Miért nem adja fel sok férfi a szinglilétet?

Miközben a társkeresők tele vannak férfiakkal, sok nő mégis azt tapasztalja, hogy a randipartnerei nem akarják feladni a függetlenségüket és ha bármiféle elkötelezettségről esne szó, visszahőkölnek. Egyre több az egyedülálló pasi, és miközben ezek között sok az olyan, aki elméletben vágyik partnerre, egyre növekszik azok száma is, akik nem igazán érzik úgy, hogy megérné feladni a szabadságukat. Miért érzik úgy a férfiak, hogy még mindig jobb egyedül maradni, mint elköteleződni?

Néhány évtizeddel ezelőtt a férfiak még leginkább azért házasodtak, mert ezt a mintát látták, ez volt az elvárás és ha megtetszett nekik egy lány, elkezdtek járni vele, akkor sokszor előbb jött a gyerek, mint a házasulási szándék. Sokkal kevésbé volt az elköteleződés tudatos döntés kérdése, inkább csak belesodródott az ember, azt látta, hogy egy bizonyos kor fölött mindenki megnősül, tehát az a normális, hogy ő maga is erre adja a fejét. Aztán vagy jól sült el a dolog, vagy rosszul, de a döntés viszonylag hamar megszületett.

Persze akkor is voltak megrögzött agglegények, de a férfiak túlnyomó többsége házasságban élt, élvezve annak minden előnyét és elszenvedve minden hátrányát. Ahogy a nők is: leginkább azért mentek férjhez, mert ez volt a természetes és aki nem tudott férjhez menni, azt sokszor lesajnálta a családja, a környezete.

Ehhez képest ma sokkal tudatosabbak vagyunk, sokkal kevésbé csúszik csak úgy be a gyerek (megbízhatóbb a fogamzásgátlás), már nem társadalmi elvárás, hogy házasságot kössünk, még ha a nő teherbe esik is, a magabiztos, menő szingli szerephez egy csomó pozitívum társul. Lehet, hogy ehhez bizonyos amerikai sorozatok sikere is hozzájárul… Tény, hogy az egyedülálló fiatalok aránya globális szinten sokkal magasabb, mint a történelemben bármikor, vagyis messze nem csak Európára, illetve Észak-Amerikára jellemző ez a trend.

De nézzük, milyen indokokat hoznak fel legtöbbször a férfiak arra, hogy inkább egyedül maradnak még akkor is, ha lenne módjuk megnősülni vagy tartós kapcsolatba kezdeni egy nővel.

1. Úgy érzik, túl nagy elvárásoknak kell megfelelniük

Miközben a nők egyre nagyobb része tanul tovább és önállósodik anyagilag, egyre igényesebbek is lettek. Egyre tudatosabban foglalkoznak azzal, hogy miben áll egy jó kapcsolat, és nagyon határozott elképzelésekkel rendelkeznek a „tökéletes” pasiról. Sok férfit nyomasztanak ezek az igények, már önmagában az is, hogy egyes nők energikusabbak, pengébbek, mint ők maguk. Korábban viszonylag könnyű volt megfelelni a férfiakkal szemben támasztott elvárásoknak, de ma már szinte lehetetlen.

Ahogy mondani szokták: a nők 80%-a a férfiak 20%-ára pályázik… Így aztán a felső 20% azért nem köteleződik el, mert úgyis megkaphat „bárkit”, hogy nem kell feladnia a szabadságát, a többiek meg értéktelennek érzik magukat és már a motivációjukat is elvesztették, hogy küzdeni akarjanak. Igen, ebben sok a félreértelmezés és a lustaság is szerepet kaphat, de attól még az érzés megmarad.

2. Veszélyben érzik a szabadságukat

Azt látják a szüleik és a barátaik példáján, hogy az elköteleződés a szabadság teljes megvonásával jár. Nagyon sok férfi elveszíti az önállóságát, mert amint a nő nyeregben érzi magát, elkezd helyette döntéseket hozni, főleg, ami a szabadidő eltöltését és a lakhatást illeti. Nem csak a nő, hanem az anyós(jelölt) is jelentős befolyást gyakorolhat ezekre a dolgokra. Elég, ha a manapság szokásos középosztálybeli esküvőkre gondolunk, amelyben a vőlegény leginkább a tébláboló statiszta és a pénztárca szerepét tölti be… Talán célravezetőbb lenne sokkal demokratikusabban hozzáállni a szabadidő, a családi programok kérdéséhez, és persze ahhoz, ahogy a nők a férfira tukmálják a saját családjukat. Egyébként minél inkább behódol a férfi ennek a rohamnak, annál gyorsabban veszíti el azt a sármját, amibe a nő beleszeretett.

3. Nem akarják, hogy anyáskodjanak felettük

Ehhez kapcsolódik, hogy sok nő csúszik bele az anyáskodó szerepbe. Minél kevésbé macsó a pasi, annál jellemzőbb, hogy a nő önkéntelenül nevelni, formálni kezdi, hogy viselkedj az asztalnál, mit vegyél fel milyen alkalomra, milyen ajándékot vigyél ennek meg annak, mikor kérj fizetésemelést… Ha már gyerekük is van, végképp anyaként definiálja magát és a férj csak egy lesz a gyerekek közül – miközben majd mérges lesz a férjére, amiért olyan önállótlan… Nem csoda, hogy a szingli pasik erre se vágynak igazán.

4. Nem szeretnék megkockáztatni, hogy a kapcsolat kudarca miatt a semmibe hulljanak

Ha egy férfi elköteleződik és utána kudarcba fullad a kapcsolata, többet veszíthet, mint egy nő. Főleg, ha gyerekeik is vannak és a válás nem csak a nőtől, de a gyerekektől is elszakítja. Plusz járhat azzal, hogy a közös ingatlanból neki kell elköltöznie, gyerektartást kell fizetnie… (Nyilván vannak férfiak, akik ez alól kihúzzák magukat.) Ehhez járul még, hogy a férfiakat sokszor nem támogatja senki érzelmileg, ha elveszítik a kapcsolatukat, ők is nehezen kérnek segítséget, hiszen úgy szocializálódtak, hogy ez nem illik, másrészt a környezetük is azt várja, hogy erősek legyenek. Ha valaki egyszer már megélte, hogy elveszíti majdnem mindenét, nem fog arra vágyni, hogy ez újra megtörténjen vele.

5. Meg akarják tartani a barátaikat és hobbijaikat

Ha a kapcsolat nem erodálná a szingliként ápolt barátságokat, szabadidős programokat, nem lenne akkora a félelem a férfiakban, hogy fel kell adniuk mindent egy elköteleződés miatt. Nagyon negatív trend, hogy elvárjuk egymástól: csak a kapcsolatnak éljünk, ne keressünk másutt felüdülést… Mindkét félnek szüksége van más emberekre is. A házasság, az együttélés ne legyen fogság, akkor sokkal könnyebben fogadjuk el az új kereteket. Nem mellesleg a barátok, hobbik megtartása azért is fontos, hogy a párkapcsolat végeztével ne kelljen mindent újra a nulláról felépíteni.

Amit szingli nőként tehetünk ezeknek a félelmeknek a fényében, az az, hogy megmutatjuk: a partnerünknek: mellettünk nem kell tartania hasonló negatívumoktól. Nem akarjuk megfosztani a szabadságától, örülünk, ha vannak barátai és saját programjai, nem vágyunk teljes kontrollra, nem hurcoljuk el a családunkhoz, ha nem akarja, nem tekintjük taknyos kölyöknek és úgy fogadjuk el, ahogy van. Azzal együtt, hogy a problémákat felnőtt emberek módjára megbeszéljük…