a szerelemmel? Vagy mit teszünk mi, ha mobil van a kezünkben? dec17

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Mit tesz a mobil a szerelemmel? Vagy mit teszünk mi, ha mobil van a kezünkben?

Mint annyi más ember, én is hozzá vagyok nőve a mobilomhoz. Sokat van a kezemben, de ha azt nézzük, hogy ez a kütyü alapvetően kommunikációra van kitalálva, arra viszonylag ritkán használom: kevés sms-t írok, keveset telefonálok, a vibert csak munkaügyben alkalmazom. Leginkább olvasok rajta, zenét hallgatok, rádiózom és játszom. No meg a naptáramat csekkolom.

Azt hiszem, a korosztályomban (negyven fölött) ez nem is kirívó, bár a nemtelefonáló nők között előkelő helyezést érhetnék el országos szinten. De ha a fiatalabbakat, és még fiatalabbakat nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy az okostelefon valamely kommunikációs formáját kihasználva szinte állandóan egymás nyakán lógnak. A mobil függést okoz, nem csak magától a készülőktől függünk, hanem az általa nyújtott szolgáltatástól is, főleg, ha olyan díjcsomagunk van, amely kvázi ingyenessé teszi a telefonálást vagy üzenetküldést (már a havidíj megfizetése után). 

A kutatások még gyerekcipőben járnak annak tekintetében, hogy az okostelefonok milyen hatást gyakorolnak emberi kapcsolatainkra, főleg, ami a romantikus/szerelmi életünket illeti, de az már most látható, hogy a kommunikáció könnyűsége és az az elvárás, hogy állandóan elérhetőek legyünk, milyen eltévelyedésekhez vezethet... 

Ha belegondolunk, már a vezetékes telefon is alapvetően megváltoztatta anno az emberek viszonyait: szinte kötelességszerűen felvettük, bárkivel is beszélgettünk éppen, mert egy hívásról lemaradni az üzenetrögzítő ideje előtt komoly következményekkel járhatott... Ma legalább már szelektálhatunk, hogy kinek a hívását vesszük fel és kiét nem, melyik üzenetre válaszolunk, melyikre sem, de a helyzet nem lett jobb.

Egy amerikai tinédzserek körében végzett felmérésből (Picard, 2007) például az derült ki, hogy a megkérdezett, 13 és 18 év közötti 615 fiatal egyharmada tapasztalta a partnerétől, hogy az óránként 10, 20 vagy akár 30 sms-sel is bombázta, és ezeknek az üzeneteknek a célja elsősorban az ellenőrzés. Hol van, mit csinál, kivel tölti az idejét. Ha az óránkénti 30 sms-t nézzük, akkor a gépelési időt is figyelembe véve ez azt jelenti, hogy az illetők megállás nélkül csak üzeneteket váltottak. Így aztán a kontroll teljes, hiszen nincs, aki amellett, hogy sms-ezik, még mást is tudna csinálni. (Beleértve a tanulást, a házimunkát és az aktív pihenést is.) Telefonálás közben azért lehet főzni vagy teregetni...

Talán nem meglepő, hogy a fő kontrollmániások a lányok, noha persze a fiúk közt is vannak ilyenek. De tudjuk, hogy nem csak az állandó sms-ezés alkalmas a folyamatos ellenőrzésre, ott van a közösségi média, ahol csekkolni lehet, hogy a másik kinek az ismerőse, kinek a posztjához mit kommentelt, milyen fotókat tett ki, flörtöl-e valakivel, egyáltalán online van-e vagy sem... Igazán szép új világ, de nem csak a Big Brother figyel, hanem az is, aki állítólag szeret. 

A tinédzserek azt is gond nélkül bevallották, hogy el szokták "lopni" egymás telefonját, hogy ellenőrizzék a mindenféle írott üzeneteket, és még csak nem is érzik, hogy ez problémás lenne, inkább megszokott rutin. Sőt, ha valakit nem ellenőrizne a partnere, akkor az akár meg is ütközne rajta, úgy érezné, hogy nem fontos már az illetőnek... Miközben felnőttként egy ilyen magatartást legtöbbünk mániákusnak, túlzottnak érezne és tiltakozna ellene. Legalábbis remélem...

Nem, mintha ne láttam volna már durva eseteket a partner megfigyelése kapcsán 50 fölöttieknél is, de sokkal kevésbé számít normának, és a szereplők általában tisztában vannak azzal, hogy viselkedésük alapján kezelésre szorulnak.

Miben reménykedhetünk? Vajon a mai fiatal generáció a későbbiekben is megtartja az sms-ezés mániát, vagy ahogy nőnek és érnek, egyre inkább az önkontroll felé billen a mérleg a másik ember kontrollálása helyett? A felmérések azt mutatják, hogy az sms-küldési őrület a középiskolás évek után alábbhagy: az egyetemisták körében már sokkal kevésbé fordul elő, hogy ilyen célú üzenetekkel bombázzák egymást, biztos kevésbé is érnek rá, illetve sokkal több elintéznivalójuk akad, így a gyakorlatilag felesleges, értelmetlen sms-ezés helyét egyre inkább átveszik a praktikus üzenetek. 

Azt persze nem tudjuk, hogy a mai tizenévesek komolyabb párkapcsolatai hogy fognak kinézni, vajon megtartják a túlzott ellenőrzési mániájukat, vagy rájönnek, hogy ez senkinek se jó... 

De ha beszélünk a tizenévesek nem együttélős szerelmi kapcsolatairól, érdemes a huszon- és több évesek azon kapcsolatairól is megemlékeznünk, amelyekben a felek már egy lakásban laknak. A telefon akkor is bezavarhat, ha egyáltalán nem ellenőrzésre használjuk, hanem arra, hogy az intimitástól meneküljünk. Erre persze bármilyen más kütyü is megfelel, de a telefon folyton kéznél van és személyes tárgy, bármikor előkaphatjuk. 

Van, aki akkor is állandóan "mással beszéltet" jelez, ha otthon tartózkodik, és van, aki csak játszik, de azt addiktív módon... Ha a kapcsolat éppen olyan fázisát éli, amelyben nem olyan kellemes együtt lenni, megoldatlan konfliktusok lebegnek a levegőben, akkor különösen könnyű a kütyük mögé bújni. De ez persze nem a kütyük hibája, és sokszor csak a kommunikációs zavar következménye, hogy valaki a telefonjához vagy a számítógépéhez menekül, nem pedig a zavar eredendő oka.

Mindenesetre érdemes odafigyelni arra, hogy mikor és mire használjuk a telefonunkat, és olykor nem árt kikapcsolni, akár távol vagyunk a partnerünktől, akár közel hozzá. Más és más okból, de időnként megengedhetjük magunknak, hogy elérhetetlenné váljunk. És a másiknak is, hogy ugyanezt tegye.