Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Négy tévhit az online randizásról

Ahogy már korábban többször is írtam róla, az online randizás alapvetően felforgatta az ismerkedési szokások rendszerét, egyre többen vesznek benne részt, így egyre több a pártalálási esélyünk is, arról nem is beszélve, hogy minél nagyobb a résztvevők száma, annál elfogadottabbá válik az egész módszer.

Ennek ellenére még mindig sokan vannak, akik előítéletekkel közelítenek a témához, és a sajtóban is meg- megjelennek kevésbé pozitív kicsengésű írások, noha nem egyszer bevallottan olyan szerzőktől, akik még csak bele sem kóstoltak a műfajba, vagy azt hiszik, hogy egy este leforgása alatt meg tudják állapítani, hogy merre van előre. Persze manapság már ott tartunk, hogy az online, és okostelefon alapú randizásnak is számtalan válfaja létezik.

A tévhitek azonban makacs dolgok - nézzük meg, melyek azok az állítások, amelyekkel leggyakrabban találkozunk lépten-nyomon, és hogyan lehet cáfolni őket.

 


1. Mindenki össze-vissza hazudik.

Az egyik leggyakrabban emlegetett tévhit, hogy mindenki lódít, kozmetikáz és össze-vissza tölti ki az adatlapját. Nyilván vannak dolgok, amelyekben az emberek nem mindig őszinték, de nem csupán az online világban nyilvánul ez meg: a legtöbb csúsztatás a profilokban az évek számát és a testi adottságokat illeti (magasság, súly), nos ezek egy offline ismerkedés során számszerűleg nem is feltétlen kerülnek szóba, de ha mégis, az emberek ugyanúgy képesek felfelé vagy lefelé kerekíteni, mint online. A végzettséget és a családi állapotot illető hazugság jóval ritkább. Végzettséget hazudni úgyse kifizetődő, hiszen hamar kilóg a lóláb, és a családi állapot is viszonylag hamar kiderül.

Tapasztalataim alapján is meglepően kevés a hazugság az ismerkedési fázisban. Az már más kérdés, hogy mikor már találkoztunk a partnerrel, ki milyen játszmákba kezd, ez viszont nem online randi függő, az első személyes kontaktus után már nem lehet az ismerkedési módszer nyakába varrni, hogy ki mennyit lódít.

Ahogy már többször visszatértem rá, az online randizás nagyszerű lehetőség arra, hogy fejlesszük az emberismeretünket, és egyre könnyebben szűrjük ki a simliseket, vagyis a hazugságtól való félelem igazán nem kell, hogy visszatartson bennünket. Csak ne dőljünk be mindennek! Az óvatosság sosem árt.

 

2. Az online randizás lúzereknek való.

Noha egyre kevesebben gondolják így, azért még itt-ott bizony lehet olvasni hasonló véleményeket: bizonyos emberek azt vallják, hogy csak az megy online társkeresőre, aki a való életben nem talál magának partnert - de azt nem veszik figyelembe, hogy milyen körülmények között él, és azok mennyiben befolyásolják az esélyeit - ha nincs automatikusan partnere, akkor már lúzer is...

Nos, ez úgy, ahogy van, marhaság. Ugyan hány embert van esélyünk megismerni a klasszikus párkeresési időszakunkban, ha csak a véletlenre számíthatunk? Főleg, ha olyan helyen lakunk, dolgozunk, forgolódunk, ahol a lehetséges partnerek száma extrém mód korlátozott? Nyilvánvaló, hogy az esélyeink exponenciálisan megnőnek, ha használjuk a technika vívmányait, és belevisszük a játékba a tudatosságot is.

Mivel azonban sok pár még mindig kényelmetlennek tartja bevallani, hogy online ismerekedés révén találta meg a kedvesét, és inkább fedősztorikat agyal ki, csak, hogy ne kelljen erről beszélnie, nem könnyű érvelni azzal az általánosítással szemben, hogy a társkeresőkön csak lúzerek vannak. Pedig felmérések szerint a kétfajta ismerkedési mód révén összejött házaspárok között nincs léneygi különbség. Amerikai felmérés szerint például az online ismerkedők között több volt az állással rendelkező, a hispán származású (érdekes, ki gondolta volna), és a magasabb társadalmi állású egyén, mint az offline mintában. Nem igazán a lúzerség netovábbja.

 

3. Az online módon indult kapcsolatok kevésbé tartósak.

Nos, erre sincs semmilyen bizonyíték - noha a hosszú távú tartósságot a műfaj relatív újdonsága miatt azért egyelőre nehéz lemérni, de semmi nem utal arra, hogy az ismerkedés online indulása negatívan befolyásolná a kapcsolat jövőjét. Sőt, ha logikusan átgondoljuk, épp ellenkezőleg: mivel a választásunk tudatosabb, nagyobb a merítés, sokkal kevésbé befolyásolnak könryezeti nyomások (például, hogy a családunk kinézett nekünk valakit, vagy éppen ő az egyetlen, akivel találkoztunk, és azt hisszük, esélyünk se lenne jobbra), nagyobb esélyünk van okosan dönteni.

Egy amerikai felmérés alapján, amely 2005 és 2012 között összeházasodott párokat vizsgált (több, mint 19ezer egyént, akiknek egyharmada online ismerkedett meg a partnerével), az online módon kapcsolatba kerülők kisebb százaléka vált el azóta, mint a többieké. A online ismerkedők kb. 5,96%-a szakított a párjával, míg az offline ismerkedőknek 7,67%-a. Jó, hogy a különbség nem túl nagy, de az mindenképpen kiviláglik belőle, hogy online ismerkedni nem hátrányos a kapcsolat tartósságát tekintve. Egyébiránt azok közül, akik még házasok, az online ismerkedők elégedettebbek a kapcsolatukkal.

 

4. A társkereső algoritmusok jobb eredményhez vezetnek, mint a személyes kutakodás.

Léteznek olyan szolgáltatók, amelyek a keresés egy részének terhét leveszik a vállunkról, és al algoritmusok alapján alkalmas partnereket ajánlanak nekünk. Ezt egyébként a legtöbb társkereső valamilyen formában megteszi, csak némelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek rá, mint mások. Az algoritmusok persze képtelenek teljes személyiségeket vizsgálni, és csupán a felhasználók adataiból képesek dolgozni - még akkor is, ha bizonyos személyiségtesztek már trükkösen kipuhatolják, milyenek vagyunk, azért ne higgyük azt, hogy a gép megspórolhatja nekünk a munkát.

Az algoritmusok alkotói a hasonlóságokból, illetve a komplementariátsból indulnak ki: ha introvertált vagy, introvertált partnert keresnek neked, ha domináns vagy, szubmisszívet, és így tovább. Hozzácsapják a lakóhely, az életkor, a testi tulajdonságok, az iskolao végzettség adatait, és így kirajzolódik egy körülbelüli profil, amely esetleg megfelelhet neked. De ennek azért nem kell  túl nagy jelentőséget tulajdonítani... Egyébként már volt is olyan kísérlet, amely bizonyította, hogy az algoritmusnak hinni majdnemhogy olyan, mint a jósnőnek hinni - a hit a lényeg, nem az, hogy valódi egyezések vannak-e a dolog mögött. Persze, nézzük meg, kiket dob ki a gép, de ne várjuk, hogy a program tálcán kínálja a megoldást.




Forrás: https://www.psychologytoday.com