Tudja valaki, hogyan kellene modern párkapcsolatot működtetni?

Soha nem foglalkozott annyit az emberiség a párkapcsolatokkal, mint manapság. Még csak megközelítőleg sem. Persze mindig voltak szerelmi traktátusok, költemények, léteztek közmondások, mesék, regények, amelyek ilyen vagy olyan mintákat adtak az embereknek. Hogy a vallások általában túlságosan is korlátozó, merev szabályairól ne is beszéljünk...



De mindezek soha nem vették figyelembe az egyén igényeit. Nem számított, ki mit szeret, ki mire vágyik, hogyan érzi jól magát. Nem számított semmi, csak a társadalmi elvárások, hogy betöltsük a szerepünket a színjátékban, hogy arra tereljenek bennünket: hasznos tagjai legyünk a közösségnek és gyártsuk az utódokat. Az egyéni boldogság egyáltalán nem volt szempont, bár a költők és meseírók olykor felvillantottak egy-egy boldog pillanatot a szerelmesek életében, de az egész sztori leginkább megpróbáltatásokról és küzdelmekről szólt.

Vagyis nincsenek receptjeink, főleg olyan receptjeink, amelyek a mai kor emberére alkalmazhatóak lennének. Mert – micsoda fertő – mára szempont lett, hogy boldogok vagyunk-e egy kapcsolatban. Szempont lett, hogy bántalmaznak-e, hogy kibontakozhatunk-e, hogy tisztelik-e a határainkat. Hogy magányosnak érezzük-e magunkat vagy úgy tűnik, igazi társra találtunk. Szempont, hogy akarunk-e gyereket vagy sem, hogy hol szeretnénk élni, hogy közös háztartásban laknánk a partnerünkkel vagy külön...

Egyesek szerint minél több a korlát és minél inkább ki van kövezve az út, annál boldogabbak lesznek a kapcsolatok. Ha egy vallásos közösségben elképzelhetetlen, hogy fiatalok csak úgy, tét nélkül randizzanak, meg házasságkötés előtt kipróbálják egymást az ágyban, akkor mindenki olyan halál komolyan fogja venni a párválasztást, hogy biztos jól dönt majd, és emiatt sokkal boldogabb is lesz. Mondjuk az ellenkezőjéről úgysem fog beszámolni, aki az adott vallási közösség tagja, mert azzal a saját közösségét rombolná, tehát inkább úgy tesz, mintha...

De a kérdés azért adott: mi teszi alkalmasabbá az embereket a boldogságra? A teljes szabadság vagy a korlátok garantálta biztonsági játék? Nem hiszem, hogy létezne erre válasz, mindenesetre nekünk nem a korlátok biztonsági játéka jutott, és hacsak nem lépünk be valamely szigorú közösségbe, a szabadsággal együtt a bizonytalanság is osztályrészünk.

Akkor miről is beszélünk? Hogyan lehetnénk boldogabbak egy modern, értsd: az egyéni szabadságot maximálisan figyelembe vevő párkapcsolatban? Ha egyáltalán nincsenek receptek, akkor mi alapján hozzunk döntéseket?

Itt jön be az, amire olyan sokan sajnálják az időt és az energiát. Például, mert azt vallják, hogy a személyes találkozás majd mindent eldönt egy pillanat alatt, és akkor tudni fogják, hogy széna-e vagy szalma. Na de megspóroltuk az előzetes kutatást. Nem kérdeztük ki a másikat a vágyairól, az elképzeléseiről, sőt, sokszor a saját vágyainkkal, elképzeléseinkkel se vagyunk tisztában, mert nem szántunk rá időt, hogy átgondoljuk, mit is akarunk pontosan.



Hiszen olyan romantikus vagy éppen izgalmas csak úgy belevágni valamibe, megismerkedni random emberekkel és zsigerből dönteni arról, hogy lesz-e köztünk valami vagy sem... Ha megvan a testi vonzalom, a többi már jön magától. Hát nem... A szex az lehet, hogy jön magától, de minden más erősen kérdéses. Egy bármilyen közös jövő felépítéséhez (és itt nem kell rögtön házasságra és családalapításra gondolni) kellenek közös értékek, közös érdeklődési kör, és kell az, hogy a másik ember mélységesen érdekeljen. És hogy ne én akarjam számára meghatározni, mire van szüksége.

Vagyis a modern kapcsolat működetetéséhez elsősorban önismeret kell és az a tisztelet, amellyel a másik felé fordulok, mert tudni szeretném, neki mi tenne jót. Ítélkezés nélkül. Ha őszintén olyasmire vágyik, amit én képtelen vagyok megadni neki, akkor valószínűleg nem én vagyok számára a megfelelő. Ha nem derítem ki, hogy mire vágyik, illetve ő maga sem tudja, mert még nem tart ott önismeretben, akkor olyasmiket fogok talán adni, amikre nincs szüksége, és azt, amire szüksége lenne, megtagadom tőle.

Már csak ezért sem szabadna túl korán elköteleződni: mert nagyon fiatalon még nem is tudhatjuk, mit szeretnénk. Egyáltalán nem ismerjük mindazt, amit szerethetnénk.

Ha pedig már benne vagyunk egy kapcsolatban, de érezzük, hogy nem teljesen stimmelnek a dolgok, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy megkérdezzük a partnerünket, ő mitől érezné, hogy szeretjük. (Lásd még 5+1 szeretetnyelv). És persze mi is mondjuk el, hogy mitől érezzük úgy, hogy szeretnek. Nem feltétlen ugyanattól, ahogy eddig a partner megpróbálta kimutatni az érzelmeit irányunkban.

A modern párkapcsolat attól fog működni, ha időt szánunk a megismerésre és nem akarjuk ráerőltetni a saját sémáinkat a másikra. De magunkra sem.