Nem akartam elrontani a karácsonyodat, de…

Most, hogy vége az ünnepeknek és elkezdődnek a hétköznapok, sokan érzik úgy, hogy tiszta lappal indulnának, ami nem mindig jelent csak pozitívumot a környezetük számára. Főleg, mert sokan nem is számítottak semmiféle változásra. Örültek az ünnepeknek vagy éppen nehezen viselték, de abban a hitben éltek, hogy utána minden visszatér a normalitáshoz. És lehet, hogy valaki, aki közel áll hozzájuk, nem pont így gondolta.

Mitagadás, én is szakítottam már januárban, ami valószínűleg nem volt sokkal jobb az illető számára, mintha december elején tettem volna meg, de rossz hírt közölni valakivel mindig nehéz. Nem csak szakításról lehet azonban szó, van, hogy a kapcsolat jellegének, intenzitásának megváltoztatása kerül napirendre. Mondjuk az, hogy lassíthatnánk, találkozhatnánk kevesebbet, sőt, ha már együtt éltünk, külön is költözhetnénk. Vagy éppen tarthatnánk szünetet.

Ez utóbbi, intenzitás- vagy elköteleződéscsökkentő lépések elhatározása esetén lehet, hogy szintén csak halogatásról van szó: az, aki ezzel előjön, talán valójában nem is lassítani akar, hanem szakítani, csak nincs bátorsága rögtön ilyen radikális lépést tenni? Vagy addig ellavírozgatna a jelenlegi kapcsolatában, amíg nem akad az útjába valaki, aki jobbnak ígérkezik? Esetleg tényleg annyira le van terhelve, hogy nem képes a kapcsolatára koncentrálni, vagy rájött, hogy ugyan szeretné folytatni, de neki az eddigi ritmus túl gyors?

Ezek a kérdések nyilván felmerülnek abban a félben, akivel közlik, hogy mostantól nem a még nagyobb elköteleződés felé haladnának, hanem ellenkező irányba. És ilyenkor millió érzés rohanja meg az embert. Tényleg csak a körülmények olyanok, hogy most nem ér rá annyit foglalkozni velem? Elsiettük az összeköltözést, túlságosan rátelepedtem, sok volt az ünnepi hercehurca, beteg valaki a családban? Mindez külön-külön és együtt is igaz lehet, de ha nem tudjuk tisztázni egymás között, akkor nagyon nehéz lesz újra egyenesbe jönni.

Az sem mindegy, mit várunk az adott kapcsolattól. Ha azt terveztük, hogy családot alapítunk és a partnerünk ebből táncol vissza egy korábbi fázisba (mondjuk: költözzünk ismét külön), akkor igen kicsi rá az esély, hogy később meggondolja magát és megint előre akar majd menni. Ilyen esetben, bármennyire is szívfájdító, jobb, ha idejekorán megtudjuk, hogy ő még messze nem áll készen arra, amit mi szeretnénk, talán soha nem is fog. Vagy nem velünk. Ebben az esetben dönthetünk úgy, hogy nem baj, a szerelem fontosabb számunkra, mint az, hogy családot alapítsunk. Vagy még van időnk kivárni, amíg készen fog rá állni.

Éppen ezért annyira fontos, hogy ne azért jussunk el egy bizonyos szintre a kapcsolatban, mert erőltetjük, illetve ne azért, mert a partnerünk erőlteti ránk, hiszen egy nagyobb elköteleződési fázisból mindig sokkal nehezebb visszalépni, mint azt a fázist csak lassan elérni. És itt a kulcs, mint annyiszor, az őszinte kommunikáció. Ne állítsunk csapdákat a másiknak, mikor egy nagy lépés megtételéről van szó, ne zsaroljuk bele érzelmileg valamibe, amit nem akar.

Ha nem kerekperec szakítanak velünk, hanem takaréklángra állítanak, úgy tűnhet, könnyebb a helyzetünk, hiszen nem veszítjük el a szerelmünket. De bizonyos tekintetben mégiscsak nehezebb, mert a döntés felelőssége a miénk lesz. Akarjuk-e folytatni így is? Erősnek érezzük-e a kapcsolatot ahhoz, hogy elviseljen egy átmeneti hullámvölgyet vagy leginkább az együttélés /gyakori találkozás miatt éreztük erősnek? Vajon az, ha nehezebb életszakaszba kerülünk, és ettől a partnerünk úgy érzi, hogy nincs ránk energiája, nem annak a jele-e, hogy a kapcsolat inkább feladatként és nem örömforrásként jelenik meg a számára? És számunkra ez a kapcsolat eddig örömforrás volt, vagy inkább feladat?

Egy ilyen helyzetben nem lehet a dolgokat a szőnyeg alá söpörni, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a lassítást kérő partner nyitott lesz a valódi indokok megvitatására. De ha ilyen esetben nem működik a beszélgetés, ha nem igazán derül ki, mit gondol és mit tervez, akkor komolyabb elköteleződés esetén vajon mennyire számíthatnánk rá, hogy átlendülünk a nehézségeken?

Bármennyire is rossz érzés, ha a másik visszavesz, lehet, hogy a jövőbeni nagyobb problémákat pont ezzel fogjuk tudni elkerülni, mert nem lépünk rá olyan párkapcsolati mozgólépcsőre, amelyen nem is szeretnénk az emeletre jutni. Ráadásul olykor tényleg csak idő kell ahhoz, hogy tisztázzunk magunkban pár dolgot.