Becéző vagy lekezelő szavak?

Noha már egy ideje nem hallottam, hogy valaki babámnak szólítsa a partnerét, két-három évtizeddel ezelőtt ez még nem volt szokatlan - a népdalok és népmesék ismeretében meg azt kell mondjuk, kifejezetten elterjedt szokás volt.

Egy 2002-es tanulmányban (Domonkosi Ágnes: Megszólítások és beszédpartnerre utaló elemek nyelvhasználatunkban), amely többek között a házastársak közötti megszólításokat is vizsgálja, természetesen előfordul a baba és változatai (babácska, babám, babu, babuci, bébi), és ezeket kifejezetten a férfiak használják a nejük becézgetésére, de a megszólításnak olyan sok formája létezik, hogy ez csak csepp a tengerben.

Előfordul még pár olyan gügyögés, amelyből az szűrhető le, hogy az illető a partnerét gyermekének tekinti, de még gyakoribb, hogy a felek szülő szerepben szólítják meg egymást, úgymond, mert így könnyebb, ha a gyereknek példát akarnak mutatni, így lesz a feleségből anya, anyuci, a férjből apa, papus, és a többi. (Nagyon rossz gyakorlat, mert a házastársak így megszűnnek egymás szemében férfinak és nőnek lenni.)

Amerikai filmekből ítélve az angolszászok sokkal egységesebben (és fantáziátlanabbul) becézik egymást: szinte kötelező a baby, babe, és ezt nem csak férfiak használják, hanem nők is. De dívik még a kid, kiddo is, akár gondolhatunk a Casablancára, amelyben Bogart kidnek szólítja Ingrid Bergman-t, és annak nincs kifogása ellene.

Vajon mi készteti az embereket arra, hogy babanyelvet használjanak, ha szerelmesek - és ha most egy kicsit elrugaszkodunk a konkrét baba szótól, azért nem lesz nehéz ide sorolni az összes macit, tücsköt és bogarat, amit a partnerek egymásnak elgügyögnek. Ciki ez a sok babázás, vagy természetes? Mások előtt is illik így szólítani egymást, vagy ezt inkább intim helyzetekre tartogassuk? Mennyire jelzi az ilyen becézgetés a kapcsolat jó működését?

Stephen Snyder szerint a becézgetésnek, illetve annak, hogy egymást gyermeknek szólítjuk, illetve gyermeki módon közelítünk egymáshoz, leginkább ahhoz van köze, hogy a szerelemben és a szexben az elveszett paradicsomot, vagyis a csecsemőkori állapotot véljük vagy szeretnénk újra átélni. Arra vágyunk, hogy dédelgessenek, teljesen elfogadjanak, minden igényünket kielégítsék, úszhassunk az árral: ezért helyezkedünk bele ebbe az infantilis nyelvezetbe és hívjuk a másikat babának, macinak meg hasonlóknak.

A dolog másik oldala, hogy a jó kapcsolat és a jó szex alkotórésze a gyermeki és felszabadult játékosság és kísérletezőkedv, vagyis azáltal, hogy komolytalan és "vállalhatatlan" beceneveket adunk egymásnak, olyan hangulatot teremtünk, amilyenben kiskorunkban, de már jóval a csecsemő időszak után volt részünk: amikor már nagy kalandokat éltünk át a kortársainkkal, nem aggódtunk semmiért és gondtalanul hancúroztunk - már persze, akinek ez megadatott.

Dédszüleink idejében még nem ez a felszabadultság jellemezte a házasságokat, nagyon gyakori volt, hogy a feleség magázta a férjét, a férj viszont "csendőrpertut" alkalmazott, vagyis tegezte a feleségét (bár például az én nagyszüleim kölcsönösen magázták egymást): hogyan is lehetett volna egy ilyen, antidemokratikus, a férfi felnőttségét, döntésképességét megjelenítő kapcsolat játékos és felszabadult?

A babám és hasonló megszólítások tehát jelenthetik azt, hogy a kapcsolat demokratikus, de persze csak akkor, ha a becézgetés nem egyoldalú, a nő is gügyöghet és van is hozzá kedve... Amikor azonban valaki angolul kidnek szólít egy nőt, az inkább lekezelő, bár attól még lehet szeretetteljes, de ugyanakkor paternalista, atyáskodó is.

Nagyon nem mindegy, hogy a megszólított mennyire szereti a partnere által használt becenevet, mert ha kifejezetten irritálja és nem hízelgőnek, hanem idegesítőnek érzi, akkor lesz csak lekezelés az egészből. Például: Aranybogár, te ehhez nem értesz. Kuytuli-mutyuli, ugye, megveszed nekem ezt a ruhát?

Ha valakit tényleg szeretünk, akkor elég egyértelmű, hogy a becenévvel nem idegesíteni akarjuk, tehát ne használjunk olyan szavakat, amelyek neki nem tetszenek. Még ha a fél világ is így szólítja (nekem is volt baba "nevű" rokonom, akit még totyogó korában kezdett el így hívni a család), miért ne szólíthatnánk mi másképp?

Arra is érdemes vigyázni, hogy kiknek a jelenlétében alkalmazzuk a becézéseket: egyrészt nincs az a férfi, akit komolyan lehetne venni, miután a barátnője macikámnak szólította egy nagyobb baráti társaságban vagy a kollégái előtt, másrészt senkinek semmi köze hozzá, hogy mi hogyan éljük meg az intimitást: ne hozzuk egymást kellemetlen helyzetbe.

A gügyögős becézgetés egyébként nem feltétlenül azt jelzi, hogy a kapcsolat nagyon bensőséges, főleg, ha csak az egyik fél alkalmazza, és a másiknak ez nagyon nem jön be. Persze adott esetben a becenevek, sőt, a puszta megszólítás elmaradása azt is jelezheti, hogy a házastársak elhidegültek egymástól, és már nem éreznek késztetést arra, hogy kedveskedjenek.