Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Mi lesz, ha a kedvesed félni kezd? ápr01

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Mi lesz, ha a kedvesed félni kezd?

Huszonévesen, egy kapcsolat elején eszembe se jutott volna azon gondolkodni, hogy hosszú távon mennyire meghatározó lesz, hogyan reagál a partnerem saját félelmeire, bizonytalanságaira, vannak-e eszközei azok kezelésére, van-e hátországa, barátai, olyan-e a családja, amelynek tagjaira (ha nem is mindre, de némelyikre) számítani lehet…

Nem jutott eszembe ezeket firtatni, de ha végiggondoltam volna, akkor elég nyilvánvalóvá vált volna, hogy barátai kapcsolatai gyengék, a családjára nem lehet számítani, önbizalma alig van, és sokkal több dolog vált ki benne szorongást, mint a legtöbb emberből. Vagyis foggal-körömmel fog belém kapaszkodni, mert én leszek a mentőöv, az egyetlen biztos pont az életében – és ez nagyon, de nagyon kellemetlen teher hosszú távon. Olyan kellemetlen, hogy rámehet a kapcsolat.

Robert J. Maurer szerint egy házasság vagy hosszú együttélés sikerére alapvető kihatással van, hogy a benne résztvevő felek milyen válaszokat adnak krízishelyzetben, vagy akkor, ha mindenféle krízis nélkül egyszer csak felmerül bennük a félelem. Mert azt lehet belülről is gerjeszteni, nem kell hozzá semmilyen külső történés.

A szerelemben elég hamar eljöhet az az időszak, amikor az egyik vagy másik ember aggódni kezd a kapcsolatért. Aggódik egyrészt azért, mert az emberi természet nem konstans, és mi van, ha a szerelme meggondolja magát, olyan hatások érik, amelyek következtében másfelé fordul a figyelme vagy kiábrándul, esetleg közbejön egy utazás, egy álláslehetőség, egy ösztöndíj, és a kapcsolat megsínyli a távollétet, esetleg egészen ellehetetleníti? Ha a találkozások száma ritkul vagy nem jön annyi üzenet, hívás, mint szokott, ha a lanyhulás jeleit véli megtapasztalni a partnerén, mindjárt kétségbe esik: ez már a vég kezdete – de mit is tehetne a folyamat visszafordításáért?

Másrészt aggodalmaskodhat azért is, mert annyira csodálatosnak látja a másikat, hogy biztos benne: ő nem érdemli meg a kedvese szerelmét, méltatlan rá, a partnere tévedett, mikor belé szeretett, és ha lehull a lepel, ha a partner meglátja a valóságot, akkor persze rá fog jönni, hogy az egésznek nincs értelme, sőt, becsapták… Minél kisebb az önbizalma valakinek, annál inkább hajlamos ilyen gondolatokkal mérgezni magát, miközben a kedvese esetleg nem is sejt semmit.

Egy kis bizonytalankodás persze mindenkiben van, ha nem visszük túlzásba, és nem mantrázzuk folyamatosan, hogy van okunk félni, akkor ezzel együtt lehet élni, de nem mindegy, hogy milyen stratégiáink vannak rossz érzéseink, bizonytalanságaink kezelésére. Mert, ha a bizonytalanságunk önmagunkra, vagy a partnerre, esetleg másokra irányuló agressziót szül, kontrollmániássá tesz, vagy éppen arra indít, hogy pocskondiázzuk a partnerünket, hátha akkor elhiszi, hogy nem is annyira klassz, és mi teszünk szívességet neki, amikor vele maradunk (úgyse kéne senki másnak), akkor garantáltan boldogtalanná tesszük magunkat is, meg a másikat is – ha nincs elég lelkiereje ahhoz, hogy elmeneküljön ebből a helyzetből.

Nagyon fontos tehát, hogy tisztában legyünk azzal, milyen reakciót vált ki belőlünk és a partnerünkből, ha megszállja a félelem.

A következő kérdések segíthetnek az önismeretben és partnerünk alaposabb megismerésében:

1. Az adott személynek vannak-e igazi barátai, akikre támaszkodhat, és akiknek elmesélheti legféltettebb titkait?
2. Ha segítséget kérnek tőle, képes együtt érző és gondoskodó lenni?
3. Ha a múltra vonatkozóan kérdezem, mikor hibát követett el, említ olyan embert vagy embereket, akikhez tanácsért, segítségért fordulhatott?
4. Ha eddig elért sikereiről kérdezem, jellemző rá, hogy azt ne egyedül magának, hanem másnak is tulajdonítsa?


Ha az 1. kérdésre az a válasz, hogy „Nekem nincs szükségem barátokra”, „Én egyedül oldom meg a problémáimat”, „A haverokkal csak sörözni szoktam, nem bizalmaskodni”, akkor valószínűsíthetjük, hogy az illetőnek komoly problémái lesznek nehéz helyzetekben azzal, hogy egyáltalán kihez fordulhatna. Sőt, valószínűleg rosszul értelmezett büszkeségből inkább hibát hibára halmoz, mint hogy bárkitől is segítséget kérjen. És senkinek a tanácsait nem fogja meghallhatni…

Ha a 2. kérdésre az a válasz, hogy nem, akkor meneküljünk. Ha saját magunkról fedezzük ezt fel, akkor alaposan gondoljuk át, hogy így akarunk-e maradni.

Bármennyire is azt hisszük, hogy nekünk nincs szükségünk a párkapcsolaton kívül senkire, ez nem igaz: aki nem tud kire támaszkodni, vagy nem akar bizalmas viszonyba kerülni senki mással, az ki lesz szolgáltatva a félelmeinek és szorongásainak, amelyek a párkapcsolatából fakadnak. Éppen ezért ne próbáljuk a partnerünket korábbi társaságától elszakítani, és mi se fogadjuk el, hogy ellaposodjanak a kapcsolataink, csak, mert szerelmesek lettünk. Ez a dolog haszonelvű oldala – de egyébként is nagyon jót tesz, ha az embernek van társasága, és nem mindent a partnerétől vár: így az is elkerülhető lesz, hogy kényeszűségből olyasmivel töltsék a szabadidejük nagy részét, ami csak a másikat érdekli.