Miért utasítanak el a nők házassági ajánlatokat?

Azt gondolhatnánk, elmúltak már azok az idők, amelyekben a lányok leghőbb vágya és életcélja az volt, hogy megkérjék a kezüket. Mikor még a házasság jelentette a női életút netovábbját, egy leánykérés tényleg rendkívüli jelentőséggel bírt. Manapság azért szerencsére kevésbé sorsdöntő, ennek ellenére nem mondhatni, hogy egyszerű ügy lenne.

De miért csak arról esik szó, hogy a nők utasítanak el ajánlatokat? Hol itt az egyenjogúság? Miért nem lehet megfordítani a szerepeket, miért nem kérheti meg a nő a férfi kezét? A jelek szerint még nagyon messze vagyunk attól, hogy ezen a téren elérjük az emancipációt. Egy amerikai tanulmány szerint 374 elhangzott házassági ajánlatból csak 6%-ot kezdeményeztek nők. És ha nő kezdeményezett, kétszer olyan valószínű volt az elutasítás, mint ha hagyományos módon a férfi jött volna elő a témával.



A tanulmány a Journal of Family Psychology című folyóiratban jelent meg, Lisa B. Hoplock és Danu Anthony Stinson pszichológusok elemeztek több száz olyan leány- (ill. fiú-)kérési történetet, amelyet a Reddit.com-on ill. a Weddingbee.com-on tettek közzé anonim felhasználók, 84%-ban nők.

Mi derül ki ezekből a sztorikból? Miért utasítják el legtöbbször a nők a nekik tett házassági ajánlatokat?

Az egyik kézenfekvő konklúzió, hogy nem érdemes közönség előtt intézni a lánykérést. Bár még az így kezdeményezett házassági ajánlatoknak is nagyobb részét (55%-át) fogadták el. Ugyanakkor az összes elfogadott házassági ajánlatnak csak 32%-ában voltak jelen a páron kívül mások is.

Banálisnak tűnhet, de eléggé növeli a siker valószínűségét, ha a férfi úgy kéri meg a nő kezét, hogy előtte kapcsolatot folytatott vele, mert vannak olyanok is, akik enélkül vágnak bele... (Sőt, akadt pár úriember, aki úgy tett házassági ajánlatot, hogy a nő egyáltalán nem is ismerte.) De a komolytalanabbakon túl az is sanszosabbá teszi a sikert, ha a kapcsolat már elmúlt legalább 4 éves. Vagyis a hirtelen felindulásból, villámcsapás által megszületett leánykérések nem igazán vannak már divatban: a nők szeretik ismerni azt a férfit, akivel összekötik az életüket.

[Milyen szép ellentétben áll ez azzal a véleménnyel, amelyet Charlotte Lucas fejt ki Lizzy Bennetnek a Büszkeség és balítéletben arról, hogy annál jobb, minél kevésbé ismeri a nő jövendőbeli férjét, mivel minél jobban ismeri, annál kevésbé lenne kedve belemenni a házasságba. Hiszen a házasság úgyis lutri...]

Az is sokat számított az elfogadás szempontjából, hogy a pár korábban beszélt-e már arról a lehetőségről, hogy össze kellene házasodniuk. Az elutasított ajánlatok 40%-ban erről szó sem esett. Fontos volt a pár életkora és az, hogy a nő mennyire érezte magát, illetve partnerét késznek a házasságra: sok lány hivatkozott arra, hogy még túl fiatal(ok), illetve nem állnak készen egy ilyen komoly lépésre.

A nők kifejezetten nem vették jó néven, ha a férfi csak azért kérte meg a kezüket, mert így próbálta helyrehozni az egyébként nem működő kapcsolatot, illetve nyolcszor akkora valószínűséggel utasították el az ajánlatot, ha a férfinél nem volt gyűrű, mint ha ezzel is készült. (Némi jelentősége volt a térde ereszkedésnek is, de ez már olyan nyálas amerikai divat, hogy szerintem idehaza senki nem várná el.)



De mi történik, ha egy házassági ajánlat nem talál pozitív fogadtatásra? A férfi leforrázva távozik, vagy vállat von és minden megy tovább, ahogy addig? Esetleg szakítanak?

Az esetek közel harmadában a visszautasítás nem vetett véget a kapcsolatnak, a többieknél azonban igen... Ha egyáltalán volt kapcsolat.

A férfiak reakciója sokféle lehetett, de a vállvonogatás a jelek szerint nem túl jellemző. A sírás viszont nem ritka. A pasik 15%-a ráadásul nem volt képes elfogadni a nemet: ezek között voltak kifejezetten erőszakosak is, bár aki előtte sose volt még durva, az a visszautasítás után jellemzően online és akár személyesen is követni, üldözni kezdte a szerencsétlen nőt (ezt hívjuk stalking-nak). Egy esetben a férfi rögtön a visszautasítás után erőszakosan lépett fel a nővel szemben.

Ami igazán tanulságos és szomorú, az a nyilvános leánykérések esetén a közönség reakciója, amikor a nő kosarat ad: a kívülállók hajlanak arra, hogy kifejezetten ellenségesen lépjenek fel a „kőszívű” asszonnyal szemben, aki azt a jóravaló fickót így megalázta. Előfordult, hogy kitessékelték a bárból vagy étteremből, ahol az ajánlat megtörtént. Mintha bárkinek is kötelessége lenne elfogadni egy egész életét meghatározó ajánlatot, csak mert a partnere úgy döntött, hogy a közönség presszióját is latba veti...

Ebben az ostobaságban nyilván elég nagy szerepe van a romkomoknak, amelyekben előszeretettel rendeznek hasonló teátrális lánykéréseket, amelyekben persze kötelező igent mondani...