* common.systemMessage *
Rendben
Mégsem
Írta: Jánosi Valéria , dátum: jan 19, 2023 , rovat: Párkeresés | 0 komment
Érdekes, hogy ha párkapcsolati problémánk van, a környezetünkben élők többsége hirtelen párkapcsolati szakértővé válik, és azonnal tudja a megoldást a bajainkra. Ilyenkor zsákszámra kapjuk a – kéretlen – tanácsokat, többnyire közhelyek formájában. De vajon igazuk van? Tényleg érdemes várni, mert ő nem az Igazi? Csakugyan nem érdemel meg engem? Nézzünk a dolgok mögé!
Nemrégiben beszélgettem egy barátnőmmel arról, hogy mennyire nehéz volt szingliként állni a környezetünk rohamát, amikor semmitmondó közhelyekkel próbáltak minket vigasztalni egy-egy béna randi vagy szakítás után. Természetesen értékeltük a környezetünk jóindulatát, de minden jóakaratuk ellenére gyakran gázoltak bele a lelkünkbe a tapintatlan kérdéseikkel és a kéretlen „jótanácsaikkal”. Így utólag megállapítottuk, hogy a vigasztalások fele ostobaság volt, a másik fele pedig kifejezetten káros tanács volt, amit, ha akkor megfogadunk, még mindig egyedül élnénk.
Nézzük a leggyakoribb mondatokat!
Talán ez az ártatlannak tűnő semmiség a legveszélyesebb mondat. Ez egy óriási tévedés! A dolgok szinte soha nem oldódnak meg maguktól, főleg akkor nem, ha párkapcsolatról van szó!
A problémák akkor tűnnek el, ha azonosítjuk, megnevezzük őket, és nekilátunk megszüntetni az okokat. Az eddigi tapasztalatom az, hogy amikor csak vártunk egy párkapcsolatban, hogy megoldódjanak a gondok, a problémák csak még nagyobbra nőttek. Egyetlen működésképtelen kapcsolatom sem lett jobb attól, hogy reménykedtem, hogy a másik fél majd csak megváltozik, esetleg a jótündér több figyelmességet, kedvességet és empátiát csöpögtet majd a társamba.
A dolgok akkor változtak meg, amikor azonosítottam, hogy mi a gond, majd nekiláttam én magam változni: másként gondolkodni, cselekedni. Hogy nehéz volt? De még mennyire! Megérte? Abszolút! A megváltozott viselkedésemnek köszönhetően változott a partner is, és vagy együttmaradtunk, vagy nem. De a problémától mindenképpen megszabadultunk.
De nem ám! Mert te minimum a walesi herceget érdemelted volna.
Így utólag visszatekintve ez is csak egy ócska és ártalmas közhely, ami arról szól, hogy a nem működő párkapcsolatomban jogom van leértékelni a társamat, csak azért, mert nekem nem sikerült vele egy működő párkapcsolatot összehozni. És jogom van felmagasztalni magamat, mert én annyira tökéletes vagyok, hogy kizárólag Mr. Lehető Legtökéletesebbet érdemlem.
Azt gondolom, és a társkereső coachingok során is ezt tapasztalom, hogy a legtöbb társkereső itt rontja el: olyan irreális elképzeléseket építenek fel magukban a tökéletes társat és a tökéletes szerelmet illetően, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal. És csak várnak, válogatnak, sorra dobják ki az amúgy megfelelő partnereket, az idő megy, ők pedig egyedül maradnak. Majd negyvenéves koruk közelében pánikszerűen kapkodni kezdenek, és mélyen a szintjük alatt választanak, nehogy végül egyedül maradjanak.
Mert az Igazinak olyan a természete, hogy jön, mint a romantikus filmekben. Sőt, alanyi jogon jár mindenkinek! Majd egyszer csak rád talál, és lesz nagy öröm és vigasság, mert végre megtalált az Igazi! Tisztára mint a bújócskában. Elég, ha ülsz a fenekeden, és egyszer csak megtalálnak. Higgyél csak benne nyugodtan! Ráérsz várni negyvenéves korodig. Ha akkor se jön el, akkor a maradék negyvenet már féllábon is kibírod egyedül.
Az iróniát félretéve: az Igazi nagyon-nagyon ritkán jön szembe az utcán! Azért, hogy társat találjunk, nagyon sokat kell tenni, és rengeteg békát meg kell csókolni, és megnézni, hátha királyfi lesz belőle. Ha ezt a mesés vonalat tovább akarom vinni, akkor neked magadnak kell királylánnyá/királyfivá válni, hogy a másik rájöjjön: te kellesz neki! Nem elég tehát várni! Ez kőkemény belső munka: leszámolás a múlt sötét árnyaival, önismeret, önbecsülés fejlesztése – gyakran egy képzett segítővel.
Egy szakítás után darabokra hullva zokogtam, amikor valaki azzal próbált vigasztalni, hogy ne sírjak, majd jön másik. Utólag belátom, hogy objektíven igaza volt, de ott és akkor nagyon fájt a tapintatlanság és az együttérzés teljes hiánya. Nekem akkor nem másik kellett, hanem az a valaki, aki kiszakított egy darabot a szívemből. Talán ez az egyetlen közhely, amiben van némi igazság, mert tényleg jön majd másik. De vigasztalásként a legkegyetlenebb mondat, ami inkább bánt, mint használ, mert mindenféle empátiát nélkülöz.
Nem baj, hogy szakítottatok (te úgyis jobbat érdemelsz!), hagyd a fenébe az egészet, és menj bulizni, keress másikat! Lehetőleg már ma, hogy egy percet se kelljen egyedül töltened, esetleg szembenézni önmagaddal, felmérni a veszteségeket, és szembesülni az esetleg elkövetett hibáiddal.
Sajnos nagyon-nagyon sokan úgy gondolják, hogy szakítás után nem éri meg sírdogálni a másik után, mert az a gyengeség jele. Inkább összeszorítják a fogukat, megrántják a vállukat, és mennek tovább, beleugranak egy következő kapcsolatba.
Pedig egy társ elvesztése ugyanolyan gyászfolyamat, mintha meghalt volna valakid. Érdemes megélni a szomorúságot, fájdalmat, reménytelenséget, kétségbeesést. Hidd el, nem maradsz így! De csak a fájó érzések megélése után tudsz egészségesebb lélekkel továbbmenni, és csak így van esélyed arra, hogy képes leszel egy normális párkapcsolatot működtetni.
Ha jól belegondolunk, a legtöbb vigasztalásnak szánt mondat inkább káros, mint hasznos, és jobb ha nem fogadod meg a jóakaróid „bölcs” tanácsait. Ha igazán segítségre van szükséged, keress inkább professzionális segítőt, aki kellő empátiával képes meghallgatni, és együtt megkeresitek a te saját megoldásodat!
Ha inkább előadásokat hallgatnál társkeresés témában, nézd meg az Igényes társkeresők mesterkurzusának videóit!