Elvárható még, hogy a férfi fizessen a randin?

Volt idő, amikor a randizás íratlan szabályai teljesen egyértelműek voltak: a férfi kérte el a nő számát, ő hívta el vacsorázni, és természetesen ő fizette a számlát. A nőnek pedig – a társadalmi elvárások szerint – elegánsan, de passzívan kellett viselkednie: nem kezdeményezett, nem hívta vissza a férfit „túl hamar”, és semmiképp sem ajánlotta fel, hogy felezik a vacsora árát.

De vajon miért változott meg ez a dinamika, és mit jelent ma, a 2020-as években, ha valaki „úriemberként” vagy „független nőként” viselkedik egy randin?

Egy udvarias férfi fizet

A „férfi fizet” elv nem a semmiből született: hosszú évszázadok társadalmi és gazdasági háttere húzódik mögötte. Amikor a nőknek még korlátozott volt a pénzügyi függetlenségük, teljesen természetes volt, hogy a férfi állta a randi költségeit, hiszen ő rendelkezett jövedelemmel. A férfi ilyenkor nemcsak gavallér volt, hanem biztonságot, státuszt és komolyságot sugárzott.

Ugyanakkor ez az „udvariasság” nem volt teljesen ártatlan: a pénzhez való viszony sokszor hatalmi kérdéssé vált. A férfi fizetett, tehát ő „kezdeményezett”, „vezetett”, és gyakran elvárt bizonyos viszonzást – akár figyelmet, akár másfajta gesztust.

A nők már nem csak zsebkendőt tartanak a táskájukban

A változás lassan történt: a ’60-as és ’70-es évek nőjogi mozgalmai, majd a ’90-es évek karriercentrikus évtizedei hozták el azt a korszakot, amikor a nők is egyre magabiztosabban nyúltak a számla után.
A feminizmus új hulláma pedig nem azt mondta, hogy „a férfi ne fizessen”, hanem azt, hogy a fizetés ne legyen elvárás egyik irányban sem. A pénzügyi gesztus helyett a hangsúly a kölcsönös tiszteletre, a kommunikációra és az egyenlő felelősségre került.

Ma már egyre gyakoribb, hogy a felek megosztják a randi költségeit, vagy épp váltott fizetéssel működik a kapcsolat: „te fizetted a múltkor, most én vagyok soron”. Ezt ma már egyre kevesebben tartják „romantikaellenesnek” – épp ellenkezőleg, a legtöbben ezt tartják az egyenrangú partnerség jelének.

A „férfi fizet” szabály ma gesztus vagy elvárás?

A modern randikultúrában a fizetés kérdése nem egyértelmű, különösen nem nálunk, Magyarországon. Sok nő ma is örömmel fogadja, ha a férfi felajánlja, hogy ő fizet, Nem azért, mert haszonleső vagy ingyenélő, hanem mert figyelmes gesztusnak, a férfiasság jelének érzi. A női klienseim így szoktak fogalmazni: „ettől érzem magam nőnek. Az a férfias, ha a pasi számára egyértelmű, hogy ő fizeti a kávémat. Nem is folytatom a randizást azzal, aki számára ez nem természetes.”

Ugyanakkor a legtöbb nő egyáltalán nem várja el, hogy a férfi fizessen, és elítéli, ha valaki ezt „tesztként” használja.

A férfiak oldaláról nézve pedig sokan érzik, hogy nehéz megtalálni az arany középutat: ha fizet, az „régi vágásúnak, patriarchális szemléletűnek” gondolják, ha nem, akkor finoman szólva „nem úriember”. Arról nem is beszélve, hogy ha egy férfi komolyan gondolja a társkeresést, lehet, hogy hetente több randin is részt vesz, ami komolyan megterhelheti a pénztárcáját, hacsak nem kifejezetten jómódú.

A sokféle vélemény, elvárás jól mutatja, hogy a randizás szabályai ma ebben a tekintetben egyáltalán nem egyértelműek, és sokkal inkább egyedi megállapodásokon alapulnak, mint társadalmi normákon.

Mit jelent ma az udvariasság?

A modern udvariasság már nem a pénz körül forog, hanem a figyelem és empátia körül. A nők egyre nagyobb többsége számára az udvariasság nem azt jelenti, hogy a férfi fizessen, hanem azt, hogy figyeljen rá, hallgassa meg, legyen empatikus.

Egyre gyakoribb, hogy ha valaki drágább helyet javasol, természetes, hogy felajánlja a fizetést – nem nemi alapon, hanem udvariasságból. Ha mindkét fél jól érzi magát a randin, ha őszinte, bizalmas légkör alakul ki, egyszerűen megbeszélik, ki mit fizet – és ezzel le is zárul a kérdés.

A mai „udvarlás” tehát nem a számlánál kezdődik és nem ott ér véget. Az igazi romantika abban rejlik, hogy két ember kölcsönösen figyel egymásra.

A régi szabályok halványodnak, és a helyükre valami sokkal rugalmasabb érkezett:
a kommunikáción alapuló randikultúra. Ma már nem az számít, ki fizet, hanem hogy hogyan érezzük magunkat a másikkal. Egy randi sikerét nem az dönti el, hogy ki nyúl előbb a pénztárcájához, hanem hogy van-e kölcsönös érdeklődés, humor és tisztelet.

Ugyan a „férfi fizet” szabály kora lejárt, de a lovagiasság, az udvariasság és a figyelmesség nem tűntek el, csak átalakultak. Ma a legértékesebb gesztus nem az, ha valaki kifizeti a vacsorát, hanem ha őszintén jelen van, meghallgat, együttérez, és tiszteletben tartja a másikat.
A randizás szabályai már nincsenek kőbe vésve, és lehet, hogy ez sokakat elbizonytalanít, de ad egy nagyfokú szabadságot is. Már semmi nem kötelező.

Ha elakadtál a társkeresésben, gyere el társkereső coachingra, és megkeressük a te legjobb megoldásodat!