Töröljük-e az exeinket az ismerőseink közül?

Tény: a közösségi hálók elharapódzása előtt sokkal könnyebb volt eltűnni valaki szeme elől, illetve elkerülni valakit, mint manapság. Az ember szakított, és ha nem volt olyan peches, hogy egy munkahelyen dolgozzon, egy suliban tanuljon, vagy ugyanabba a baráti társaságba járjon az illetővel, nem kényszerült arra, hogy a legsérülékenyebb időszakban figyelemmel kísérje volt szerelme kapcsolatainak alakulását.

Az is igaz, hogy az online ismerkedésnek is van hasonló előnye az IRL ismerkedéshez képest: könnyebb valakit virtuális életünkből száműzni, mint akkor, ha x közös barátunk van, és mindenképpen az orrunk alá fogják dörgölni, hogy mizújs az exünkkel, még akkor is, ha mi ezt egyáltalán nem akarjuk tudni.

Tehát kézenfekvő, hogy a virtuálisan megismert kedvesünket szakítás után kivegyük a barátok/ismerősök pixiséből, töröljük, vagy csak tüntessük el a falunkról a posztjait, ha nem is örökre, de egy időre...

Egyáltalán nem biztos, hogy okos dolog ezt tennünk, nem biztos, hogy szükséges, vagy igényünk van rá. Az például nagyon nem mindegy, hogy az illető mennyire használja a közösségi oldalakat magánéleti tartalmak megosztására. Ha alapvetően ódzkodik ettől, és nem tesz ki állandóan bulifotókat, nem büszkélkedik legújabb hódításaival, diszkrét, talán oly mértékben, hogy még saját fotót se rak fel, vagy a posztjai nagy része szakmai, közéleti jellegű, akkor aztán végképp semmi szükség rá, hogy letiltsuk, főleg, ha emberileg nincs bajunk vele és valóban képesek vagyunk baráti érzelmekkel viseltetni iránta.

Probléma akkor keletkezik, ha a szakítás nagyon fájdalmas volt (nagy eséllyel nem mi kezdeményeztük), esetleg az exünk valaki más miatt szakított velünk (akár bevallotta, akár nem), ennek nyomai pedig állandóan megjelennek az általunk használt közösségi hálón... Ilyen esetben is választhatjuk az önkéntes távolmaradást, miért kéne nekünk folyton a hálón lógnunk... (Ugye, ebben az esetben elég nagy önuralomra lenne szükségünk, ha tényleg nem akarjuk napi szinten rosszul érezni magunkat...) Minél több a közös ismerősünk, annál nehezebb nem tudomást venni a hálón nagyon is aktív exről... Tehát még akkor is látni fogjuk a nyomait, ha az ő saját posztjait letiltjuk, vagy töröljük az ismeretséget.

Ha mi szakítottunk, vagy közös megegyezésre jutottunk azt illetően, hogy nincs értelme folytatni, a fájdalom kevésbé éles, és akár teljes lelki nyugalommal fogadhatjuk az újabb partnerről szóló információkat. Az is kérdés, hogy mennyire számítunk érzéketlennek, ha mi magunk osztunk meg képeket új partnerünkről – amennyiben ez az új partner a szakítás után igen rövid idővel jelenik meg a falunkon. Lehet, hogy nem kéne ajtóstul rontani a házba, és mindjárt azzal büszkélkedni, hogy lám, nekünk már van is valakink. Vagy, ha már mindenképp deklarálni akarjuk, hogy mi a helyzet, a legutóbbi exet esetleg kivehetjük az értesítési listából...

Sokan javasolják az exek végleges száműzését, de szerintem ez teljesen szükségtelen. Ha az ember jól választ partnert, akkor a kapcsolat barátság is lesz, márpedig a barátainkat nem hajítjuk ki... Lehet, hogy ritkábban fogunk találkozni, vagy már egyáltalán nincs alkalmunk rá, de attól még nem kell úgy tenni, mintha sose jelentettünk volna semmit egymásnak. Szerintem ideális esetben az exek kedves ismerősök, barátok maradnak... Lehet, hogy a legutóbbival kapcsolatban éppen nincs meg az az érzésünk, hogy valaha megbékélve gondolunk majd rá, de az átveréses esetektől eltekintve azért mégis valószínű, hogy a bánat elmúltával normalizálódik a helyzet, és szívesen vesszük majd, ha ott van az ismerőseink között, és értesülünk az élete alakulásáról.

A nagyon rövid életű kalandokat, meg azokat, amelyekkel kapcsolatban csak keserűség maradt bennünk, minden szívfájdalom nélkül töröljük (igazából nem is okos dolog mindjárt ismerősnek jelölni valakit, csak, mert randiztunk vele egyszer-kétszer), kellemetlen érzéseket felesleges ringatnunk... Persze, ha az illető úgyse posztol soha semmit, akár meg is feledkezhetünk róla...

Egy dolgot nem kéne: rácuppanni mindenféle felületre, és kifejezetten nyomozni utána, nézegetni a kiskori fotóit, vagy az új barátnője/pasija profilját... Ezzel csak magunknak ártunk, noha biztos, hogy az ember egy ilyen helyzetben legalábbis rövid időre kísértésbe esik... De ha megtesszük, igyekezzünk határidőt szabni magunknak: adjunk 1 vagy 2 hetet erre a gyászmunkára, ha szükséges, aztán lépjünk tovább. (Nyilván nem mindegy, milyen hosszú kapcsolatról beszélünk, most a rövidebb életűekre gondoltam.)

Én már belefutottam olyan férfiba, aki azzal traktált, hogy a volt barátnője új pasijának a profiljáról kért tőlem véleményt, hogy mégis, mit láthat az illetőben az a nő... Ha valamit, ezt biztosan nem kéne...