Ugye, nem csak játszol velem?

Minél komolyabbak a mi szándékaink, annál inkább gyötörhetnek a kétségek, vajon a partnerünk is ugyanígy gondolkodik, érez-e. Ha végre-valahára olyan emberre találunk, akivel nagyon jól érezzük magunkat és ez kölcsönösnek tűnik, nem csoda, ha elkezdünk hosszabb távon gondolkodni, esetleg terveket szőni. Vérmérséklet kérdése, ki mennyire érezteti a partnerével, hogy mennyi mindent vár egy kapcsolattól, hogy egyáltalán kapcsolatnak tekinti az időnkénti találkozásokat, hogy számára már az elköteleződés is félig-meddig képben van.

Van olyan, aki már az ismerkedés legelején tisztázza, mit szeretne, és mit tudna elképzelni, de ez a tisztázás korántsem mindig mérvadó. Egyrészt ahhoz, hogy pontosan tudjuk, mit szeretnénk, ismernünk kell saját magunkat, korlátainkat, lehetőségeinket, gyengéinket, másrészt nem ártana, ha a jövőbe látnánk. Ha az első feltételnek körülbelül megfelelünk is, a második csak egész ritka adomány – vagy átok.

Ha már azzal gond van, hogy saját magunkat nem ismerjük eléggé, vagy a saját körülményeinkkel nem számolunk, mikor elképzelünk valamit, könnyen keveredhetünk kellemetlen helyzetekbe. Például félreérthetően viselkedhetünk, többet ígérhetünk, mint amennyit be tudunk tartani, akár még olyan szempontból is, hogy megfogadjuk, érzelmileg nem fogunk belebonyolódni egy kapcsolatba, de mégis szerelmesek leszünk, vagy azt hisszük, elég időnk lesz rendszeresen találkozni és levelezni valakivel, aztán mégsincs elég időnk.

Persze nem csak hiányzó önismeretből és bizonytalanságból fakadhatnak frusztrációk és félreértések, vannak, aki szándékosan vezetik félre a partnereiket a saját elképzeléseiket illetően. Lehet, hogy csak kalandot, kötetlen kapcsolatot keresnek, és ezt nagyon is pontosan tudják önmagukról, de úgy vélik, ha vinnék a balhét, sokkal kisebb esélyük lenne célba érni szexuális értelemben, hát úgy viselkednek, mintha komolyan gondolnák. Nincs ebben persze semmi új, ősi játékokról van szó, legtöbbször férfiak adják elő, és valójában minden, kicsit is tapasztalt nő tisztában van azzal, hogy ez vele is megeshet, legfeljebb nem szívesen gondol bele, ha éppen nagyon elvarázsolta valaki.

Szeretjük azt látni, amit kívánunk, arra keresünk bizonyítékokat, amit érdekünkben áll bizonyítani. De ha mégsem akarjuk becsapni önmagunkat, belefáradtunk a „váratlan” pofáraesésekbe, próbáljunk meg olvasni a partner által felénk küldött jelekben. Mikor sejthető, hogy az, akivel érzelmi/szexuális kapcsolatba keveredtünk, nem gondolja komolyan, de velünk ezt nem akarja egyenesen közölni, akár, mert tart a reakciónktól, akár, mert így kényelmesebb? Akár, mert addig, amíg nem vadászik le valaki mást, jó így neki? Vagy, mert egyszerre több partnere van?

Ne a szavaknak higgyünk, hanem a gesztusoknak. Ha valaki túlságosan sokat ígérget, túl gyakran kér bocsánatot, rendszeresen lemondja a randikat, késik, nem figyel ránk, kibúvókat keres, az akármennyire is bizonygathatja lángoló érzelmeit, nem mond igazat. Ha csak akkor keres, ha úgy tartja kedve, ha épp neki van valami hasfájása, ő magányos, az ő lelkét kell ápolni, és arra valahogy sosincs ideje, hogy a mi gondjainkkal foglalkozzék, akkor ne áltassuk magunkat azzal, hogy hosszabb távon klassz párkapcsolatot fogunk kialakítani vele.

Gyanús, ha nem javasol négy falon kívüli, beszélgetős, sétálós, ejtőzős, nem szexre koncentrált programot, ha nem akar velünk nyilvánosság előtt mutatkozni, főleg nem oly módon, hogy minden ismerőse számára is látható legyen: a párjának tekint. Ha sosem igyekszik megbeszélni a következő találkozót, inkább bizonytalan kijelentéseket tesz, és mindig az ő hívásától, kezdeményezésétől függ, mikor randizunk és akkor mennyi időt töltünk együtt, ne fűzzünk vérmes reményeket ahhoz, hogy még pár hónap múlva is az életünk része lesz.

Egy férfi, ha tényleg akar valami komolyabbat egy nőtől, elég egyértelműen kimutatja, akkor nem várakoztat meg, nem kritizál hülyeségekért és nem hárít. Sokkal toleránsabb, mint egyébként, kényelmetlenségeket is vállal, csak, hogy velünk lehessen, és nem csak bizonyos témák érdeklik, hanem minden, ami velünk kapcsolatos. Akire mindez nem igaz, arról ne fantáziáljunk össze esküvői jeleneteket, ha egy mód van rá.

Természetesen az is sokat árthat egy még kialakulatlan, képlékeny barátkozásnak, partnerségnek, ha az egyik fél folyamatosan presszionálja a másikat a kapcsolat jellegének meghatározását kérve, sőt, megpróbálva beletuszkolni a partnerét valami előre gyártott sémába. A férfiaknak legtöbbször nem fontos, hogy definiáljanak egy kapcsolatot, a nőknek viszont annál inkább. De ha túl korán stemplizünk valamit párkapcsolatnak vagy hasonlónak, annak nagyon kellemetlen következményei lehetnek. Az elköteleződésre utaló kimondott szó megriaszthatja a másikat. Persze nem csak férfiakat lehet ilyesmivel az őrületbe kergetni, ha egy nő nem akar elköteleződni, akkor számára is igen kényelmetlen az ez irányú nyomulás egy férfi részéről.

Ha tisztán akarunk látni, figyeljünk a gesztusokra, és ne dőljünk be se a szép szavaknak, se a kifogásoknak. De persze lehet, hogy tisztán látni nem is olyan kellemes: akkor viszont ne lepődjünk meg, ha ismételten csalódunk az elvárásainkban. És ne feledük: minél lazábban állunk hozzá mi, annál nagyobb lesz az esélyünk arra, hogy tartósabb vonzalom alakuljon ki irányunkban. Éppen, mert nem görcsölünk rá.