Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Cookie beállítások
A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk
  • Alapvető működést biztosító sütik
  • Beállításokat tároló sütik
  • Statisztikai sütik
  • Marketing célú sütik

9 kérdés, amelyet fel kellene tennünk magunknak, mielőtt elköteleződünk

Általában hosszú út vezet az elköteleződésig – ideális esetben bőven van időnk arra, hogy lassanként eljussunk az érzésig: igen, ezzel az emberrel komolyan gondolom, vele akarok lenni, esetleg élni is, sőt, hosszabb távon családot alapítani, ha minden jól megy. Ideális esetben nem rohanunk sehová, és nem akarunk megkapaszkodni az első, többé-kevésbé megfelelőnek látszó jelöltben, sem fejest ugrani egy kapcsolatba és családalapításba, mert különben kifutunk az időből (lásd harmincas éveik közepén, végén járó nők esetét).

Ideális esetben ugye gyakorlatilag fel sem merül bennünk, hogy másképp, mással is lehetne – de az ideális esetek meglehetősen ritkán állnak elő. Ha vannak kétségeink, ha nincsenek, azért egy kis átgondolást megér életünk egyik legfontosabb döntése. James Russell szerint ezeket a kérdéseket érdemes feltennünk magunknak:

 

1. Mennyire jól ismerem a kedvesemet?

Biztosan ismerem, megbízhatok benne? Láttam már elég szituációban, hallottam már elégszer a véleményét különböző kérdéseket illetően? Láttam már a családjával?

James Russel szerint a család, főleg a szülők megismerésének halogatása a XX. század eleje óta egyre hátrébb kerül a fontossági listán, sokszor már csak akkor lépik meg a párok, mikor közvetlenül az eljegyzés előtt állnak… De mindennek persze megvan a maga oka: minél önállóbb, családjuktól már elszakadt partnerek szánják rá magukat elköteleződésre, annál kisebb szerepet játszik a család. Nem kell engedélyt kérni a szülőktől, és nem szorulnak rájuk anyagilag se feltétlen. Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy a partnerünket ez a család formálta olyanná, amilyen, és sokmindent akkor deríthetünk ki róla, ha ismerjük a családját.

Persze lehet, hogy nagyon messze laknak és anyagilag nem engedhetjük meg magunknak az utazást – ha egyébként sem sok közünk lesz hozzájuk a távolság miatt, akkor annyira nem nagy tragédia, ha csak később találkozunk, de sok kellemetlen meglepetéstől megóvhatjuk magunkat, ha megismerkedünk a párunk hátterével.

Főleg akkor rendkívül lényeges ez, ha a jövőben fontos szerepet szánunk a családjainknak, például a gyerekeink gondozása terén. Illetve, ha valamelyikünk egyke, és mindenképp rá hárul a szülő, szülők segítése, ha bármi gond adódna.

 

2. Rábízhatom-e a partneremre a titkaimat?

Bizonyos mértékű diszkréció elengedhetetlen egy párkapcsolathoz: ha nem bízhatom rá a titkaimat a partneremre, mert úgyis kikotyogja, és majd másoktól hallom vissza, akkor erősen el kell gondolkodnom azon, hogy mennyire megbízható a kedvesem. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne beszélhetné meg a problémáit egy-egy barátnőjével, barátjával: amennyiben azok is megbízható, diszkrét, kipróbált emberek. (Tudom, ilyenek nem teremnek minden bokorban.)

 

3. Jól megvagyunk kettesben akkor is, ha épp nyugi van körülöttünk?

Tudunk kettesben lenni egyáltalán anélkül, hogy valami lefoglalna bennünket? Csak lenni, semmit nem csinálni, beszélgetni, vagy hallgatni? És milyen ez a hallgatás? Vajon azért hallgatunk, mert jólesik a csend, vagy azért, mert bizonyos dolgokat nem akarunk megosztani egymással? Esetleg azért, mert nincs mondanivalónk?

 

4. Tudom, hogyan fog megváltoztatni a kedvesem, ha együtt élek majd vele?

Jó kérdés, bár James Russell-lel ellentétben nem hiszem, hogy ezt előre még csak sejteni is lehetne. Azt a kérdést inkább feltehetnénk magunknak, hogy mi változott meg bennem máris a megismerkedésünk óta, és hogy ezek a változások pozitívak vagy negatívak-e inkább?

Vagyis örülök-e ezeknek a változásoknak, előre visznek-e, vagy épp ellenkezőleg, inkább úgy érzem, hogy nem vagyok önmagam, és bizonyos dolgokat csak azért csinálok, hogy a kedvében járjak, de hosszú távon ez a terhemre lesz? A kérdést persze meg is lehet fordítani. Én milyen változásokat idéztem fel benne, és azok hogyan érintik őt? Esetleg: van-e olyan változás, amely az én hatásomra történt, mégsem tetszik?

Mennyire vagyok hajlandó feladni magamból, és mennyire várom el a páromtól, hogy még többet adjon fel az egyéniségéből? Vigyázat, lehet, hogy a domesztikálás miatt kevésbé fogok vonzódni hozzá…

 

5. Vonz-e a jelleme?

A fizikai, szexuális vonzalom egy dolog, de vajon értékelem-e a kedvesemet emberként is? Tetszik-e a jelleme, vonzódom-e ahhoz a fajta személyiségtípushoz, amelyet képvisel? Hasonló-e az értékrendünk, egyetértünk-e a fontos dolgokban, vagy lényeges kérdésekben szoktunk-e vitatkozni? Előfordul-e, hogy teljesen idegennek érzem, mikor kifejti bizonyos nézeteit, illetve van-e olyan kérdéskör, amelyben nem merek vele őszinte lenni, mert tudom, hogy nem tolerálná?

 

6. Olyannak szeret és becsül-e, amilyen ebben a pillanatban vagyok?

Ha mindenáron meg akar változtatni, az nagyon nem jó jel. Persze, lehetnek olyan jellemhibáink, amelyekre a barátaink felhívják a figyelmünket, mert a javunkat akarják, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnek úgy is, ahogy most vagyunk.

Nem biztos, hogy olyan jó, ha valaki Pygmaliont játszik, és azért választ például nálánál jóval fiatalabb és tapasztalatlanabb partnert, hogy úgy formálhassa, ahogy neki tetszik. Ahogy valaki szellemesen megfogalmazta, a házasságokkal az a probléma, hogy a férfiak azt hiszik, a feleségük sose változik meg, a nők meg azt, hogy a férjük idővel majd csak megváltozik.

De komolyabbra fordítva: egy hosszú párkapcsolat alatt így is, úgy is rengeteget változunk majd, akár akarunk, akár nem. Rögtön az elején azonban csak azzal érdemes belevágni, akinek úgy tetszünk, ahogy vagyunk. És aki nekünk is úgy tetszik, ahogy van. Hibáival, mániáival együtt.

 

7. Hogyan bánik a partnerem azokkal, akiket rajtam kívül a legjobban szeret?

Noha Russell abból indul ki, hogy az ember a családját szereti legjobban, ezért a családot kell elsősorban megismerni, ennyire nem lehetünk egyoldalúak. Van, akinek a családdal töltött idő inkább kihívás vagy nyűg, és egyáltalán nem tud olyan természetes nyugalommal viselkedni, mint mikor tőlük távol van. Lehet, hogy otthon még mindig nem fogadták el, hogy felnőtt, lehetnek rivalizálási gondok, satöbbi. Az fontos, hogy tudjuk, mit jelent neki a családja, és ha gondjai vannak velük, akkor azok milyen természetűek.

Nem vagyunk egyformák, van, aki összenőtt a családjával, és arra kell számítanunk, hogy később mi is nagyon sokat fogunk találkozni a rokonaival, van, aki meg teljesen levált a múltjáról, sőt, van, akinek nincs is családja. A fontos az, hogy a számára kedves, fontos emberek körében is megfigyelhessük a viselkedését, és ráérezzünk, vajon mi beleillünk-e a világába.

 

8. Az ő kívánságai előbbre valóak-e az enyémeknél? (Magyarul: önző, nárcisztikus és erőszakos-e?)

A jó párkapcsolat a kompromisszumok művészete – de nem csak az egyik félnek kell kompromisszumokat kötnie. Rengeteg dologban kell közös döntést hoznunk és rengetegszer fogunk szembesülni azzal, hogy a másik nagyon mást akar, mint mi. Ha a kedvesünk folyton lenyom bennünket ezekben a meccsekben, akkor lehet, hogy hosszabb távon teljesen elveszítjük önmagunkat.

Mindenben ő dönt majd, az elején még megkérdezi a véleményünket, aztán már azt sem.

Ha hajlamosak vagyunk alávetni magunkat, sőt, kifejezetten vonzódunk a domináns személyiségekhez, különösen vigyázzunk: vajon nem visszük-e túlzásba az engedékenységet, marad-e még egyáltalán valami, amiben mi dönthetünk. Bizonyos fajta személyiségek egy párkapcsolaton belül teljesen magukhoz ragadják a kezdeményezést. és hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy még azt se mi határozzuk meg, hogy elmehetünk-e moziba, vagy felvehetünk-e egy kicsit merészebb ruhát.

 

9. Kompatibilisek-e egymással a jövőre vonatkozó terveink és álmaink?

Olyan rendkívül fontos kérdésekről van itt szó, hogy városban éljünk-e vagy vidéken, vállaljunk-e gyerekeket vagy ne, ha igen, hányat és ki fog velük otthon maradni az elején, hagyományos családmodellben gondolkodunk-e vagy modernben, mit tartunk a női egyenjogúságról, a karrierről, gyakoroljuk-e a vallásunkat és ez milyen hatással van a mindennapjainkra, hagyjuk-e, hogy a szüleink beleszóljanak az életünkbe vagy sem, és még hosszasan lehetne folytatni a sort.

Természetes, hogy az idők során rengeteg nézetünk megváltozhat, ahogy az igényeink, az aktuális problémáink diktálják, de ettől függetlenül érdemes már az elején tisztázni, hogy miről mit gondolunk.

 

Forrás:

http://www.huffingtonpost.com/james-russell-lingerfelt/9-questions-to-ask-before-committing-to-a-relationship_b_5924554.html?ncid=fcbklnkushpmg00000046

A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk