RandiDoctor szerző bejegyzései

A szerelem nem egy indulatmentes műfaj. Tudja ezt mindenki, az is, akinek része volt benne és valószínűleg érzékelni fogja az a szerencsés is, akire vár még ennek a csodának a megtapasztalása. Nincs is ezzel gond, hiszen intenzív érzelmeket lehetetlen úgy megélni, hogy azok nem visznek el minket időnként valamilyen, egyébként nem feltétlenül konstruktív irányba. Mindez belefér, főleg akkor, ha az indulatok kifejezését mederben lehet tartani és azok nem rombolják, inkább energetizálják a közös kapcsolati egységet.

Nem véletlenül emeltem ki a címben az „etikus” jelzőt, ugyanis a témához általában pont ebből az irányból közelítünk. A morális dilemmák szinte minden olyan ember életében előkerülnek, akik randevúk sorába kerülve igyekeznek mérlegelni leendő partnereik „sorsát”.

Annyiszor találkoztam vele, hallottam csalódott hölgyek és férfiak történetében és persze kaptam meg én is, hogy arra jutottam, leírok pár gondolatot arról, hogy miért is lehet olyan gyakran belefutni ebben a korántsem biztató, kifogásnak tűnő mondatba. Nyilván akkor a „legjobb” ezt benyelni, ha már néhány randin túljutottunk, esetleg a szexualitás is megjelent.

Mindannyian ápolunk ideákat arról, hogyan kell összejönni, úgy, ahogy arról is, mi a szakítás tisztességes és egyenes módja. Kár, hogy ez a gyakorlatban annál ritkábban sikerül. Valahogy nehezen elképzelhető, hogy egy intenzív érzelmi kötelékben, teljes higgadtsággal és józanságunkkal képesek legyünk arra, hogy a következő, szinte már Monty Python stílusú jelenetet előadjuk azzal a partnerrel, akivel már hónapok (adott esetben évek) óta „ütjük-vágjuk” egymást.

Bizonyára mindannyian láttuk a Randiguru című, Will Smith főszereplésében játszott romantikus vígjátékot. Az alaptörténet szinte tipikus: jóképű, önmaga érzékenységét némi könnyed, lehengerlő magabiztosság mögé rejtő férfi „megtérése”, aki már kiábrándult a szerelemből és valójában nem hisz abban, amiben másoknak segíteni próbál: nevezetesen abban az eszményben, hogy az „Igazi” fellelhető, csupán bátornak és kitartónak kell lenni, bízva abban, hogy a végén aztán a sok-sok megpróbáltatás meghozza a maga happy endjét.

Miért van az, hogy a humoros férfiak alapvetően sikeresebbek a nőknél (meg úgy általában az életben)? Sőt, talán nem mondok ostobaságot, ha azt írom, a hölgyeknél sincs ez másként. Valamiért a jobb közérzettel, vicces fellépéssel megáldott csajok is vonzóbbnak tűnnek a másik nem számára. Három férfitípus kapásból eszembe jut, ha arra gondolok, milyen módon is lehetnek „hatékonyak” a humor valamely válfaját gyakorló pasasok.

Kutatási eredmény állítja, hogy a hölgyek magasabb arányban akarnak kilépni házasságaikból a férfiakhoz képest. Vajon így van ez a szakítások esetében is?

Ki szólítsa meg a másikat? Hogyan csattanjon el az első csók? Ki fejezze ki először házassági szándékát? Utóbbi kérdésre szinte egyértelműnek tűnik a válasz (általában a férfira testáljuk ezt a nemes, lovagias szerepet), a való életben mégsem egyszerű megküzdeni azokkal a helyzetekkel, amikor a kapcsolat fejlődésének technikai nyelvezettel élve „logisztikai” kérdései kerülnek előtérbe.

A napokban interjúvoltak meg arról, hogy mit gondolok a párkapcsolaton belüli veszekedésekről, annak létjogosultságáról, nélkülözhetőségéről. Még engem is meglepett az az információ, amit egy amszterdami lap (De Telegraaf) jelentetett meg. Eszerint, napi szinten átlagosan 40 percet veszekszenek a párok és évente 135 alkalommal szólalkoznak össze. Nem tudom, hogy az idézett kutatásban hogyan definiálták a veszekedést, mint olyat (milyen paraméterek alapján mérték), de az adat kellőképpen felcsigázott ahhoz, hogy készítsek róla egy saját, kissé populárisabb hangvételű irományt.

A most említett story nem kitalált, hanem megtörtént esetet példáz, és ami talán még meglepőbb lehet: nem először értesültem hasonló ominózus történetekről.

A témához kapcsolódóan, nagy általánosságban két meghatározó felfogást véltem felfedezni a köztudatban. Az egyik egy kifejezetten laza, „majd jön a következő, mit érdekel az engem” attitűdöt hivatott képviselni, a másik a „vegyük komolyan az életet és a kudarcokat, mert, ha leráznánk magunkról, akkor csak azt bizonyítanánk: nem is érdekelt minket igazán a másik” álláspontot testesít meg.

Talán meglepő lehet a cím, ebben a cikkben (ahogy azt időnként szoktam) eltekintek mindenféle tudományos és életvezetési tematikától és foglalkozom kicsit magunkkal, férfiakkal, illetve azzal, hogy a hölgyek részéről mi esne nekünk jól úgy Isten igazából. Ezt a pár sort most férfiként írom elsősorban, nem szakemberként. Ilyen is kell néha.

Randevúzás közben óriási erény lehet a figyelmesség, beleértve ebbe annak nemcsak gesztusokból álló színpadias oldalát, hanem azt a képességet is, mellyel olvasni tudunk a másik jelzéseiből és ennek megfelelően irányítjuk az elénk kerülő helyzeteket.

Klienseimtől, (elsősorban azoktól, akik „társkeresés ügyben” látogatnak el hozzám) elég gyakran hallom, hogy milyen korú legyen, illetve ne legyen az a személy, akivel a későbbiekben szeretnék összekötni az életüket. Sok szempontból igen homályosan fogalmaznak potenciális...

Fontos látni, hogy a pusztán „egészségügyi” vagy esetleg más motivációtól is hajtott alkalmi, de párkapcsolatnak mégsem nevezhető találkozások mögött is ezerféle motiváció rejtőzhet. Van, aki épp egy házasságból jön ki és képtelennek érzi magát arra, hogy újra kötődjön, de azért...

Egy általános közhiedelmet szeretnék testközelből is megvizsgálni és bemutatni ennek az ellentmondásosságát. Amikor társkeresőkkel beszélgetek, általában felteszem a kérdést, hogy mi a céljuk ezzel az egésszel, férjet, feleséget akarnak, netalántán valami könnyedebb nexusra vágynak? Gondolhatnánk, hogy a legtöbben az...

Az állásinterjúzóknak (vagy azoknak, akik próbálnak elhelyezkedni) biztosan ismerős az a jelenség, amikor tucat számra küldik önéletrajzaikat a munkáltatóknak és kedvező esetben egy ctrl c + ctrl v típusú válasz érkezik („Sajnáljuk, de nem Önt… blablabla”) elutasításként a próbálkozásra. Nem...

Főleg spirituális körökben hallom gyakran az „azért találkoztunk, hogy valamit tanuljunk egymástól” életbölcsességet, ami persze úgy hatásos igazán, hogyha sokat sejtető, titokzatoskodó stílusban adjuk elő, úgy, hogy mindenki a kellő mennyiségű projekcióval egészíthesse ezt az az egyébként, a képzeletet erőteljesen...

Néha meg merem engedni magamnak, hogy kifejezetten ijesztőnek tűnő pszichológiai szakkifejezéseket csempésszek az írásaimba, ha ennél is jobban „elborulok”, akkor már a címbe is valami rémisztőnek hangzó szóösszetételt emelek be. Azért meg kell hagyni, a „kognitív disszonancia” még mindig a...

Az év különböző napjain szoktam végighallgatni az érvek sorát arról, hogy azok miért nem alkalmasak a párkeresésre, a másik nemmel való kapcsolat kialakítására. Télen nem szeretünk menni sehova, inkább otthon kuksolunk egy bögre kakaóval, vagy teával. OK. Tavasszal még nincs...

Nem először (és valószínűleg nem utoljára) futottam bele abba a mára már számomra nem meglepő élménybe, amikor az újdonsült párocskából az egyik fél (általában a férfi oldalt hallgatom) azt adja elő, hogy a „barátnőm, aki egyébként ilyen és olyan pszichés...

Amikor klienseimmel dolgozom és szóba kerül a társkeresés, rendszeresen törnek a felszínre azok a sérelmek, kudarcok, amelyek randizásaik során érték őket. Ilyenkor elég gyakori, főleg alacsony önbizalommal rendelkező emberek esetében, a depresszív színezetű attribúciós stílus alkalmazása (attribúció = oktulajdonítás, amivel...

Sokszor ismételgetett társalgási téma az a tapasztalat, mely szerint a többség az első randi alkalmával igyekszik magát lehetőleg minél pozitívabb és kívánatosabb fényben feltüntetni, ama becses célból, hogy a másik motivált legyen a folytatásra, ők pedig ne essenek ki a...

Egy videóm már került ki a blogra erre a kérdésre reflektálva, de ott inkább a szakítás, a gyászfeldolgozás és az „elengedés”, mint téma lett kihangsúlyozva, illetve ezek lélektani vonzatai, következményei. Most arról szeretnék beszélni, pontosabban írni, hogy mit is...

Olvastam már cikkeket a „társkeresési balfékekről”, illetve a párkapcsolati bűnözőkről is, akik módszeresen csinálják ki még azokat a partnereiket is, akikkel simán kimondhatnák a holtomiglan-holtodiglant. Kétlem, hogy bárki arra vágyna, hogy szerencsétlenül élje végig társkapcsolatait. Ez a cikk nem...

Hogy találkozzunk bizonyos felhasználók „alapos, átgondolt” ismerkedési szokásaival, nem kell felmennünk a „húzzuk jobbra-húzzuk balra” (nem a frissen vásárolt konyhabútorra gondolok) ismerkedős oldalra, elég, ha végignézünk néhány adatlapot, ahol a véletlenszerűen elejtett profilképen kívül más nemigen található. Persze, így is...

Már született írás a blogon az igaziságot/igazságot kutatva, jómagam is gyártottam effélét, amolyan ihletettségtől elárasztott költői kirohanásból, ahol azért igyekeztem ésszerű és nem utolsósorban életszerű észrevételeket közzétenni. Célom nem az, hogy tovább boncolgassam a témát, hanem, hogy megvilágítsak valamit, ami...

Tudományosan is bizonyítottá vált, hogy a stressz önmagában olyan pszichés jelenség, ami nagy dózisban egyaránt taszító, mind a férfiaknak, mind a nőknek. Hogy a való élet színterén maradjak, hadd idézzek pár népszerű tanácsot a stressztől mentes, könnyed életre vonatkozóan: ...

5 + 1 tanács arról, hogyan válassz fotókat a társkereső profilodhoz   Ritkán írok kifejezetten praktikus tanácsokból álló cikkeket, ezt a hiányt most némiképpen pótolom. Ha társkereső adatlapunkat igyekszünk ütőképessé varázsolni, felmerülhet bennünk, hogy milyen alapelveket érdemes követnünk. ...

A randizást leginkább olyan időtöltésként határozzuk meg, ami magától értetődően arra utal, hogy az ebben résztvevő felek egyedülálló személyek, akik azzal próbálkoznak, hogy megismerkedjenek egymással. Tehát két kóválygó bárányka jut eszünkbe, akiket az Isten is arra ösztökélne, hogy terelődjenek már...