Randivonal Blog
Te is társat keresel?
A Randivonal Magyarország legnagyobb online társkereső oldala már 25 éve.
Belépés a Randivonalra:
10 féle ex, aki visszatart az újrakezdéstől
Írta: Verticordia , dátum: már 14, 2014 , rovat: Párkeresés | 0 komment
Azzal, hogy egy kapcsolat hivatalosan véget ért, sokszor még messze nem ért véget. A közös gyerekek mindenképp összekötnek bennünket, de ha gyerekek nem is születtek, akkor is lehet közös tulajdonunk, baráti körünk, hobbink vagy munkánk… Élhetünk ugyanazon a településen, járhatunk ugyanabba az iskolába vagy lehetünk tényleg jó haverok szakítás után is.
Lehet, hogy az ex nem tud bennünket elereszteni, lehet, hogy mi nem tudunk belenyugodni abba, hogy vége. Vagy lehet bűntudatunk, forralhatunk bosszút, nosztalgiázhatunk, egyszerűen csak érezhetjük azt, hogy nekünk ez az ember fontos. Lehet, hogy hivatalos intéznivalók miatt tartjuk a kapcsolatot, de az is lehet, hogy azért, mert jólesik… Nem kell ahhoz rossz emlékűnek lennie egy szerelemnek, kapcsolatnak, hogy akadályozza a továbblépést.
Természetesen nem arról van szó, hogy teljesen ki kéne zárnunk életünk korábbi szereplőit a mindennapjainkból – van, akit úgysem lehet, vagy nem hagyja magát, van, aki meg annál többet ér számunkra, hogy örökre elküldjük –, de érdemes alaposan elgondolkodnunk rajta, hogy az új társ keresésének folyamatában zavar-e minket az exünk, esetleg több exünk kísértete is ott lebeg a fejünkben.
10 tipikus példa:
1. Még mindig bűntudatunk van amiatt, hogy otthagytuk szegényt, és mikor sorozatban nem sikerülnek a találkozásaink új partnerekkel, az visszhangzik a fejünkben, hogy ez a büntetés, amiért olyan érzéketlenek voltunk. Mindjárt sutba is dobjuk néhány hónapra a randizást, mert ez úgysem nekünk való, nem érdemeljük meg a boldogságot, satöbbi. Erre elsősorban nők hajlamosak. Lányok, nincs bűn és nincs bűnhődés: a probléma csak a fejetekben létezik. Ha nem szakadtok el a lelkifurdalástól, nem vagytok felszabadultak és nem vonzzátok úgy a férfiakat, ennyi…
2. Még mindig borzalmasan bánt minket, hogy elhagytak, és ezen nem tudunk túllépni. Értéktelennek, csúnyának, semmilyennek érezzük magunkat, szerencsétlenkedünk, az ismerkedés során is folyton ezzel traktáljuk a jelölteket. Testbeszédünk és szóbeli kommunikációnk is azt sugallja, hogy az önbecsülésünk a béka segge alatt, de várjuk a csodát. A csoda azonban – természetesen – nem következik be. Szakadjunk el exünk árnyékától, az ő véleménye csak egyetlen vélemény a sok közül. Persze gondoljuk át alaposan, miért ért véget a kapcsolat, de ne rágódjunk rajta örökké.
3. Noha az együttélés, szorosabb kapcsolat nem működött, még mindig az exet tartjuk a világ legklasszabb pasijának/nőjének, és titokban reménykedünk, hogy majd meggondolja magát és visszatér hozzánk. Ennek megfelelően folyton róla álmodozunk és partnerjelöltjeinket hozzá hasonlítjuk, sőt, még azt az otrombaságot is elkövetjük, hogy nyíltan kimondjuk: ő volt a legklasszabb. Csoda, hogy ezt senki nem akarja hallani? Lehet ez az ex egy házas szerető is, akivel nem teljesedett ki a kapcsolatunk, sőt, lehet, hogy hol összejövünk vele, hol szakítunk. (Ennek a pontnak egyik alváltozata, hogy olyan embert idealizálunk, akivel soha nem is volt kapcsolatunk, csak plátói szerelmet éreztünk, érzünk iránta, és noha reménytelen, hogy ebből valaha legyen valami, minden mást elutasítunk.)
4. Annyira sűrűn tartjuk a kapcsolatot az exbarátunkkal, barátnőnkkel, házastársunkkal, olyan jó haverságban vagyunk, hogy időnk sincs új emberre koncentrálni. Jönnek-mennek az sms-ek, e-mail-ek, hívogatjuk egymást, facebook-on lógunk, összefutunk, amikor lehet. Jó érzés, hogy még fontosak vagyunk egymásnak, és ezt nem akarjuk elrontani. Ugyanakkor nem veszünk észre senki újat, mert nincs is mikor. Ha pedig egy új partner és az ex között kell választani, utóbbi mellett döntünk. A cinkosságunk gyakorlatilag kizár mindenki mást… (Ennek alváltozata, hogy közös gyerekek és anyagiak miatt olyan teher nehezedik ránk minden irányból, hogy egy komolyabb kapcsolatot fel se merünk építeni, gondolván, hogy plusz terheket minek is vegyünk a nyakunkba.)
5. Fenyegetve érezzük magunkat, mert az ex tényleg erőszakos természetű, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy továbbléptünk. Így inkább bezárkózunk, és nem is találkozunk senkivel, nehogy valami őrültséget kövessen el… Borzasztóan nehéz helyzet, ha nem tudunk egyedül kimászni belőle, ne habozzunk segítséget kérni. Egyébként meg lásd az 1. pontot.
6. Még mindig szexelünk az exünkkel, baráti alapon. Noha deklaráljuk, hogy nyitottak vagyunk egy újabb, komoly kapcsolatra, igazából könnyebb a jól ismert és bevált partnernél maradnunk. Persze, nem mindenkit akadályoz ez, de ha valaki nagyon monogám beállítottságú, az könnyen benne ragadhat egy ilyen szituációban.
7. Ahogy a 3. pontban láttuk, a szerelem elérhetetlen tárgya is akadályozhat a párkeresésben, hát még az özvegység. Ha elvesztettük a szerelmünket, és nem tudtuk magunkban megnyugtatóan lezárni a gyász folyamatát, ha idealizáljuk őt, és az a halvány érzésünk, hogy méltatlanná válnánk az emlékéhez, ha valaki mással állnánk össze, nem fogunk új társat találni.
8. Épen akarjuk megőrizni a családot a gyerekeink számára, nem szeretnénk, ha felmerülne bennük, hogy pótapjuk, pótanyjuk lehet… Hányszor hallani, hogy a válás után az anyának többé nem volt partnere… Vajon miért? Közrejátszhat az 1. vagy a 2. pont, de lehet benne a 3.-ból és a 4.-esből is. Sőt, az 5. is sokkal rosszabb, ha gyerek van a történetben. Ha a 7. pont van érvényben, egy elvesztett apa vagy anya helyébe új partnert tenni még problémásabb. Lehet, hogy nem tudatosan, de mindez visszatarthat bennünket az új társ megtalálásától.
9. Összes eddigi negatív tapasztalatunk is összegződhet abban, hogy már nem tudunk hinni abban: egyszer lehet szerencsénk. Ezt persze már a családból, a gyerekkorunkból hozzuk, de a korábbi kapcsolataink csak ráerősítenek: bizonytalan kötődésűek révén nem bízunk senkiben, és állandó bizonytalanságunkkal pont olyanokat vonzzunk magunkhoz, akik majd igazolják, hogy nem tévedtünk: a világ siralomvölgy. Lásd még 2. pontot, halmozva.
10. Túlságosan függünk exünk véleményétől mindenben, abban is, hogy ki a megfelelő partner számunkra. Ha szerinte alkalmatlanok vagyunk a párkapcsolati létezésre, azt is elhisszük. Vagy, ha azt állítja, hogy igazából nem vagyunk már férfiak/nők, úgyse kellünk senkinek… Lásd még 2. pont – az ex esetleg ki sem mondja mindezeket, csak mi hisszük, hogy ezt gondolja. Ugyanakkor az is lehet, hogy már régen esze ágában sincs beleszólni az életünkbe, de még mindig az ő jóváhagyását szomjazzuk. Ennek másik verziója: hogy neki akarjuk bebizonyítani, hogy nála jobbat is képesek vagyunk leakasztani, és nem a saját igényeink, hanem az ő vélt vagy valós bosszantása szempontjából választunk. Lehet, hogy tényleg lesz partnerünk, csak nem olyan, amilyet befolyásoltság nélkül szerettünk volna. (Ennek alváltozata: görcsös bizonyítási vágyunkban, hogy kellünk még másoknak is, egyik futó kalandba megyünk bele a másik után, és minden olyasmitől, ami kicsit komolyabb lenne, menekülünk. Ugyanakkor attól való félelmünkben, hogy kirúgnak minket, minden partnerrel mi szakítunk.)
Vigyázzunk tehát az exek árnyékával: ne hagyjuk, hogy évekre, vagy egy egész életre megbénítsanak minket. Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy valaki a múltból vagy akár a jelenből akadályozza a továbblépést, mert ha ezt észre sem vesszük, akkor sokkal kisebb lesz annak az esélye, hogy ettől a befolyástól valaha is megszabadulunk.
