Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

"Senki többet harmadszor?” – Miért érjük be kevesebbel?

„Hogy lehet, hogy olyan hülye tanácsot tudtál nekem adni, hogy adjam önmagam a kapcsolat elejétől kezdve? Hát pontosan önmagamat adtam… el is menekült a pasi!” – hívott fel tajtékozva az egyik barátnőm tegnapelőtt. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, mire megszólaltam volna, letette a telefont…

Persze rögtön visszahívtam és megkérdeztem, mi történt.

„Egész hétvégén nálam volt, baromi jól elvoltunk. Pénteken bevásároltam, hogy ki se kelljen mozdulnunk, ettünk-ittunk, és ki sem keltünk az ágyból. Aztán hétfő reggel úgy váltunk el, hogy együtt ebédelünk. Elmentünk, klassz volt, mikor végeztünk, odajött a pincérnő és megkérdezte, hogy hozhatja-e a számlát és hogy egybe fizetjük-e. Rávágtam, hogy igen – miért fizetnénk külön?! – erre meg sem mozdul… és ÉN FIZETEK… az ebédért… a hétvége után… HARMINCHÁROM ÉVES! (Itt már a tajtékzott.) Aztán este hétre megbeszéltünk egy randit, semmi extra, csak hogy megiszunk egy pohár bort a körúton. Szorgalmasan várom, a pohár borom már elfogyott, majd fél nyolckor beesett. Bocsi, hogy nem hívott, de lemerült a telefonja. Szóval ez volt a hétfő, de várj, most jön a poén! Megbeszéltük, hogy kedden találkozunk nálam, hétre jön, csinálok vacsit. Fél nyolc után ért ide, majd szólt, hogy hideg a kaja. Na akkor ordítottam, hogy hogy képzeli, hogy ezt csinálja velem…összeszedte a cuccát és elment…”

 

Mikor végighallgattam, felmerült bennem néhány kérdés.

 

Először is elgondolkoztam rajta, hogy vajon tényleg rossz tanácsot adtam-e? A teljes kitárulkozás helyett jobb, ha kicsit cicázunk a kapcsolat elején?

Majd átfutott az agyamon, hogy vajon tényleg az én hibám-e ez az egész. Nem, ez nem az én hibám! Nyilvánvalóan az övé, mert néma volt! A pasi meg miért ne tenné meg, amit következmény nélkül meg lehet tenni? (De persze könnyebb másban keresni a hibát…)

Aztán, hogy tényleg önmagát adta-e? Dehogy! Ha önmagát adta volna, az első alkalommal zsebre tette volna a pasit, aki akkor tisztán tudta volna, hogy mik a játékszabályok. És igen, benne van a pakliban, hogy lelépett volna akkor is, de akkor tisztább a játék. Akkor elmegy, mert neki nem ilyen kapcsolatra van szüksége, hanem olyanra, amiben úgy garázdálkodhat, ahogy akar, miközben senkire nem kell tekintettel lennie. Most meg mi van? A nő ordít, a pasi meg lelép, mert a nő hisztis és elviselhetetlen.

Negyedszer pedig (és szerintem ez a legfontosabb): Miért érjük be ilyen pasikkal? Egy csinos, okos értelmes és humoros nő miért nem áll tovább az első egyértelmű jelnél, ami arra utal, hogy valami nem stimmel? Esetünkben a pasas 33 éves és a szüleivel él – nem anyagi megfontolásból, hisz jól fizető állása van, csak úgy…kényelemből.

 

Annyira félünk, hogy végül egyedül maradunk, hogy a csinos kis rúzs mellett lakatot is teszünk a szánkra, elfedjük egyéniségünket és bűbájosan mosolygunk, amíg teljesen össze nem törünk belül?

 

De akkor meg miért lepődünk meg, hogy ötödször is késik, ha sosem jeleztük felé, hogy ez mennyire zavar minket. Amíg „szorgalmasan várjuk” őt, addig újra és újra meg fogja ezt tenni. Ami viszont fontos, hogy akár mellette szeretnél maradni, akár továbblépnél, ne cirkuszolj, ne kiabálj, ne akadj ki (számára indokolatlanul – hisz eddig sosem mondtad, hogy valami probléma lenne), hanem beszélj vele! Mondd meg neki, hogy ez neked mennyire rosszul esik, és hogy ilyenkor úgy érzed, nem figyel rád eléggé, nem tart tiszteletben, és biztosítsd róla, hogy a legközelebbi ilyen esetnél téged már nem fog az asztalnál ücsörögve találni. De ha ezt egyszer kimondod, akkor tedd is meg – különben sosem fogja komolyan venni a kérésedet, a jövőbeni „ultimátumaidat”.

 

Persze van, amit nem szívesen mutatunk meg magunkból a másiknak a kapcsolat elején – és nem is kell mindent a rázúdítani. Szeretünk a kapcsolat elején tökéletesnek tűnni, és elég is, ha a másik csak idővel tudja meg, hogy néha bizony akaratosak vagyunk, vagy rendetlenek, vagy nem is szeretünk annyira főzni, mint amennyire azt az első együtt töltött hétvége előtt bizonygattuk. Ezek olyan dolgok, amik idővel felszínre kerülnek, de közel sem bírnak akkora jelentőséggel, hogy ezeken álljon vagy bukjon a dolog (he pedig mégis, akkor annak rövid úton el is kellett bukni). Viszont ha hagyjuk magunkat elnyomni, nem csak a kapcsolat szenvedhet sérüléseket, hanem az egészséges énképünk, az önértékelésünk, és az önbizalmunk is.

 

Annyi biztos, hogy olyan pasi miatt sosem érdemes változni, aki elvárja tőlünk, hogy változzunk! Az agyunk küzd is az egónkkal, mikor péntek esténként felvesszük a minirucit tűsarkúval, és széles mosollyal az arcunkon indulunk el otthonról annak reményében, hogy most nem egy seggfejbe futunk bele…