Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Nyelvtanulás és randizás

A napokban újra fellángolt a "mire jó egyáltalán idegen nyelveket tudni" című vita, amelybe én is beleártottam magam. Az apropót az adta, hogy a jelek szerint már az érettségihez is kell majd középfokú nyelvvizsga, de most nyilván nem erről lesz szó, hanem a nyelvtanulás illetve a nyelvtudás randizási szokásainkra és lehetőségeire gyakorolt hatásairól.

Az átkosban például nagyon hasznos volt németül gagyogni valamit, mert a Balatonon sok NDK-s lány nyaralt és ők szívesen randiztak magyar srácokkal. Az oroszt is lehetett használni valamire (például csehszlovák fiatalokkal való találkozáskor), de az angol vagy a német már akkor is több haszonnal járt, és nem csak a magánéletben.

A rendszerváltáskor, amint eltörölték a kötelező oroszt és helyette választani lehetett a nagy nyugati nyelvek közül, legtöbben lelkesek voltak. Sorra nyíltak a nyelviskolák, az orosz tanárokat átképezték (több-kevesebb sikerrel), mivel már korlátozás nélkül lehetett utazni, az emberek egy része értelmét is látta annak, hogy használható tudásra tegyen szert.

Ennek a korszaknak állít emléket egy jó kis magyar sorozat, a Glóbusz, amely remekül érzékelteti, milyen változásokat hozott a rendszerváltás az oktatásba, de még a randizásba is. A Glóbusz egy akkoriban (1993) frissen alapított nyelviskola, ahol botcsinálta magyar vállalkozók nyököghetnek angolul, skót expat tanulhat oroszul (mert neki az még érdekes), és a főnök (Lukács Sándor), a kiugrott egyetemi oktató a vadkapitalizmus körülményei között próbálja sikerre vinni a cégét. Udvaros Dorottya szingli angoltanár, Bánsági Ildikó meg a főnök elhanyagolt felesége: mindketten ugyanarra a férfira vágynak. De az egyikük csak angolul, a másikuk csak oroszul tud vele beszélni.

Ez a sorozat jutott eszembe az újra fellángoló vitáról, hogy kellenek-e nekünk idegen nyelvek. Szerintem annyira, mint egy falat kenyér, még akkor is, ha sokan berzenkednek a gondolat ellen, hogy nem magyar anyanyelvű partnerrel kössék össze az életüket. Vagy azt gondolják, hogy egy kalandot úgy is át lehet élni, ha egy szót se tudunk a másik nyelvén, illetve nincs közvetítő nyelv, mert a testünk úgyis beszél helyettünk.

Jó pár külföldivel átélt kaland és ismerkedés után én inkább azt mondanám, hogy ez elég ritkán történik meg, bár tény, hogy adódott már olyan alkalom az életemben, mikor nem sok szó esett. De az is biztos, hogy nem árt, ha tudunk beszélgetni a másikkal. Még ha nem is akarunk komoly kapcsolatot külföldi partnerrel, mi van, ha egyszer csak mégis találkozunk valakivel, akibe minden előzetes fogadalom ellenére beleszeretünk, bár nem értjük, mit beszél? Akkor fogjuk összekapni magunkat és elkezdeni legalább angolul tanulni? Vagy mi történik, ha ugyan magyar anyanyelvű a partnerünk, de nem itt él, és mi ki szeretnénk költözni hozzá? Vagy ha olyan a barátnőnk, barátunk, aki külföldön kap munkát és ki akar települni?

Akár az ismerkedést nézzük, akár a párkapcsolat jövőjét, a nyelvtudás hiánya rengeteg problémával járhat. Ha a kedvesünk nemzetközi társasághoz szokott, olyan helyen dolgozik, ahol az angol a munkanyelv és elhív munkahelyi bulira, ott állunk majd megbénulva és megszégyenülten, mert senkivel nem tudunk beszélni, de nem is értjük, miről társalognak és miért nevetnek akkorákat. A legmagabiztosabb srác is kicsire összemegy, ha egy társalgásba nem tud bekapcsolódni, mert nem ért semmit, és azt azért nem várhatja el a barátnőjétől, hogy az egész idő alatt magyarul beszéljen vele, vagy mindent lefordítson.

És milyen érzés külföldre menni úgy, hogy semmit nem tudunk elintézni, nem vagyunk képesek rendelni egy étteremben vagy kérni egy fagyit? Nem értjük, mi mennyibe kerül, mi tilos és mit szabad...? Persze, dönthetünk úgy is, hogy bezárkózunk az országhatárok közé, de miért tennénk ezt? Mikor annyi kaland vár ránk odakint? Akár magyar partnerünkkel is.

Ha nem tudunk legalább angolul, akkor hatalmas hátránnyal indulunk bármely olyan környezetben, amely egy kicsit is kozmopolita. Nem csak a szakmai életünk sínyli meg ezt, hanem a magánéletünk is. Éppen ezért mindenkit arra biztatnék, hogy vesse bele magát a nyelvtanulásba, menjen el tanfolyamra (az is jó ismerkedési színhely), járjon nyelvklubokba, vagy egyszerűen csak nemzetközi társaságba! Egy biztos: legegyszerűbben akkor ragad ránk az idegen nyelv, ha szerelmesek vagyunk annak a beszélőjébe.