Ismerd fel, ha csak félig kellesz!

Biztos te is ismered azt a fajta kapcsolatot, amikor fogalmad sincs, hányadán álltok a partnereddel. Amikor együtt vagytok, minden tökéletes, a fellegekben jársz. Aztán eltűnik napokra, hetekre, nem lehet őt elérni. Majd ismét jelentkezik, biztosít róla, hogy szeret. És ez a hullámvasút ismétlődik hónapok, évek óta. Te pedig nem tudsz kiszállni belőle…

Most akkor kellek vagy sem?

Aki belekerül egy ilyen „kellesz is meg nem is” kapcsolatba, óriási szenvedésnek teszi ki magát. Amikor együtt van a partnerével, úgy érzi, hogy megtalálta az Igazit. Ő az! Vele lehet beszélgetni, összebújni, filmet nézni, borozni, kirándulni. Minden olyan, amilyennek az igazi szerelmet ábrázolják a könyvek és a filmek.

Aztán a partner hazamegy, és mintha elvágták volna a kapcsolatot. Napokig nem jön tőle semmilyen üzenet, nem veszi fel a telefont. Te pedig kezdesz megőrülni. Nem tudod, hogy mi történik, hányadán álltok, nem esett-e baja.

Amikor pedig már kezdesz berágni, kiakadsz, dühös vagy elkeseredett üzeneteket írogatsz neki, egyszer csak ismét megjelenik, és ismét a rózsaszín felhőben találod magadat. És ez így megy hónapok vagy akár évek óta. Érzelmi hullámvasúton ülsz, és fogalmad sincs, hogy mi történik.

Azt éled meg, hogy a partnered, amikor neki szüksége van rád, akkor leakaszt a szögről. Jön, elkábít, ígérget, majd elmegy. Te pedig lassan becsaravarodsz. De egy dologra képtelen vagy: szakítani vele.

Pedig tudod az agyaddal, hogy nem ez a kapcsolat, amire a szíved mélyén vágysz. Biztonságos, kiszámítható párkapcsolatot szeretnél, nem ezt a hullámvasutat. Abban sem vagy biztos, hogy igazán kellesz-e a másiknak. Hiszen amikor igazán szükséged lenne rá, nincs jelen, nem ad támaszt, nem jelent biztonságot. Kicsit kellesz, de azért tartósan, hosszú távon mégsem.

Miért nehéz ebből szabadulni?

Okos tudósok egerekkel végeztek egy ehhez nagyon hasonló kísérletet. Betettek a rágcsálók ketrecébe egy pedált. Ha az egerek ezt megnyomták, néha jött kaja, néha nem. Ettől a kiszámíthatatlanságtól szegény állatok rákattantak a pedálra, és egész nap azt nyomogatták, várva, mikor jön már az életet jelentő élelem. Nem érdekelte őket a játék, a szaporodás, csak a pedál. Függeni kezdtek tőle a jutalom kiszámíthatatlansága miatt.

Valami ilyesmi történik akkor is, amikor valakinek csak félig kellünk. Éppen a másik érdeklődésének kiszámíthatatlansága miatt rákattanunk a partnerünkre, és vágyjuk a jutalmat: a társaságát, a szeretetét, az érdeklődését, a figyelmét. Függeni kezdünk tőle, mert nem tudjuk, mikor kapunk jutalmat.

Szakítani nem merünk, mert azzal hitegetjük magunkat, hogy már csak egy kis időt kell kibírnunk, és a partnerünk hamarosan elköteleződik mellettünk: elhagyja a házastársát, végre hozzánk költözik, végleg leteszi a voksát mellettünk. Most már nem lehet abbahagyni a kapcsolatot.

Ugyanakkor a legtöbben az eszükkel pontosan tudják, hogy a másik nagyon-nagyon kicsi eséllyel fog elköteleződni mellettük.

Valójában kialakult bennünk egy függőség a partnerünkkel kapcsolatban, ezért szinte lehetetlen szakítani.

Nem mindenki kattan rá

Ahhoz, hogy valaki rákattanjon egy ilyen partnerre sérült önbecsülés szükséges. Akinek a helyén van az önértékelése, önismerete, az első pár hét után elhajtja azt a partnert, aki nem ad biztonságot, megbecsülést, tiszteletet, elkötelezettséget. Csak azzal lehet ezt megcsinálni, aki nem biztos abban, hogy igazán szerethető, éppen ezért azt gondolja, hogy „még az is tiszta szerencse, hogy ez a félisten engem választott. Nem baj, ha nem kellek neki egészen, én beérem morzsákkal is.”

Persze nem éri be morzsákkal, és nagyon-nagyon szenved az érzelmi hullámvasút miatt, de nem mer kilépni a kapcsolatból a reménykedés miatt. Bízik abban, hogy ha elég jó teljesít, ha megmutatja a partnerének, hogy ő mennyire jó nő/férfi, a másik majd megszereti őt. Ha eleget küzd, ha eleget teljesít, akkor majd őt fogja választani a vágyott partner. Másrészt nem bízik abban, hogy valaha talál még magának ilyen „nagyszerű” társat.

Merre van a kijárat?

Hogyan lehet kilépni ezekből a reménytelen kapcsolatokból? Az első és legfontosabb dolog, hogy rálássunk a helyzet reménytelenségére. Szembe kell nézni a valósággal: ebből soha nem lesz elkötelezett párkapcsolat, házasság, gyerek, kutya, kertes ház. Ez a legnehezebb feladat: a barátok, szülők, rokonok hiába próbálják a reménykedőt a valós helyzettel szembesíteni, az egyik fülén be, a másikon ki.

Talán nem meglepő, hogy megoldásként ismét csak az javaslom: ha már nagyon szenvedsz ettől a kapcsolattól, érdemes keresni egy segítőt, aki lassan, óvatosan szembesít a valósággal. Ráadásul a segítővel való munka során épülni kezd az önismeret és az önbecsülés. Egy elfogadó segítővel való munka során a kliens megtapasztalja, hogy akkor is szerethető, ha éppen „butaságot csinál”, ha nem teljesít egy kapcsolatban.

Mivel kapcsolatban sérülünk, kapcsolatban is gyógyulunk. Kell egy másik ember szeretete, elfogadása ahhoz, hogy megtapasztaljuk, milyen az, amikor nem kell dolgozni egy kapcsolatért.

Még segítővel sem könnyű kijönni egy „szeretlek is meg nem is” kapcsolatból. Gyakran hosszú hónapok munkájára van ehhez szükség. De érdemes kitartani a segítő kapcsolatban, mert maga a kapcsolat gyógyít meg minket, és csak így van esélyünk arra, hogy soha többet ne kattanjunk rá egy olyan partnerre, akinek csak félig kellünk.

Ha beleragadtál egy ilyen kapcsolatba, gyere el coachingra, és együtt megkeressük a te megoldásodat!