Miért becsüljük alá saját szépségünket? (Már aki…)

Kulturálisan úgy alakult, hogy a nőknek fontosabb, hogy jól nézzenek ki, mint a férfiaknak (már, ha heteroszexuális emberekről beszélünk), és hogy ez mennyire kultúrafüggő, az abból is nyilvánvaló, hogy az állatvilágban igen gyakori, hogy a színesebb, szemrevalóbb, feltűnőbb egyedek hímek, míg a nőstény szinte jellegtelen.

Noha egyre több hetero férfi is törődik már a külsejével, még mindig kicsit ciki egyesek szemében, ha egy férfi sok időt tölt a tükör előtt, nagyon megválogatja, hogy mit vesz fel, és így tovább. De amiről ma szó lesz, az az, hogy miért nem látjuk magunkat olyan vonzónak, mint amilyenek vagyunk… Persze akadnak, akik még annál vonzóbbnak is gondolják magukat, mint amilyenek a valóságban, de a nők több mint 90%-a elégedetlen a saját testével. Ugyan miért?


1. Testalkat

Minden második cikk arról szól, hogyan kéne lefogynunk és minden filmben csak vékony nők szerepelnek (mármint csak ők rúgnak labdába a pasiknál), így aztán elég nehéz a fősodor ellenében szépnek látnunk magunkat, ha nem vagyunk pont olyanok, mint amilyenek a modellek, híres színésznők. Pedig a való életben mindenféle testalkatra van vevő, és persze ésszerű határok között, de mindenkiben megláthatja valaki a szépséget.

Ahogy felmérések igazolták, a férfiak nem azt tartják ideálisnak, amit a nők gondolnak, hogy a férfiak számára ideális, sőt, a férfiak egészen más szemmel néznek a nőkre, mint azok saját magukra vagy a barátnőikre. Ha csak a többi nőre hallgatunk, valószínűleg rosszabb véleményünk lesz önmagunkról, mint ha a férfiak véleményének hiszünk.

A testalkatnál, számokban kifejezhető adatoknál sokkal fontosabb az összhatás, a harmónia, és az, hogy mi magunk hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, elfogadjuk-e adottságainkat, és tudunk-e természetesen viselkedni. A felszabadult nőnél nincs vonzóbb.


2. A fizikai vonzerőn túl

Amit mi látunk önmagunkból, az csak a valóság egy része. Igazából soha nem láthatjuk magunkat reálisan, még akkor sem, ha direkt filmezzük és fotózzuk magunkat, és mindenféle helyzetről van képünk… Mert sokszor hiperkritikusan viszonyulunk saját kinézetünkhöz, már csak azért is, mert nem vagyunk hozzászokva.

A tükör is mást mutat, mint a valóság, hiszen pont fordítva látjuk benne magunkat: kísérletek alapján az emberek vonzóbbnak látják saját tükörképüket, mint valóságos arcukat, mivel a tükörképhez vannak hozzászokva.

Aki szeret minket, annak az is szép rajtunk, ami abszolút értelemben nem szép, vagy nem szabályos: a szerelmesünk sokkal szebbnek lát, mint amilyenek valóban vagyunk, de hát épp ez benne a jó, hogy ő azokat a rejtett szépségeket is észreveszi, amelyeket senki más… Az idegenek számára kevésbé vagyunk vonzók, mint a szerelmesünk számára, de minél jobban megszeretnek bennünket, annál szebbnek fognak látni.

A szépség érzékelése soha nem csak a puszta fizikai megjelenésről szól: azt látjuk szépnek, aki kellemes érzéseket kelt bennünk, akinek a szeme szeretetet tükröz, aki mosolyog, akit jó embernek gondolunk, akiről tudjuk, mennyi jó tulajdonsága van. Ahogy a rosszindulat elcsúfít, úgy a jóindulat megszépít: egy bizonyos kor fölött már kiül az arcunkra az alaptermészetünk.


3. Az összehasonlítás átka

Nem vezet semmi jóra, ha állandóan másokkal hasonlítjuk össze magunkat. Annak szabályosabb az arca, szebb a haja, nagyobb a szeme, magasabb, vékonyabb, nőiesebb, sportosabb, és így tovább. Ezt se csak a józan paraszti ész sugallja: a kutatók bizonyították is, hogy azok, akik csupa szép ember fotóit nézegették egy ideig, utána kevésbé érezték magukat vonzónak, mint azok, akik kevésbé előnyös külsejű emberek fényképeit tanulmányozták: utóbbiaknak mindjárt nőtt az önbizalmuk.

Ehhez képest a mindennapjaink arról szólnak, hogy folyamatosan bombáznak minket a nem csak hogy szép, de még photoshop segítségével irreálisan tökéletesnek is feltüntetett emberek képeivel. Mindegy, hogy kimegyünk-e az utcára vagy sem, nem menekülhetünk ezek elől a képek elől. Tudatosítanunk kell tehát magunkban, hogy a szépségipar hamis képet sugall és azért bizonytalanodunk el, mert önkéntelenül is összehasonlítjuk magunkat azokkal, akik éppen a külsejük miatt jutottak a hírnévig.

Ilyen szempontból a férfiaknak könnyebb a dolguk: egyrészt sokkal kevésbé fontos, hogy kifejezetten szépek legyenek, másrészt a médiában, filmekben sokkal gyakrabban látnak kevésbé tökéletes kinézetű férfit, mint amennyi nőt a nők láthatnak. És romantikus/szexuális kontextusban is. A férfi színész lehet ráncos, túlsúlyos, vagy épp ösztövér, de ha ő a főhős, akkor még mindig simán megkapja fiatal és dögös partnernőjét.

A férfiak esetében inkább az kelthet rossz érzéseket összehasonlítás szempontjából, hogy ki mennyire van jól eleresztve anyagilag, mennyire sikeres a szakmájában, és nem az, hogy mennyire néz ki jól. Mindenesetre többet érünk el vele, ha nem hasonlítgatjuk magunkat mindig másokhoz, főleg nem mindig olyanokhoz, akik előnyösebb helyzetben vannak. Hiszen még az is lehet, hogy ez az előnyösebb helyzet csak látszat.