Mi a baj a „jobb, mint a semmi” kapcsolatokkal?

Biztos te is voltál már olyan kapcsolatban, amelyben azt érezted, hogy jó, jó, de nem az igazi. Valójában nem ezt keresed. Egy ilyen kapcsolatba hónapokra, évekre bele lehet ragadni. Fáj kilépni, de benne lenni is frusztráló, hiszen állandó hiányérzeted van. Igazából bele se kellett volna kezdeni, és fogalmad sincs, hogyan lehet belőle kikeveredni.

A szerető társ megtalálásának titka: pontosan tisztázzuk, hogy mit szeretnénk, kire vágyunk, és mondjunk nemet mindenki másra, aki nem illik a képbe. Milyen egyszerű, nem? A valóságban mégis sokszor borzasztóan bonyolult. Mert megtetszik valaki, őrült módon vonzódunk hozzá, aztán lassan kihullanak a csontvázak a szekrényből: házas, és nem akar válni. Szenvedélybeteg, állandóan dolgozik, soha nincs ránk ideje. Dühkitörései vannak, de amikor nem őrjöng, mindenben megértjük egymást. Ő még nem akar elköteleződni, mi viszont már családra vágyunk.

Általában lassanként sodródunk bele ezekbe a kapcsolatokba, és mire rájövünk, hogy nem ilyen lovat akartunk, már nyakig benne vagyunk érzelmileg. Innen kiszállni már csak jelentős fájdalmak árán lehet.

Pedig meg lehetett volna előzni ezt az egész szituációt, ha kellő időben képesek lettünk volna nemet mondani.

Mi az a „jobb, mint a semmi” kapcsolat?

Ez egy egészen kellemes kapcsolat a nem megfelelő személlyel. Olyan viszony, ami nyúlik-nyúlik, bár csak részben kielégítő, és mindketten tudjuk, hogy nem sok esély van arra, hogy hosszú távon fennmarad, mert világos mindkettőnk számára, hogy nem egymást keressük.

Ebben a kapcsolatban a partnerünk nem úgy szeret minket, ahogy mi szeretnénk. Ő az, aki retteg az elkötelezettségtől, egészen eltérő életcéljaink vannak, esetleg olyan tulajdonságai vannak, amitől ránk tör a sikítófrász, és mi mégis maradunk, mert van egy csomó remek tulajdonsága is. Az ilyen partnerrel gyakran csak a megszokás miatt vagyunk együtt.

Az a probléma ezzel a kapcsolattal, hogy gyakran komoly akadálya annak, hogy megtaláljuk azt az embert, akivel igazán boldogan élhetnénk egy elkötelezett párkapcsolatban.

Mi a baj ezzel a kapcsolattípussal?

Az a baj ezzel az egész viszonnyal, hogy leköti az ismerkedésre fordítható időnket, energiánkat. Estéről estére odakötöz valaki mellé, lassítja a keresésünket, hiszen az időnk nagy részét vele töltjük, az energiáinkat a vele kapcsolatos őrlődés köti le.

Ráadásul az ilyen partner gyakran teljesen ledózerolja az önbecsülésünket, ami elengedhetetlenül szükséges lenne egy új pár megtalálásához.

Ha a „jobb, mint a semmi” partnerünk olyan ember, aki folyton bírál, és szeretne minket megváltoztatni, akkor egy idő után az ő szemével kezdjük el látni magunkat. És mivel nincs módunkban egy másik bensőséges kapcsolatban megméretni magunkat, valóságosnak hisszük azt a képet, amit ő megrajzol nekünk, rólunk. Ennek eredményeként rossznak, nem elégnek, túl soknak, selejtesnek, szerethetetlennek látjuk magunkat. Éppen azt a tőkét veszítjük el, amivel egy új kapcsolatot tudnánk elindítani.

Ha sok időt töltünk valakivel, aki nem becsül minket igazán, lehetetlen lesz megőriznünk az önbecsülésünket.

Már maga az a tény is, hogy hajlandók vagyunk egy ilyen viszonyban megmaradni, az önértékelés zavaráról árulkodik. Ha elég magabiztosnak, szerethetőnek éreznénk magunkat, eleve nem elégednénk meg egy ilyen partnerrel és egy ilyen viszonnyal…

Miért nem lépünk ki?

Azért, mert azt hisszük, hogy így legalább nem vagyunk egyedül. Biztonságosabbnak érezzük a maradást egy ismerős helyzetben, és borzasztóan félünk attól, hogy kilépjünk egy magányos, visszautasításokkal teli világba, ahol meg kell mérettetnünk az ismerkedés piacán.

Gyakran azért is maradunk, mert fontosabb, hogy kielégítsük a pillanatnyi igényünket a meghittségre, mint hogy következetesen ragaszkodjunk a hosszú távú életcélunkhoz.

Gyakran az is a maradást szolgálja, hogy abban a tévhitben élünk, hogy úgysem kaphatjuk meg azt, akire valójában vágyunk, és azt hisszük, hogy itt az ideje meghozni a magunk kompromisszumát. Jobb, ha beérjük azzal, aki van.

Azért is maradunk, mert egy érzelmi kapcsolatból gyakran borzasztóan nehéz kiszállni. Kedveljük a másikat, hiszen van egy csomó jó tulajdonsága, van már közös múltunk, emlékeink, és borzasztóan hiányozna a másik, ha szakítanánk. Egy szakítás összezúzott álmokat jelent, ürességet, magányt, fájdalmat és félelmet az újtól és a jövőtől. Ezért egy „jobb, mint a semmi” kapcsolat minden gondjával-bajával is jobbnak tűnhet, mint a szakítás és a kínzó magány.

Mikor mondjunk nemet?

A legjobb pillanat erre, amikor felismerjük, hogy az illető nem felel meg az igényeinknek. Még akkor is nemet kellene mondani, ha egyébként őrülten vonzódunk hozzá, fél szavakból értjük egymást, és fantasztikus vele együtt lenni.

Ez a pillanat bekövetkezhet az első vagy az ötödik randin, vagy az első hónapokban. Ha ezt a pillanatot elszalasztottuk, és már érzelmileg teljesen elköteleződtünk a kapcsolatban, akkor a legjobb pillanat a szakításra ma van.

Amennyiben ragaszkodunk ahhoz, hogy elkötelezett, viszonzott, tartós és boldog párkapcsolatban éljünk, akkor minél előbb szakítsuk meg a „jobb, mint a semmi” kapcsolatunkat. Mert viszi az időnket, energiánkat és az önbecsülésünket. Fontos, hogy az eszünkre hallgassunk, és ne az érzéseinkre. Igen, mindenképpen fájni fog a szakítás, ezt nem spórolhatjuk meg. De így legalább van remény arra, hogy olyan társat találunk, akivel maradéktalanul boldogok lehetünk.

A nem kimondásához azonban az kell, hogy bízzunk magunkban és higgyünk a jövőben. Bízzunk abban, hogy elég vonzóak vagyunk, és hogy létezik valaki, aki hajlandó elköteleződni mellettünk, aki leteszi mellettünk a voksát. Hinnünk kell abban, hogy kellünk valakinek, és meg is fogjuk találni ezt az embert. Nem lehet másként szakítani, csak ezzel a hittel és bizalommal.

Csakhogy a „jobb, mint a semmi” kapcsolatok gyakran épp a magunkba és a jövőbe vetett bizalmunkat ássák alá. Lehet, hogy kell mellénk egy segítő, aki támogat minket ebben a folyamatban.

Ha elakadtál a társkeresés során, gyere el társkereső coachingra, és megkeressük a te legjobb megoldásodat!