A szingli mint másodrendű állampolgár?

Sok egyedülálló ember érzi úgy, hogy a társadalom a házasokat, és főleg a gyereket nevelő családokat privilegizálja, nekik biztosít extra jogokat, itthon aztán főleg elég mellbevágó módon propagálják a házasságot és a gyerekvállalást és beszélnek folyton a családok támogatásáról, miközben mindenki, aki a hagyományos modellen kívül létezik, elesik egy csomó kedvezménytől. (Nem csak a gyermektelen szinglik egyébként, hanem a gyermeket nevelők is, vagy azok, akik élettársi kapcsolatban élnek.)



A társadalom (nem csak a miénk) még nem nőtt ki abból az attitűdből, hogy mindenkitől elvárja a házasságkötést és a gyerekvállalást, és problémát lásson abban, ha valaki nem ezen az úton halad vagy azért, mert nem úgy alakultak a dolgai, vagy mert nem is akarja ezt az utat. Ha nem úgy alakultak a dolgok, akkor a lesajnálás és a hibáztatás között ingadozik a többség (biztos nem tette oda magát, biztos rossz a természete, biztos nem elég csinos, túl válogatós, stb.), ha pedig szabad akartából döntött így, akkor önző, felelőtlen, karrierista, majd később megbánja, de akkor már nincs mit tenni... 

Pedig a hivatalosan szinglik arányszáma a világon mindenütt nő és ezt a tendenciát semmi nem fogja egyhamar megállítani, de nem is kell. Hiszen a papíron egyedülállók nem homogén társaság, sokféle ember van köztük, egy részüknek van párja, csak nem között házasságot, nem lakik együtt az illetővel, más részüknek meg nincs, vagy laza kapcsolódások jellemzik, de attól még lehet elégedett az életével. Mint ahogy a házasok is lehetnek elégedettek vagy boldogtalanok. 

A házas vagy fix párkapcsolatban élő emberek azonban hajlamosak lekezelően bánni azokkal, akik nem tartoznak a csoportjukba. Még akkor is, ha egyébként nem érzik jól magukat a kapcsolatukban, olykor éppen azzal próbálják meggyőzni a külvilágot és önmagukat arról, hogy nem is boldogtalanok, hogy pusztán a párkapcsolati státuszukat egyfajta felsőbbrendűségi komplex megélésére használják. Mert a rossz kapcsolathoz képes a magány még rosszabbnak tűnik, és ők, ha mást nem is, legalább egy valamilyen partnert fel tudnak mutatni. 

Mivel ennyire nagy a házasság ázsiója, sokan félnek kilépni belőle, nehogy őket is vesztesnek titulálják: hiszen az elvált ember majdnem olyan másodrendű, mint a szingli. Nyilván nem az, de még mindig él a sztereotípia, hogy a válás szörnyű kudarc és valaki biztos hibás, arról nem is beszélve, hogy a házasság megszűnése anyagilag is nagyon megviselheti egyik vagy másik felet. Nem véletlen, hogy bizonyos férfiak "képtelenek" elviselni, hogy őket otthagyják, és egyesek erőszakos módszerekhez folyamodnak annak érdekében, hogy ezt a "szégyent" elkerüljék: nem úgy szocializálódunk, hogy egyedülállónak és elváltnak lenni is normális dolog... 

Sok házas úgy néz a szinglikre (elsősorban az idősebb korosztály tagjai), mint örök gyerekekre, illetve olyan emberekre, akik nem voltak képesek felnőni. Akár keres párt az illető egyedülálló, akár nem, biztatják, hogy hamarosan megtalálja az igazit, tippeket adnak neki, hol keresgéljen, ajánlkoznak, hogy közvetítenek és sértő megjegyzéseket tesznek az ismerős/rokon külsejére, szokásaira, értékrendjére. 



Ha az embernek nincs nagyon erős személyisége és nem tudja pontosan, mit akar, akkor ez a nyomás ahhoz vezethet, hogy csak azért keres magának partnert, mert ezt várják el tőle, és mert nem akar kilógni a sorból... Noha valójában nem szeretne elköteleződni. Vagy nem úgy szeretne, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Minél kisebb közösség tagja az illető és minél befolyásolhatóbb, annál valószínűbb, hogy beadja a derekát, aztán esetleg azért lesz frusztrált, mert nem talál senkit, noha e nyomás nélkül nem is keresne senkit és elégedett lehetne. Arról nem is beszélve, hogy milyen lehet egy igazán társra vágyó ember számára olyannal összejönni, aki igazából nem vágyik társra? 

Persze a társadalom az egyedülállókat is megkülönbözteti, a nőket például sokkal lekezelőbben emlegeti, ha "sosem mentek férjhez" (vénkisasszony, aggszűz -- bár a legtöbb szingli nő ma már nem marad szűz), mint a férfiakat... Azok vidám, sármos agglegények képében is megjelenhetnek. Ahogy az elvált nőről is sok hamis sztereotípia kering: folyton azt vizionálják, hogy a férjük egy fiatalabb nőért hagyta el őket, pedig a válások túlnyomó részét a feleségek kezdeményezik és a férj tiltakozik ellene. 

Annyi biztos, hogy a szinglik és elváltak száma nem fog csökkenni és minél többen lesznek, annál kevésbé lesz furcsa a jelenlétük. Bizonyos országokban már arra is rájöttek, milyen jó üzlet, ha szinglikre szabnak bizonyos szolgáltatásokat és ezzel a társadalmi elfogadottságukat is növelik. Ideje leszokni a béna sztereotípiák emlegetéséről és arról, hogy másodrendű emberekként kezeljük az egyedülállókat.