Mitől szorongunk a randizás kapcsán és ez hogyan csökkenthető?

Akár offline, akár online próbálunk ismerkedni, a folyamat rendkívül sok stresszt hozhat magával. Az életben semmi sem tartogat annyi bizonytalanságot és csalódást, mint az általunk vágyott nem iránti kíváncsiság, a keresés, a reménytelen rajongás vagy éppen valaki másnak a rajongása irántunk, amitől szabadulni szeretnénk, a beleszeretés, az érzés, hogy mégsem szerelem, amit érzünk, és így tovább.

De milyen konkrét szorongások terhelik meg leginkább az ismerkedés és a randizás folyamatát?

Myles Rizvi pszichológus és csapata szerint (Hillsboro-i Pacific Egyetem, Oregon) alapvetően három fő félelem jellemzi az embereket:

1. A negatív megítéléstől való félelem

2. A pozitív értékeléstől való félelem

3. A félelem, hogy vissza kell utasítanunk másokat

Az első pontot még csak-csak értjük: ki ne félne a visszautasítástól, attól, hogy nem találják elég szépnek, érdekesnek, szexinek, akármilyennek ahhoz, hogy érdeklődést ébresszen?

De a második pont hogy kerül ide? Miért és ki félne attól, hogy pozitívan értékelik, hogy szívesen találkoznak vele? Pedig logikus, hogy ha olyan emberek értékelnek pozitívan, akiket mi nem szeretnénk viszontlátni, az problémákhoz vezet. Ha túl nagy lelkesedést váltunk ki túl sok emberben (nem a többség tapasztalata, de attól még tapasztalat), azt ugyebár nehéz lesz kezelni.

Egy mitológiai példával élve: mekkora fejtörőhöz vezetett az a tény, hogy a spártai Helénát annyi férfi akarta feleségül venni… Odüsszeusz kellett hozzá, hogy kitalálja, hogyan szerelhetik le az összes kérőt, akit a lány NEM fog kiválasztani. (Igaz, hogy ez végül a trójai háborúhoz vezetett, szóval csak elodázta a problémát.)

Nem csak a szép Helénák félhetnek a 2. ponttól. Azért egy online társkeresőn fiatal és minimum csinos nőként az első napokban elég sokan érezhetjük magunkat világszépnek, annyi férfi akar velünk megismerkedni, és ilyenkor tényleg nagyon nehéz kiszűrni, hogy egyáltalán kivel érdemes szóba állni.

Ez visz el minket a 3. ponthoz: attól is félünk, hogy másokat el kell utasítanunk. Nos, mivel valószínű, hogy nem rögtön elsőre találjuk meg, akit keresünk, mi több, a keresés folyamata évekig is eltarthat, amellett, hogy bennünket utasítanak el számtalanszor ilyen-olyan okokból, mi is kénytelenek leszünk számtalanszor nemet mondani olyanoknak, akik ettől esetleg majd rosszul érzik magukat.

Olykor még hálásak is lehetünk, ha a másik mondja ki, hogy bocsi, nem te vagy, akit kerestem, mert nem nekünk kell kimondanunk. És a felmérés alapján leginkább éppen azok szoronganak attól, hogy el kell utasítaniuk másokat, akik attól is jobban szoronganak, hogy őket utasítják el. Ha nehezen viselem a negatív hozzáállást, akkor úgy képzelem, hogy ezt a többiek is nehezen viselik és nyomasztani fog, akárhányszor kénytelen leszek kifejteni, hogy mégsem szeretném folytatni.

Olykor azzal is szembesülnöm kell, hogy a partner durván válaszol és engem vádol, mert szerinte megjátszottam magam, félrevezettem, többnek gondolom magam, mint ami vagyok, és így tovább. (Az ilyen félelmekből következik aztán a ghosting.)

Mit lehet tenni ezen félelmek leküzdése érdekében?

Alapvetően nem fognak teljesen eltűnni, ha egy kicsit is empatikusak vagyunk, de csökkenthetjük a szorongásunk mértékét. Íme, néhány tipp:

-- Fogadjuk el, hogy az is rendben van, ha valaki szerint nem vagyunk jó választás. Senki sem jó választás mindenki számára és millió szempont létezik, amit mérlegelni kell: sokkal jobban járunk, ha csak az választ bennünket, akinek tényleg bejövünk, nem mindenki, akivel elkezdünk beszélgetni.

-- Ne féljünk bizonyos határokat szabni. Például adjunk magunknak időt a megismerésre, ne engedjük, hogy siettessenek. Minél kevésbé szánunk időt arra, hogy lassan közelítsünk meg egy-egy randit, annál több szörnyű randiban lesz részünk.

-- Várjuk meg, amíg valakivel azért akarunk találkozni, mert tényleg érdekel, és nem azért, hogy kipipáljuk a listáról.

-- Fogadjuk el, hogy nincs 100%-os bizonyosság, és nem kell első pillanatban tudnunk, hogy a másik ember az igazi-e.

-- Ha még nem állunk készen arra, hogy élőben találkozzunk bárkivel is, nézelődjünk, ameddig jólesik. Ne siettessük a folyamatot, ezt nem lehet siettetni.

-- Fogadjuk el, hogy a visszautasítást túl lehet élni, nem jelenti azt, hogy értéktelenek vagyunk, mindenkit utasítottak már vissza életében, és jobb, ha ezzel megtanulunk együtt létezni. Még mindig jobb megpróbálni valamit és zsebre tenni a kudarcot, mint meg se próbálni. Ráadásul minden visszautasításból tanulhatunk valamit.

-- Ha végképp elakadtunk, alacsony az önértékelésünk, más területeken is szorongunk, kérjünk segítséget, ne ragadjunk ebben a helyzetben!