5 téves hiedelem, amit ne higgy el, ha szingli vagy

Érdekes, hogy ha párkapcsolati problémánk van, a környezetünkben élők többsége hirtelen párkapcsolati szakértővé válik, és azonnal tudja a megoldást a bajainkra. Ilyenkor zsákszámra kapjuk a – kéretlen – tanácsokat, többnyire közhelyek formájában. De vajon igazuk van? Tényleg érdemes várni, mert ő nem az Igazi? Csakugyan nem érdemel meg engem? Nézzünk a dolgok mögé!

Nemrégiben beszélgettem egy barátnőmmel arról, hogy mennyire nehéz volt szingliként állni a környezetünk rohamát, amikor semmitmondó közhelyekkel próbáltak minket vigasztalni egy-egy béna randi vagy szakítás után. Természetesen értékeltük a környezetünk jóindulatát, de minden jóakaratuk ellenére gyakran gázoltak bele a lelkünkbe a tapintatlan kérdéseikkel és a kéretlen „jótanácsaikkal”. Így utólag megállapítottuk, hogy a vigasztalások fele ostobaság volt, a másik fele pedig kifejezetten káros tanács volt, amit, ha akkor megfogadunk, még mindig egyedül élnénk.

Nézzük a leggyakoribb mondatokat!

Ne aggódj, a dolgok majd maguktól megoldódnak!

Talán ez az ártatlannak tűnő semmiség a legveszélyesebb mondat. Ez egy óriási tévedés! A dolgok szinte soha nem oldódnak meg maguktól, főleg akkor nem, ha párkapcsolatról van szó!

A problémák akkor tűnnek el, ha azonosítjuk, megnevezzük őket, és nekilátunk megszüntetni az okokat. Az eddigi tapasztalatom az, hogy amikor csak vártunk egy párkapcsolatban, hogy megoldódjanak a gondok, a problémák csak még nagyobbra nőttek. Egyetlen működésképtelen kapcsolatom sem lett jobb attól, hogy reménykedtem, hogy a másik fél majd csak megváltozik, esetleg a jótündér több figyelmességet, kedvességet és empátiát csöpögtet majd a társamba.

A dolgok akkor változtak meg, amikor azonosítottam, hogy mi a gond, majd nekiláttam én magam változni: másként gondolkodni, cselekedni. Hogy nehéz volt? De még mennyire! Megérte? Abszolút! A megváltozott viselkedésemnek köszönhetően változott a partner is, és vagy együttmaradtunk, vagy nem. De a problémától mindenképpen megszabadultunk.

Nem is érdemel meg téged!

De nem ám! Mert te minimum a walesi herceget érdemelted volna.

Így utólag visszatekintve ez is csak egy ócska és ártalmas közhely, ami arról szól, hogy a nem működő párkapcsolatomban jogom van leértékelni a társamat, csak azért, mert nekem nem sikerült vele egy működő párkapcsolatot összehozni. És jogom van felmagasztalni magamat, mert én annyira tökéletes vagyok, hogy kizárólag Mr. Lehető Legtökéletesebbet érdemlem.

Azt gondolom, és a társkereső coachingok során is ezt tapasztalom, hogy a legtöbb társkereső itt rontja el: olyan irreális elképzeléseket építenek fel magukban a tökéletes társat és a tökéletes szerelmet illetően, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal. És csak várnak, válogatnak, sorra dobják ki az amúgy megfelelő partnereket, az idő megy, ők pedig egyedül maradnak. Majd negyvenéves koruk közelében pánikszerűen kapkodni kezdenek, és mélyen a szintjük alatt választanak, nehogy végül egyedül maradjanak.

Ráérsz még! Előbb-utóbb eljön az Igazi!

Mert az Igazinak olyan a természete, hogy jön, mint a romantikus filmekben. Sőt, alanyi jogon jár mindenkinek! Majd egyszer csak rád talál, és lesz nagy öröm és vigasság, mert végre megtalált az Igazi! Tisztára mint a bújócskában. Elég, ha ülsz a fenekeden, és egyszer csak megtalálnak. Higgyél csak benne nyugodtan! Ráérsz várni negyvenéves korodig. Ha akkor se jön el, akkor a maradék negyvenet már féllábon is kibírod egyedül.

Az iróniát félretéve: az Igazi nagyon-nagyon ritkán jön szembe az utcán! Azért, hogy társat találjunk, nagyon sokat kell tenni, és rengeteg békát meg kell csókolni, és megnézni, hátha királyfi lesz belőle. Ha ezt a mesés vonalat tovább akarom vinni, akkor neked magadnak kell királylánnyá/királyfivá válni, hogy a másik rájöjjön: te kellesz neki! Nem elég tehát várni! Ez kőkemény belső munka: leszámolás a múlt sötét árnyaival, önismeret, önbecsülés fejlesztése – gyakran egy képzett segítővel.

Ne sírj utána, majd jön a következő!

Egy szakítás után darabokra hullva zokogtam, amikor valaki azzal próbált vigasztalni, hogy ne sírjak, majd jön másik. Utólag belátom, hogy objektíven igaza volt, de ott és akkor nagyon fájt a tapintatlanság és az együttérzés teljes hiánya. Nekem akkor nem másik kellett, hanem az a valaki, aki kiszakított egy darabot a szívemből. Talán ez az egyetlen közhely, amiben van némi igazság, mert tényleg jön majd másik. De vigasztalásként a legkegyetlenebb mondat, ami inkább bánt, mint használ, mert mindenféle empátiát nélkülöz.

Kutyaharapást szőrével!

Nem baj, hogy szakítottatok (te úgyis jobbat érdemelsz!), hagyd a fenébe az egészet, és menj bulizni, keress másikat! Lehetőleg már ma, hogy egy percet se kelljen egyedül töltened, esetleg szembenézni önmagaddal, felmérni a veszteségeket, és szembesülni az esetleg elkövetett hibáiddal.

Sajnos nagyon-nagyon sokan úgy gondolják, hogy szakítás után nem éri meg sírdogálni a másik után, mert az a gyengeség jele. Inkább összeszorítják a fogukat, megrántják a vállukat, és mennek tovább, beleugranak egy következő kapcsolatba.

Pedig egy társ elvesztése ugyanolyan gyászfolyamat, mintha meghalt volna valakid. Érdemes megélni a szomorúságot, fájdalmat, reménytelenséget, kétségbeesést. Hidd el, nem maradsz így! De csak a fájó érzések megélése után tudsz egészségesebb lélekkel továbbmenni, és csak így van esélyed arra, hogy képes leszel egy normális párkapcsolatot működtetni.

Ha jól belegondolunk, a legtöbb vigasztalásnak szánt mondat inkább káros, mint hasznos, és jobb ha nem fogadod meg a jóakaróid „bölcs” tanácsait. Ha igazán segítségre van szükséged, keress inkább professzionális segítőt, aki kellő empátiával képes meghallgatni, és együtt megkeresitek a te saját megoldásodat!

Ha inkább előadásokat hallgatnál társkeresés témában, nézd meg az Igényes társkeresők mesterkurzusának videóit!