Még a mérgező kapcsolatot is nehéz elengedni. De miért?

Ahányszor bántalmazó kapcsolatról esik szó, a kívülállók felteszik a kérdést: miért marad benne az áldozat? Miért nem menekült már az első alkalommal, mikor úgy érezte, hogy bántják? És egyáltalán hol kezdődik a bántalmazás? Mert ahol az egyik ember üti-veri a másikat, ott elég egyértelmű a képlet (bár ha az agresszor nő, és a bántalmazott férfi, máris komplikáltabb az egész), de sokszor úgy is mérgező egy kapcsolat, hogy fizikai erőszak nem történik. És ezekben az esetekben nem csak kívülállóként nehéz megítélni, hogy mi a helyzet, de a kapcsolat résztvevői számára se az. 

Főleg azok hajlamosak rossz kapcsolatokban maradni, akikbe már gyerekkorukban bevésődött, hogy ez a normális, ők nem sokat érnek, vagy éppenséggel semmit, egyébként is túlérzékenyek, biztos nem is olyan súlyos dolog, ami történik velük, biztos mindenütt ez megy, és különben sincs hova menekülni... De viszonylag normális gyerek- és ifjúkor, nem bántalmazó család esetén is bele lehet esni valakinek a hálójába. Ráadásul a mérgező kapcsolat nem biztos, hogy klasszikusan bántalmazó is, vagy nem olyan értelemben, hogy az egyik fél az agresszor, a másik az áldozat: lehetnek mindketten bántók és bántalmazottak egyaránt. 

Nézzük, melyek a leggyakoribb indokok, amelyek a mérgező kapcsolaton belül tartanak embereket?

1. Félelem attól, hogy egyedül rosszabb lenne, mint kapcsolatban

Ez a félelem sokmindenre vonatkozhat: az érzelmi magányra, a társadalmi státusz megváltozására, arra, hogy anyagilag kiszolgáltatottá válunk, nem lesz hol laknunk, nem lesz ki megvédjen, esetleg gyerekkel maradunk magunkra. Az egyedülléttől való félelem azért olyan ijesztő, mert őseink idejében tényleg életképtelenné vált az, akit kitaszított a közösség, és akkor az egyetlen közösség a család, a nemzetség volt, ezért belénk van kódolva, hogy tartozni akarunk valahová. Minél kevésbé számíthatunk akár érzelmileg, akár anyagilag támogatásra családtól, barátoktól, minél kevésbé vagyunk önállóak, annál valószínűbb, hogy az egzisztenciális félelem tart benne egy rossz kapcsolatban. 


2. A mérgező helyzet ismerős mivolta, ami nélkül elveszettnek éreznénk magunkat

Ez egy sokkal kevésbé nyilvánvaló ok, de ha gyerekkorunkban olyan helyzet állt elő, amelyre nem találtunk megoldást, akkor felnőtt kapcsolatainkban hajlamosak vagyunk megismételni az ilyen helyzeteket, hátha végre meg tudjuk oldani. Amíg azonban erre nem vagyunk képesek, az ad biztonságérzetet, hogy a helyzet ismerős. 


3. Félelem attól, hogy hiába kezdjük újra mással, nem lesz jobb

Minél több időt és energiát raktunk már egy kapcsolatba, annál nehezebb elengedni. Úgy érezzük, feleslegesen küzdöttünk, ha feladjuk, akkor be kell ismerünk, hogy tévedtünk és nem vagyunk biztosak benne, hogy képesek lennénk újrakezdeni. Egyáltalán van még hal a rengerben a számunkra? Különösen nehéz, ha épp nagyon szeretnénk már gyereket és tudjuk, hogy kezdünk kifutni az időből, ugyanakkor a nulláról indulva már esélyünk se lenne eljutni addig, hogy közös megegyezéssel gyereket vállaljunk.


4. A remény, hogy még minden jóra fordul

Nehéz elengedni a hitet, hogy még minden megváltozhat, és beismerni, hogy végképp csapdába estünk. Sokáig táplálhatjuk magunkban a reményt, hogy egyszer jobb lesz, esetleg magunkban keressük a hibát és azt gondoljuk, hogy ha mi tökéletesebbé válunk, akkor majd a partner is jobban szeret majd. De ez persze sose következik be. 



5. A félelem, hogy a kapcsolaton kívül nem vagyunk senkik és semmik

Főleg hagyományos felfogású családokban, társadalmi rétegekben van jelen ez a félelem, és persze elsősorban nőket érint, akik attól érzik valakiknek magukat, hogy feleségek és anyák, ezen túl nem igazán tudják meghatározni önmagukat. Esetleg életükben nem voltak még egyedül, nem tudnak bánni a pénzzel és rettegnek attól, hogy a munkaerőpiacon kelljen érvényesülniük. 


6. A félelem attól, hogy a partner bosszút áll, ha el akarjuk hagyni

Vannak emberek, akik nem akarják tudomásul venni, hogy a másik már nem szeretné folytatni, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy visszakapják. Nem szeretetből, hanem azért, mert meggyőződésük, hogy őket nem hagyhatja el senki, ők ennél többet érnek... Sok családi tragédia hátterében áll ilyen mechanizmus: az elhagyott partner bosszút áll az exén vagy a közös gyerekeken... Persze, hogy ettől sokan rettegnek. És sajnos teljes joggal, mivel a társadalom a jelen állás szerint képtelen megvédeni az áldozatokat. 


7. Félelem attól, hogy elveszítjük a gyerekeinket

A válás a legtöbb esetben azzal végződik, hogy az egyik szülő elveszti napi kapcsolatát a gyerekeivel. És ez a szülő általában az apa. Sok férfi azért marad mérgező kapcsolatban, mert inkább elviseli annak kellemetlenségeit, csak közel maradhasson a gyerekeihez. Nagyon nehéz azt elérni, hogy ne az anyának ítéljék a gyerekeket, hiába létezik rengeteg bizonyíték arra, hogy alkalmatlan vagy az apa alkalmasabb lenne. Persze a sajtóban gyakrabban jelennek meg azok az esetek, amelyekben befolyásos férfiak elveszik az anyáktól a gyerekeiket, de az esetek túlnyomó többségében a gyerekek az anyával maradnak akkor is, ha ebben nincs köszönet. Bárhogy is van: ha a kapcsolat megromlott, közös felügyeletben aligha tudnak megegyezni, tehát az egyik fél vesztes lesz. 


8. Félelem a családunk és a barátaink ítéletétől

Ha nekünk nagyon sokat számít az, hogy ki mit gondol rólunk és katasztrófának érezzük, ha nem tehetünk a családunk kedvére, ha kudarcot vallunk és ezzel alulmaradunk a testvérversenyben, mert a másiknak jó a házassága, gazdagabb a férje, szebb a felesége, okosabbak a gyerekei, stb... Akkor inkább eljátsszuk, hogy nálunk is minden rendben, csak lássanak bennünket vesztesnek. 



9. Az a hiedelem, hogy a gyerekeinknek rossz lenne csonka családban

Rengeteg pár marad együtt mindkettejük számára pocsék kapcsolatban csak azért, mert azt hiszik, hogy a gyerekeknek ez jobb. Manapság azért már tudjuk, hogy egyáltalán nem jobb folyamatos feszültségben élni, mint külön-külön, de nyugalomban. 


10. A tehetetlenségi nyomaték: mert egy kapcsolat felbontásához sokkal nagyobb energia kell, mint ahhoz, hogy tovább asszisztáljunk hozzá

Noha a mérgező kapcsolat folyamatosan energiákat von el tőlünk, ennek igazából csak akkor leszünk tudatában, ha kiszabadultunk belőle. Addig, amíg benne vagyunk, ezt tekintjük normálisnak, és borzalmasan fárasztónak tűnik már annak a gondolata is, hogy változtatnunk kéne Vagyis sokan azért maradnak a pocsék kapcsolatban, mert nincs energiájuk harcolni.


Persze ideális esetben el se jutunk addig, hogy pocsék kapcsolatban rekedjünk, de ha mégis, akkor minél hamarabb kievickélünk belőle, annál kisebb erőfeszítésbe fog kerülni. Ne várjuk, hogy magától megjavul, nem fog.