Tudatos boldogság?

Mindenki tudja, milyen hamar hozzá lehet szokni a jóhoz. Milyen rövid ideig tart egy-egy nagy felbuzdulás: életünk legnagyobb sikerét is hamar banálisnak látjuk és a boldogságszintünk visszaáll arra a mértékre, ahol korábban volt. Ha például rátalálunk a nagy szerelemre, egy ideig el se hisszük, mekkora szerencsénk van, de aztán hamar a mindennapjaink részévé válik, és egyre kevésbé érezzük, hogy különleges lenne. Megszokjuk, lassanként talán rá is ununk és nem gondolunk rá többé izgalommal. 

Nincs olyan, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak". A boldogság nem lehet folyamatos és főleg nem tartható minden erőfeszítés nélkül ugyanazon a szinten. Még akkor sem, ha nem érnek különösebb megrázkódtatások, látszólag minden remekül megy, egészségesek vagyunk, anyagi gondok sem gyötörnek, szerető család vesz körül, vannak barátaink, szabadidőnk. Vagyis sokkal boldogabbaknak kellene lennünk, mint amilyeneknek valójában érezzük magunkat. Mert valami mégiscsak hiányzik. 



Persze sokan cserélnének az ilyen hiánnyal, épp ezért sokan nem is értik, ha valaki egy látszólag kiegyensúlyozott életet egyszer csak eldob magától és mondjuk világgá megy. Vagy hirtelen hivatást vált, esetleg elválik és új kapcsolatot keres. Persze nem mindenki tesz ilyen radikális dolgokat, de aki csak tehetetlenül néz ki a fejéből és fásul bele a monotóniába, az előbb-utóbb megkeseredett emberré válik és másokat fog okolni azért, hogy nem érzi jól magát. Meg persze önmagára is mérges lesz, miért is nem elég neki annyi, amennyit elért. 

Néhányan ösztönösen tudják, mit kell tenniük annak érdekében, hogy mindig találjanak az életükben értelmet és célt, másokat erre külön meg kell tanítani. Függ ez a képesség a genetikánktól, de az otthonról hozott hiedelmektől is. Ha valaki eleve tépelődésre, búskomorságra hajlamos és még úgy is nevelték, hogy mindenért lelkifurdalása legyen, hogy ne tudja elengedni magát, akkor igazán tudatosan kell törekednie a boldogságra -- bár ez túl nagy szó: arra, hogy a napjai nagy részében jól érezze magát. 

A külső körülményeket nehezen tudjuk befolyásolni, a többi embert se fogjuk tudni alapvetően megváltoztatni, tehát önmagunkon dolgozhatunk leginkább. Az egyik legbiztosabb recept, főleg egy kapcsolatban, ha nem maradunk a megszokott rutinjaink keretein belül. Ha képesek vagyunk tudatosan kilépni ezekből. Ne menjünk mindig ugyanoda bevásárolni, cukrászdába, étterembe, vagy nyaralni. Ne rójuk mindig ugyanazokat a köröket. Hozzunk újdonságokat a kapcsolatba, vagy akár a saját, különbejáratú mindennapjainkba. 

Már egy egész kis változás is frissítő hatású. És nem kell, hogy pénzbe kerüljön, az pedig nem lehet kifogás, hogy nincs rá időnk. Boldogtalannak lenni van időnk, csak változni nincs? 

Alapnak tűnik, de sok pár életéből kiveszett, hogy valóban odafigyeljenek egymásra, hogy még tetszeni akarjanak. Otthon a fene se fogja puccba vágni magát, így aztán legjobb, ha külső helyszínt keresünk, és az még jobb, ha nem együtt, hanem külön-külön készülünk a randira. Együtt elindulni és együtt hazamenni nem ugyanaz az érzés, mint külön utakon járni és úgy találkozni. 

Keressünk olyan környezetet, tevékenységet, amelyben még nem látott a partnerünk. Mutassuk meg olyan arcunkat, amelyet még nem ismerhet. Lehet, hogy előbb önmagunk számára is be kell mutatkoznunk személyiségünk egy vadiúj vetületével. A perspektívaváltás rengeteget jelenthet, és nem kell nagy dolgokra gondolni.

Támogassunk minden olyasmit, ami a partnerünk fejlődését célozza. Ne akarjuk visszahúzni, levágni a szárnyait, magunkhoz láncolni. Hagyjuk, hogy új dolgokban próbálja ki magát és ne vegyük tőle rossz néven, ha olyasmitől boldog, amihez nekünk semmi közünk. Ha szeretjük, akkor örülni fogunk a boldogságának, még ha ezt is meg kell tanulnunk. 

 

Ha még nem hidegültünk el egymástól, de egymást már nem érintjük meg olyan gyakran, mint régen, tudatosan térjünk vissza az érintésekhez. (Fontos: ezek nem szexuális jellegű érintések, vagy nem csak és elsősorban azok. Sok nő nehezményezi, hogy a partnere csak szexuális céllal ér hozzá, illetve minden érintést kezdeményezésként értelmez.)

Az érintések, ölelések, puszik akkor is boldogabbá tesznek, ha nincs partnerünk, barátok, családtagok kedveskednek így. 

Akár párkapcsolatban, akár azon kívül, a boldogság apró pillanatait tudatosan is kereshetjük, nem kell arra várnunk, hogy véletlenszerűen találjon ránk néha-néha.