Párválasztásunk 5 tudattalan motívuma

Amikor keressük a nagy Őt, rendszerint egészen pontosan szoktuk tudni, hogy kit is keresünk. Vannak, akiknek hosszú listáik vannak az elvárt tulajdonságokról. Aztán ahogy telnek az évek a párkapcsolatban, rájövünk, hogy nem is ilyen lovat akartunk. Ami az elején aranyos furcsaságnak tűnt, most rettenetesen idegesítő szokásnak látszik, és falra mászunk a párunk hülyeségeitől. Mi történt itt? Mégsem ő illik hozzám?

Bár azt gondoljuk, hogy nagyon is tudatosan választunk társat, a pszichológusok régóta tudják, hogy valójában nagyon is tudattalan folyamatok vezérelnek minket a társválasztás során. A tudattalan vágyak segítségével 100%-os pontossággal választjuk ki azt a személyt, akivel pár hónap vagy év elteltével halál pontosan alakítjuk ki azt a régi, gyerekkori családi légkört, amiben felnőttünk – és amiből menekülni akartunk.

Hasonló a hasonlónak örül

A legtöbb társkereső sóvárogva vágyik egy olyan kapcsolatra, amiben a társa pontosan ugyanúgy látja a világot, mint ő, aki olyan, mintha a szellemi-lelki ikertestvére volna. Azt az embert keressük, akivel félszavakból is értjük egymást.

Az ilyen ember általában a miénkhez nagyon hasonló családi háttérrel és értékrenddel rendelkezik, esetleg az élettörténetünkben van valami nagyon hasonló motívum. Például mindketten azt tapasztaltuk, hogy mi voltunk a család fekete bárányai. Vagy mindkettőnk szülei elváltak, esetleg valamelyik szülő váratlanul lelépett, esetleg mindketten érzelmi elhanyagoltságot éltünk meg. Vagyis egészen hasonló traumák értek minket gyerekkorunkban.

Ennek megvan az az előnye, hogy egy-egy helyzetben pontosan át tudjuk érezni, mit él át a másik, ugyanakkor egy-egy konfliktushelyzetben ugyanott fogunk elbukni, és egyikünk sem lesz képes a holtpontról kimozdítani a helyzetet.

Az ellentétek vonzzák egymást

A következő mély vágyunk, hogy szeretnénk kiegészülni valakivel, aki olyan belső értékeket hordoz, amelyek belőlünk hiányoznak. Klasszikus példa erre az a gyakori párosítás, ahol a feleség lobbanékony, könnyen lesz dühös, míg a párja inkább nyugodt, fát lehet vágni a hátán.

Hasonlóan gyakori felállás, amikor van egy ember, aki kicsit önállótlan, folyton segítségre szorul, a párja pedig imád segíteni, megmenteni másokat.

Ezekben a kapcsolatokban egy idő után specializálódnak a szerepek: a precízebb fél excel táblában vezeti a kiadásokat és bevételeket, a párja pedig a „szórakozásfelelős”, aki tele van kreatív ötlettel.

A különbségek előnye, hogy tanulhatunk egymás képességeiből, elleshetjük, hogyan csinálja a másik, kifejleszthetünk magunkban eddig fejletlen énrészeket, tulajdonságokat. Azonban, ha ez nem történik meg, ha nem dolgozom ki magamban ezeket a hiányzó készségeket, énrészeket, mert a párom ezeket a funkciókat amúgy is betölti, nem történik személyiségfejlődés. Bemerevednek a szerepek, amelyek egy idő után egyik vagy másik fél számára kezdenek terhessé válni.

Aki mellett átélhetjük a származási családunk érzésvilágát

A harmadik tudattalan motivációnk, hogy olyan társat keresünk, akivel ott folytathatjuk az életünket, ahol a szüleinkkel abbahagytuk. Még akkor is fontos tudattalan motiváció ez, ha tudatosan nagyon is elhatároztuk, hogy soha többé nem akarjuk azt a szörnyűséget átélni, amiben otthon volt részünk.

Lehet, hogy olyan párt választunk, aki teljességgel különbözik apánktól vagy anyánktól, ám olyan erős ez a tudattalan motivációnk, hogy elkezdünk úgy viselkedni, hogy kikényszerítsük belőle azt, ahogy a szüleink viselkedtek velünk. Mert ez a viselkedés ismerős és otthonos számunkra.

Például választok egy türelmes, békés pasit, aki tökéletes ellentéte az agresszív, bántalmazó apámnak. Ez annyira idegen és ismeretlen, hogy addig provokálom, amíg „ki nem hozom belőle az állatot”. És akkor megnyugodhatok, mert ez már ismerős terep számomra, és elmondhatom: „lám, lám igaz, hogy minden férfi egy állat.” Nem egy kellemes élmény, de legalább ismerős és otthonos, gyerekkorom óta vannak erre ismert viselkedéses válaszaim.

Aki hasonlít a szüleimre

A negyedik tudattalan motivációnk, hogy szívesen választunk olyan társat, aki valamilyen formában hasonlít a szüleinkre. Ez lehet külső és belső tulajdonság is. Ha anyám folyton elkényeztetett és gondoskodott rólam, szívesen választok egy olyan társat, aki továbbra is megteszi ezt nekem. Ha apám gyakran kritizált, akkor tudattalanul is olyan emberhez fogok vonzódni, akinek ki kell érdemelni a szeretetét, akiért alaposan meg kell küzdeni.

Olyat keresünk, aki mellett gyógyulni tudunk

Az ötödik tudattalan motivációnk, hogy olyan társat keresünk, aki betölti azokat a szükségleteinket, amelyeket otthon nem kaptunk meg. Például ha egy rideg, hideg családban nőttünk fel, ahol nem volt szokás az érzések kimutatása, nagyon fogunk vágyni egy olyan társra, aki kimutatja az érzéseit. És ezt eleinte meg is fogjuk kapni, töltekezhetünk belőle.

Vagyis a párválasztásunk során – mi azt hisszük, hogy tudatosan választunk -, valójában halálos pontossággal találjuk meg és szeretünk bele abba az emberbe, aki szembesíteni fog minket a ki nem dolgozott énrészeinkkel, gyengeségeinkkel és gyerekkori sérüléseinkkel.

A partnerünk fel fogja tárni a gyengeségeinket, és arra fog késztetni, hogy változzunk. Csakhogy az önmagunkkal való ilyen szembesítés annyira gyötrő tud lenni, sokszor inkább a kapcsolatból szállunk ki, és nem lépünk az önismeret útjára. Csak nehogy szembe kelljen nézni a fájdalmainkkal, gyengeségeinkkel, gyerekkori traumáinkkal! Vagyis inkább ragaszkodunk a múlt sebeihez, mint a párunkhoz. Inkább lépünk ki a kapcsolatból, mint hogy változzunk.

Ha szeretnél dolgozni a párkapcsolatodon, várlak társkereső coachingra, ahol együtt megkeressük az elakadásod okait.