Az ellentétek már nem vonzzák egymást?

Sokszor hangzik el a közmondás: az ellentétek vonzzák egymást. De mi ennek az értelme? Ellentétek miben? Természetben? Mondjuk az egyik introvertált, a másik extrovertált? Az egyik alacsony, a másik magas? Az egyik szőke, a másik barna? Eddig még lehet benne igazság, de mi van akkor, ha azt mondom, az egyik konzervatív, a másik liberális? Az egyik vallásos, a másik ateista? Az egyik környezetvédő, a másik vígan szennyezi a környezetet? Az egyik a köztársaságban hisz, a másik a monarchiában? Az egyik szerint a #metoo hiszti, a másik szerint már rég itt volt az ideje? 

Ugye, nem mindegy, hogy milyen ellentétekről beszélünk? A külsőre vagy alaptermészetre vonatkozó ellentéteket könnyebben toleráljuk, még izgalmasnak vagy éppen megnyugtatónak is találhatjuk, hogy a partner annyira különbözik tőlünk. Bár a legtöbb tartósan együtt maradó pár tagjai inkább hasonlítanak egymásra, nem véletlenül, hiszen egy másik (latin) közmondás szerint: Hasonló a hasonlónak örül. Bár ez nem elsősorban a párkapcsolatokra vonatkozott, mikor kitalálták, de attól még azokra is igaz. 

Tény, hogy a romantikus regények írói imádják az ellentétpárokat, hiszen hasonló a kinézetű, temperamentumú, azonos társadalmi osztályból származó emberek közti ismerkedés unalmasnak számít. Miféle fordulatos regényt lehetne írni arról, hogy két emberben még a kétely árnyéka sem merül fel, annyira illenek egymáshoz? Ebben nincs dráma, nincs legyőzendő akadály, ergo dögunalmas. A két ember számára nem feltétlenül, csak a külső szemlélő számára. Kell a tiltás, a félreértés, a kiborulás, a viharos szakítás, az újra egymásra találás, mert ez táplálja a drámát. 

A baj ezzel csak az, hogy sok ember azt hiszi, a való életben is ettől szerelem a szerelem, és ha nincsenek nagy hullámvölgyek, ha nincs állandó sóvárgás, kétségek, nincs gyötrelem, akkor az nem is igazi románc, csak valami langyos együttjárást kaptunk helyette. 

Amiről azonban inkább beszélni akartam, az az a jelenség, hogy a világunk polarizálódásával egyre élesebbek az ellentétek emberek között, és ez egyre nehezebbé teszi a pártalálást is. Fentebb említettem a #metoo jelenséget, amely itthon is hangsúlyt kapott, bár a COVID és a háború kitörése újabb frontok nyíltak. Egy kiegyensúlyozott, demokratikus, stabil társadalomban az, hogy valaki köztársaságpárti vagy a monarchiát támogatja, tulajdonképpen nem kell, hogy igazán fontos legyen, ha egyikük sem akar fegyveres konfliktust kezdeni saját nézetei érvényesítésére. 

Ismertem olyan idősebb párt, ahol a feleség ateista volt, a férj meg katolikus, és soha nem vesztek össze emiatt, akkoriban ez egyszerűen nem kapott akkora hangsúlyt. A férj eljárt templomba, a gyerekeket vallásosan nevelte, de ezen soha nem vesztek össze. Biztos manapság is vannak ilyen párok, viszont léteznek olyan ellentétek, amelyeket nagyon nehéz kibékíteni. 



Egy polarizált, széttöredezett, szekértáborokra osztott társadalomban annyira kiélezett a helyzet, hogy nem könnyű elképzelni mondjuk egy oltástagadót egy, az oltásokban bízó ember mellett. Talán a járvány lecsengése után ez megint nem lesz mérvadó, mert mindig jönnek újabb kérdések, amelyek előtérbe kerülnek és megosztják a társadalmat, de amikor épp kiélezett a helyzet, akkor vagy félünk attól, hogy egy számunkra egyébként vonzó ember vajon milyen véleményt képvisel, vagy már eleve csak olyannal ismerkedünk, aki egyetért velünk. (És itt jön a véleménybuborék-szindróma: egy idő után már nem is találkozunk olyanokkal, akik mást gondolnak.)

Tehetünk-e ez ellen valamit? Nagyon nehéz, ha a világ a polarizálódás irányába halad, és magánemberként nem tudjuk kivonni magunkat ezeknek a konfliktusoknak a hatása alól. Talán, ha elbújunk valahol, nem internetezünk, nem hallgatunk se rádiót, se tévét, kivonulunk a társadalomból... Akkor esetleg lehet rá esély, bár akkor meg könnyen kiderülhet, hogy a településen, amit választottunk, mi vagyunk a gyüttmentek és máris ott találjuk magunkat a polarizáció közepén. Külföldre költözve ugyanez zöldben: ott is jövevények leszünk, minél kisebb települést választunk, annál inkább számítani fog, hogy nem ott születtünk. 

Nincs menekvés: ezek a 2020-as évek most nem a békés egymás mellett élésről és az ellentétek vonzásáról szólnak, sajnos. Csak azt tehetjük, hogy tudatosan próbálunk ellenállni az ellentét szításának, és nyitottak maradunk. De a számunkra fontos kérdésekben nem érdemes engednünk, főleg, ha tartós kapcsolatra vágyunk. Nagyon keserű eredményhez vezethet, ha mást gondolunk a világ dolgairól.