Belenézhetsz-e a partnered telefonjába?

Elég gyakori történetnek számít, hogy együtt élő partnerek teljesen természetesnek veszik, hogy belenézhetnek egymás telefonjába, felvehetik egymás hívásait, úgy kezelhetik a párjuk számítógépét, mintha a sajátjuk lenne. Esetleg kifejezetten elvárják, hogy a másik minden kulcsszavát adja meg és biztosítson bármely pillanatban hozzáférést az összes kapcsolattartó apphoz, e-mail fiókhoz, és így tovább. Hiszen ha nincs rejtegetnivalója, akkor ez nem jelenthet gondot. De jelent.  

Először is, senki se szereti, ha állandó kontroll alatt tartják. Akkor sem, ha egyébként nincs rejtegetnivalója - de titkai ettől még lehetnek. Mondjuk olyan titkok, amelyeket valaki más bízott rá, és csakis neki szánta. Ha belenézünk a partnerünk dolgaiba, azzal nem csak az ő intimitását sértjük meg, hanem mindazokét is, akik abban a tudatban kommunikálnak vele, hogy arról csak ő szerez tudomást. 



Másodszor tipikus, hogy az ilyen minden lében kanál partnerek, akik szeretnek kutakodni, az élő fába is belekötnek. Vagyis látnak valamit a telefonban és abból elkezdenek történeteket szövögetni, a következő pillanatban meg nekiesnek a párjuknak, hogy azt mégis hogy gondolta. Vagyis az illető, akinek a partnere jelenetet rendez a legártatlanabb csevegés miatt is, elkezdi nagyon rosszul érezni magát, és előbb-utóbb úgyis létrehoz egy olyan kommunikációs csatornát, amit a partnere nem tud megnyitni. 

Az, ha állandóan a párunk reakcióitól kell félnünk, teljesen aláássa a kapcsolatunkat. Elkezdünk öncenzúrát gyakorolni és titkolózni. Lassan már semmi kedvünk bármit is megosztani vele, mert tudjuk, milyen megjegyzésekre számíthatunk tőle és mennyire értelmetlen lesz vitatkozni. Ez egyenes út a teljes elnémuláshoz, az elfojtáshoz, az információvisszatartáshoz. Ha az illető egyébként közlékeny típus, akkor majd keres olyan társaságot magának, akivel megbeszélheti azt, amit otthon nem képes megbeszélni. 

Persze minél kevesebb dolgot mondunk el otthon, annál kíváncsibb lesz a kutakodásra hajlamos partner, és annál jobban beleveti magát a nyomozásba. Már egyik fél se fog megbízni a másikban, így könnyű belecsúszni abba, hogy fontos információkat hallgassunk el egymás elől, akár csak azért is, mert már eszünkbe se jut, hogy a partnerrel kéne bármit is megbeszélnünk. 

A bizalmatlan, mindent tudni akaró partnert egyébként nem nyugtatja meg, ha mindenbe betekintést nyer, ez maximum átmeneti enyhületet hozhat, hiszen ha gyanakszik, akkor az összes kommunikációs csatorna átvizsgálása után tovább fog gyanakodni, mégpedig arra, hogy a párja titkos úton beszélget emberekkel. 

De hát hogyan derítsük ki, hogy mi megy végbe a partnerünk életében, ha tiszteletben tartjuk a privát szféráját? - kérdezhetik sokan. Hiszen akkor nem lepleznénk le az üzelmeit, és akármeddig becsaphatna... Vagyis eleve abból indulunk ki, hogy be akar csapni? Miért is? Rossz múltbéli tapasztalatainkat vetítjük ki rá? Vagy volt már, hogy becsapott és mi már nem bízunk meg benne? Esetleg abból indulunk ki, hogy nekünk van vaj a fejünkön, ezért gyanakodunk rá?



Bármiről is legyen szó, a megfelelő módszer nem a kutakodás lesz. Ha saját bizonytalanságunkkal van problémánk, akkor azon kell dolgoznunk. Ha nem bízunk meg benne, akkor lehet, hogy nem kéne vele folytatni a kapcsolatot. Vagy megpróbálni civilizáltan, vádaskodás nélkül megbeszélni, miért nem bízunk. Ha meg rossz a lelkiismeretünk, akkor úgy lenne igazságos, hogy azt, amit mi magunk elkövetünk, tőle is elfogadjuk... 

A kutakodási mánia a nyílt és hatékony kommunikáció ellentéte. Nem vezet semmi jóra, nem teszi működőképessé a kapcsolatot, csak egyre mélyebb gödörbe taszítja. A cél az kellene hogy legyen, hogy a partnernek ne legyen oka titkolózni, mert mindent meg tudunk beszélni egymással. Persze ettől még lehet, hogy továbbra is titkolózni fog, de legalább mi megtettünk mindent annak érdekében, hogy vállalhassa az őszinteséget. Ha az igazmondásért büntetés jár, akkor senkinek nincs kedve igazat mondani. 

Vagyis jobb, ha nem nézünk be a partnerünk telefonjába, nem kutakodunk a holmijai között, bármennyire is sokan teszik ezt. Alakítsuk úgy a kapcsolatunkat, hogy erre ne legyen szükség. Illetve dolgozzunk magunkon, mert a bizalmatlanság fő forrása az önbizalomhiány. Ha nem hisszük el, hogy méltóak vagyunk a másik szeretetére, akkor bizonyítékokat fogunk keresni, hogy ez a hiedelmünk megerősítést nyerjen. Ilyen esetben az egész nyomozósdi csakis saját gyengeségeinkről szól.