Jó, jó, de nem az igazi? A „jobb, mint a semmi” kapcsolatok rejtett csapdája

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy gyorsan talál valakit, akibe beleszerethet. A „nem találok egy normális partnert” helyzetnél már csak az nehezebb, amikor találkozom valakivel, és nem tudom eldönteni, hogy akarom-e a kapcsolatot vagy sem.

Sok társkereső kliensem kerül a következő helyzetbe: elkezd randizni valakivel. Nincs szerelem első látásra, de szimpatikus az illető, jókat beszélgetnek, még az értékrendjük is egyezik, de nincs vonzalom. A másik eset is gyakori: megvan a szerelem első látásra, de ahogy sokasodnak a randik, elkezd szólni a vészcsengő odabent, mert a partner indulatos, okoskodó, féltékeny és kontrolláló. Hogyan lehet elkerülni, hogy ennek a kétféle kapcsolatnak a csapdájába ess?

A „jobb mint a semmi” kapcsolat csapdája

Egy ilyen kapcsolatba hónapokra, évekre bele lehet ragadni. Fáj kilépni, de benne lenni is frusztráló, hiszen állandó hiányérzeted van. Igazából bele se kellett volna kezdeni, és fogalmad sincs, hogyan lehet ebből kikeveredni.

A szerető társ megtalálásának titka: pontosan tisztázzuk, hogy mit szeretnénk, kire vágyunk, és mondjunk nemet mindenki másra, aki nem illik a képbe. Milyen egyszerű, nem? A valóságban mégis borzasztóan bonyolult. Mert megtetszik valaki, őrült módon vonzódunk hozzá, aztán lassan kihullanak a csontvázak a szekrényből: házas és nem akar válni, szenvedélybeteg, vagy állandóan dolgozik, soha nincs ránk ideje. Dühkitörései vannak, de amikor nem őrjöng, mindenben megértjük egymást. Ő még nem akar elköteleződni, mi viszont már családra vágyunk.

Általában lassanként sodródunk bele ezekbe a kapcsolatokba, és mire rájövünk, hogy nem ilyen lovat akartunk, már nyakig benne vagyunk érzelmileg. Innen kiszállni már csak jelentős fájdalmak árán lehet. Pedig meg lehetett volna előzni ezt az egész szituációt, ha kellő időben képesek lettünk volna nemet mondani.

Az a probléma ezzel a viszonnyal, hogy gyakran komoly akadálya annak, hogy megtaláljuk azt az embert, akivel igazán boldogan élhetnénk egy elkötelezett párkapcsolatban.

Mi a baj ezzel a kapcsolattípussal?

Az a baj ezzel az egész viszonnyal, hogy leköti az ismerkedésre fordítható időnket, energiánkat. Estéről estére odakötöz valaki mellé, lassítja a keresésünket, hiszen az időnk nagy részét vele töltjük, az energiáinkat pedig a vele kapcsolatos őrlődés köti le.

Ráadásul az ilyen partner gyakran teljesen ledózerolja az önbecsülésünket, ami elengedhetetlenül szükséges lenne egy új pár megtalálásához. Ha a partnerünk folyton bírál, és szeretne minket megváltoztatni, egy idő után az ő szemével kezdjük el látni magunkat. És mivel nincs lehetőségünk egy másik bensőséges kapcsolatban megméretni magunkat, valóságosnak hisszük azt a képet, amit ő megrajzol rólunk.

Ennek eredményeként rossznak, nem elégnek, túl soknak, selejtesnek, szerethetetlennek látjuk magunkat. Éppen azt a tőkét veszítjük el, amivel egy új kapcsolatot tudnánk elindítani. Már maga az a tény is, hogy hajlandók vagyunk egy ilyen viszonyban megmaradni, az önértékelés zavaráról árulkodik. Ha elég magabiztosnak, szerethetőnek éreznénk magunkat, eleve nem elégednénk meg egy ilyen partnerrel és egy ilyen viszonnyal.

Miért olyan nehéz mégis a szakítás?

Azért nem lépünk ki, mert azt hisszük, hogy így legalább nem vagyunk egyedül. Biztonságosabbnak érezzük a maradást egy ismerős helyzetben, és borzasztóan félünk attól, hogy kilépjünk egy magányos, visszautasításokkal teli világba, ahol meg kell mérettetnünk az ismerkedés piacán.

Gyakran azért is maradunk, mert fontosabb, hogy kielégítsük a pillanatnyi igényünket a meghittségre, mint hogy következetesen ragaszkodjunk a hosszú távú életcélunkhoz. Sokszor az is a maradást szolgálja, hogy abban a tévhitben élünk, hogy úgysem kaphatjuk meg azt, akire valójában vágyunk, és azt hisszük, hogy itt az ideje meghozni a magunk kompromisszumát: vagyis jobb, ha beérjük azzal, aki van.

Azért is maradunk, mert egy érzelmi kapcsolatból gyakran borzasztóan nehéz kiszállni. Kedveljük a másikat, hiszen van egy csomó jó tulajdonsága, van már közös múltunk, emlékeink, és borzasztóan hiányozna, ha szakítanánk.

Mikor kell meghúzni a vészféket?

A legjobb pillanat erre, amikor felismerjük, hogy az illető nem felel meg az igényeinknek. Még akkor is nemet kellene mondani, ha egyébként őrülten vonzódunk hozzá, fél szavakból értjük egymást, és fantasztikus vele együtt lenni. Ez a pillanat bekövetkezhet az első vagy az ötödik randin, vagy az első hónapokban. Ha ezt a pillanatot elszalasztottuk, és már érzelmileg teljesen elköteleződtünk a kapcsolatban, akkor a legjobb pillanat a szakításra ma van.

Amennyiben ragaszkodunk ahhoz, hogy elkötelezett, viszonzott, tartós és boldog párkapcsolatban éljünk, akkor minél előbb szakítsuk meg a „jobb, mint a semmi” kapcsolatunkat! Mert viszi az időnket, energiánkat és az önbecsülésünket. Fontos, hogy az eszünkre hallgassunk, és ne az érzéseinkre.

A nem kimondásához azonban az kell, hogy bízzunk magunkban és higgyünk a jövőben. Bízzunk abban, hogy elég vonzóak vagyunk, és hogy létezik valaki, aki hajlandó elköteleződni mellettünk. Hinnünk kell abban, hogy kellünk valakinek, és meg is fogjuk találni ezt az embert.

Útmutató a boldogsághoz: Megjelent a társkeresőknek szóló könyvem!

A „jobb, mint a semmi” kapcsolatot a randizási szakaszban a legkönnyebben úgy tudod megelőzni, ha következetesen végigcsinálod a napokban megjelent, Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve című könyvem gyakorlatait.

Legyen neked is működő párkapcsolatod!