Elég a szerelem ahhoz, hogy egy kapcsolat jó legyen?

Azért van bonyolult dolgom, mert nemcsak, hogy arra nehéz válaszolni, ami a főcímben kérdésként felvetődik, hanem már az sem egyértelmű, hogy egyáltalán mit nevezhetünk szerelemnek.

Kell e hozzá érettség? Azon múlik, hogy mély és intim a két fél kapcsolata? De hát ez egy hiteles barátságban is megvan! Vagy a szexualitásban rejlik a titok? Ha így van, akkor miben különbözünk az állatoktól? Esetleg az elkötelezettség a kulcs? Akkor akár lehetünk üzlettársak is, minek megházasodni?

Nem véletlenül e hármas (szenvedély, intimitás, elkötelezettség) mentén próbáltam körbejárni a szerelem definícióját, ugyanis konkrétan erre építve már előttem is próbálták ezekkel a pontokkal körbehatárolni, hogy mi tartozik bele a szerelembe, és mi nem.

Persze, tiszta minőségek nincsenek, de a klasszikus értelemben véve, ha azt a szót halljuk, hogy „szerelem” egyfajta euforikus állapotra gondolunk, melynek magától értetődően része az, hogy kívánjuk a másikat, sőt mi több helyenként idealizálva rajongunk érte, máskor ráhangolódunk sérült gyermeki oldalára és vágyat érzünk arra, hogy őt ápolgassuk. Ez utóbbihoz szorosan kötődik az elfogadás klasszikus témaköre is, hogy „jó e úgy nekünk a partner, ahogy van”, vagy szorulna némi reformálásra, átalakulásra. Talán mi lehetünk fejlődésének képletes karmesterei, akinek kezei alatt a csúnya hernyóból kikelhet végre a pillangó és ugyan ki nem mondva, de legalább büszkélkedhetünk kiemelkedő tehetségünkkel.

Próbáljunk az előző feltuningolt képnél maradni akkor, hogyha az olvasás közben a szerelemre gondolunk. Ennél jobb leírást jelen helyzetben nem tudok adni arról a köztudatban uralkodó szerelemfogalomról, ami érzés szinten bennünk van, ha felötlik bennünk a téma.

Mindez azonban kevés egy jó kapcsolathoz. Már csak azért is, mert, ha egymás „sebzett gyermekeinek” ápolgatását vesszük a fejünkbe, két tényező együttes megléte máris elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a terv eredményes legyen. Az egyik ilyen az önismeret, a másik pedig a hatékony kommunikáció. Ugyanis miből tudom, hogy valóban mire vágysz, ha nem értem meg, amit mondasz, másrészt, hogyan silabizálom ki, hogy mindez engem milyen módon érint, ha fogalmam sincs arról, hogy mi játszódik le bennem?

És akkor mindarról még nem is beszéltünk, hogy az előző két készségünk egész életünk során fejlődik. Sosincs kész. Bár van egy olyan szintje, amivel már viszonylag jól elboldogulunk hétköznapi konfliktusaink megoldása esetén.

Szóval ennyi? Nem… Mi van például a közös életvitellel? Még, ha mondhatni „össze is illünk”, öntudatlanul is telepakoljuk aknával párkapcsolatunk talapzatát akkor, ha markáns eltérések vannak kettőnk életvezetésében. Érthetjük ezalatt hitvallásunkból fakadó közösséghez tartozási szokásainkat ugyanúgy, mint olyan apróságokat, hogy ki mikor fekszik le, vagy hányszor van igénye egy héten ahhoz, hogy kiruccanjon otthonról.

És még mindig nincs vége. Mert e tényezők legnagyobb része jórészt a pároson múlik. Arról még egy szó sem esett, hogy mi történik akkor, ha felüti a fejét mondjuk a pénz hiánya? Semmi, mert a szerelem mindent legyőz? Sajnos, ez nem így van. Egyfajta egzisztenciális biztonságérzet legalább annyira fontos a szerelem kicsírázásához, mint az intimitás fejlett megléte.

Nem zárom le írásom azzal a végkövetkeztetéssel, hogy itt a recept, figyelj oda a leírtakra és minden rendben lesz. Bizonyára számos példát fel lehet még hozni arról, hogy mire van szükség a szerelmen kívül ahhoz, hogy az eredmény egy jó kapcsolat legyen.

Ha vannak ötleteid, gondolataid arról mit sorolnál még ide, említsd meg őket komment formájában.

Írta: Lázár Gergely

Forrás:

www.randidoctor.hu