Kémia vagy közös értékek? Mi a fontosabb egy tartós kapcsolatban?

Minél fiatalabbak vagyunk, annál inkább úgy véljük, hogy a kémia fontosabb, hiszen ahol nincs meg az alap vonzalom, ott nem fog működni a szex és szenvedélyes szex nélkül mi értelme az egész történetnek? Ugyanakkor a kor előrehaladtával mégiscsak kiderül, hogy hiába a kezdeti fellángolás, ha alapvető dolgokban nem tudunk megegyezni, akkor az egész kapcsolat nem működik majd hosszabb távon.

A hagyományos társadalmakban általában a házasság alappillérének a társadalmi, vagyoni, kulturális összhangot tartják, régen nem is lehetett ez másképp, ma már azért nagy változásokat látunk ezekben a társadalmakban is. Attól, hogy két hasonló hátterű ember kerül össze, a házasság még nem feltétlen sikerül jól, de nagyon nagy meglepetések nem fogják érni a feleket, elég valószínű, hogy a kapcsolat stabil marad, bár a stabilitás azzal is magyarázható, hogy a nők sokkal kiszolgáltatottabbak, és egyszerűen nincs hová lépniük, ha nem elégedettek a férjükkel.



Attól, hogy valaki nem maga választja a partnerét, hanem a családja keres neki társat, a házassága nem lesz rosszabb, mint azé, aki randiról randira vándorol és nagy nehezen talál valakit, aki számára tényleg minden működni látszik. Na jó, sokszor nem talál, csak már abban a korban van, hogy úgy érzi, inkább kompromisszumot köt és valamiről lemond a biztos párkapcsolat kedvéért.

A probléma a mi rendszerünkkel inkább az, hogy sokkal többet várunk a házasságtól, mint a hagyományos társadalmak gyermekei. Ők kvázi nulláról indulnak, már eldőlt a sorsuk, mikor elkezdenek összeismerkedni. Ha a rokonaik jól választottak, akkor esélyük van rá, hogy tényleg illenek egymáshoz, akár még erotikus értelemben is. Tehát van növekedési potenciál a kapcsolatukban.

A mi romantika-központú forgatókönyvünkben meg elméletben a legmagasabb elragadtatás szintjéről indulunk, szerelmesek vagyunk, alig bírjuk egymásról levenni a kezünket. Legalábbis így szokás ábrázolni a fiatal párok valóságát. Noha mire eljutnak az oltárig/anyakönyvvezetőig, ez a rózsaszín köd általában felszállt már, hiszen nem szokás első felindulásból házasságot kötni, mint régen. De a fejünkben még mindig az van, hogy szerelmesnek kell lennünk, és ha az esküvő után oszlik a lelkesedés, akkor hamar az az érzésünk támad, hogy tévedtünk, egyáltalán nem is olyan klassz a másikkal. Mert nagyon magasról indulunk és onnan már csak lefelé vezet az út. (Persze ez sem feltétlen van mindig így, de jellemző.)

Ugyanakkor azt mondani, hogy minden más fontosabb, mint az erotikus egymásra találás, szerintem helytelen. Nem szabadna lebecsülni a kémiát. Mert ha valaki tartósan le van kötve egy olyan ember mellé, akit nem kíván, akit már kezdetben se kívánt, a kapcsolata nem fog működni, és előbb-utóbb külső megoldást keres vagy megbetegíti magát.



Ha nem is jó csakis az erotikára alapozni egy kapcsolatot, az sem jó, ha ezt a faktort figyelmen kívül hagyjuk. Hacsak nem két igen alacsony libidójú ember kerül össze, a vonzalomnak igenis lesz szerepe. Lehet, hogy nem kell agyeldobós módon lobogni a vágytól, de van egy szint, ami alatt hiba lenne összeházasodni, bármilyen logikusnak is tűnik a dolog, bármennyire is előnyös anyagilag, státusz szempontjából, bármennyire is úgy érezzük, hogy a másikkal rengeteget tudunk beszélgetni és sose unjuk meg egymást. Nem helyettesíthetjük a vonzalmat intellektuális beszélgetéssel és tele pénztárcával.

Épp ez teszi olyan bonyolulttá a keresést: egyszerre rengeteg feltételnek kell teljesülnie, ráadásul még arra is szükség van, hogy olyasvalakit találjunk, aki családot akar, ha mi eljutottunk addig, hogy már erre vágyjunk. A hagyományos társadalmakban a fiatalok (vagy idősebbek) arról se maguk döntenek, hogy mikor alapítsanak családot. Nem számít, hogy készen állnak-e rá, egyszerűen elvárás, hogy megtegyék. És lehet, hogy mivel eszükbe se jut, hogy lehetne másképp is, kevésbé elégedetlenkednek.

Vagyis a szabadság, amelyet mi élvezünk, azzal is jár, hogy jóval nehezebben választunk és magunkra maradunk a választás terhével. Ahogy azt is nekünk kell súlyoznunk, hogy mennyi kémia elég és mennyi túl kevés, mennyi kompatibilitás oké és mennyi kevés, miből mennyit érdemes engedni. De hát nincs szó arról, hogy végtelen idő állna rendelkezésre és végtelen számú jelöltet vehetnénk górcső alá, főleg meg arról nincs szó, hogy a nekünk legjobban tetsző jelöltek szabadok és hajlamosak lennének párt alkotni pont velünk.

A romantikus filmek narratívájával szemben a véletlen ritkán játszik a kezünkre, vagyis tuti, hogy kompromisszumokat kell kötnünk. A kérdés az, hogy ezek mennyire fognak beválni hosszú távon.