Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Ghosting – azaz miért válnak kísértetté a társkeresők? jún17

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Ghosting – azaz miért válnak kísértetté a társkeresők?

Minél régebben tart egy kapcsolat, levelezés, ismerkedés, minél többet tervezgettük a jövőt, annál durvább a magyarázat nélküli eltűnés, amely azzal jár, hogy az illető nem veszi fel a telefonját (esetleg eleve olyan számot adott meg, amit csakis randizára használ), megszünteti az e-mail fiókját, töröl a közösségi oldalon, illetve egyéb kapcsolattartó alkalmazásokban az ismerősei közül, és legtöbbször úgyse tudjuk a címét vagy a munkahelyének a címét, hogy utána járjunk, vajon miért tűnt el.

A kísértetté válás annál egyszerűbb, minél virtuálisabb alapokra épített a kapcsolat. Ha nincsenek közös ismerősök, nem lakunk közel egymáshoz, nem járunk ugyanazokra a helyekre (illetve nem is tudjuk, a másik hova jár egyáltalán), szóval ha az ismerkedés egyfajta légüres térben zajlott, akkor tökéletesen el is lehet tűnni belőle.

De miért? – kérdezi mindenki, aki már áldozata volt hasonló eltűnésnek

Elsősorban gyávaságból. Ha egy jól alakuló ismerkedésből valaki magyarázat nélkül elpárolog, annak nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy közölje a partnerrel, ő nem szeretné folytatni, és elviselje annak értetlenségét, felháborodását, kínlódását. Mindezt azzal spórolja meg magának, hogy egyáltalán szóba se áll azzal, akivel korábban éjjel-nappal kommunikált.

Akivel először történik ilyesmi, és nem tudja, mennyire gyakori jelenség az eltűnés, az szinte biztosan magát fogja okolni a történekért, hiszen nulla információval rendelkezik arról, hogy miért jutott ebbe a helyzetbe, és nem is marad más számára, mint az agyalás… Amikor valakitől megtagadjuk még a búcsú lehetőségét is, akkor nagyon durván belegázolunk a lelkébe és akár hosszú időre is tönkretehetjük az önbizalmát.

Az eltűnők olykor arra hivatkoznak, hogy úgyse tudták volna érthetően elmagyarázni az indokaikat, vagy az őszinteség, hogy például egy vonzóbb partner miatt léptek le, csak még jobban bántotta volna a másikat, mint a csend. De igazából a konfliktushelyzet maximális elkerülése van a háttérben, és a meglepő az, hogy nem csak a társkeresésben divat ez, hanem az üzleti életben is. Megírni valakinek, hogy mégsem akarok vele együtt dolgozni, kellemetlen, hát inkább csak nem jelentkezem többé…

Visszatérve az online társkeresésre: még az is jobb magyarázat a búcsúra, hogy „Elment a kedvem az egésztől”, „Rájöttem, hogy nem akarom elkötelezni magam”, „Túl sok a dolgom, most nem érek rá randizni”, mint a másik ember lenullázása. A gyenge vagy kamu magyarázat is valami, ha már annyira nem szeretnénk további konfliktust, és nem akarunk előrukkolni a valódi okkal. Ha egyáltalán tisztában vagyunk annyira magunkkal, hogy ismerjük a valódi okokat.

Nem mondom, hogy a faképnél hagyott félnek mindig ismernie kellene az összes valódi okot, hiszen lehet, hogy ez tényleg csak rontana a helyzetén, de legalább az okok egy részét el kellene mondanunk, meg kellene írnunk. Nem durván, nem támadóan, mindig maximális tapintattal.

De hagyjuk a kísérteteket, nekik saját magukkal kell szembenézniük, akivel igazán foglalkozni érdemes, az az, akit megkísértettek. Vagyis akit már nem keresnek többé. Mit tegyen a ghosting áldozata?

Követeljen magyarázatot, ne hagyja annyiban a dolgot, és nyomozza ki, hogy online ismeretsége valójában kicsoda, aztán állítson be hozzá, vagy a munkahelyére? Esetleg fogadja el minden további nélkül, hogy ennyi volt, és ne keressen magyarázatot a történtekre? Könyvelje el, hogy a másik egy szemét? Vagy elemezze ki alaposan a saját viselkedését és keresse meg a hibát? Mit rontott el, és mit kell legközelebb másképp csinálnia? Próbáljon meg más profillal újra kapcsolatba kerülni az eltűnt személlyel?

Először is: miért fáj annyira, ha valaki, akit még csak nemrég ismerünk, hirtelen eltűnik az életünkből? Ő maga hiányzik annyira, vagy az érzés, amit nyújtott? Az, hogy valaki törődött velünk, vonzónak talált, ígéreteket tett, és most minderről kiderült, hogy soha nem volt reális? A reményeink romba dőlése bosszant annyira?

Amit ilyenkor érzünk, az bizony szégyen. Szégyelljük magunkat azért, mert elhittük, hogy fontosak vagyunk valakinek, akiről kiderült, hogy még csak arra se méltat, hogy elköszönjön. Silvan Tomkins, érzelemkutató szerint akkor érzünk szégyent, ha valamilyen örömteli tevékenységünket durván félbeszakítják. És ilyenkor nagyon nehezen tudunk napirendre térni: vissza akarjuk kapni az örömöt, meg nem történtté akarjuk tenni azt, ami a törést okozta.

Természetes, hogy a kísértet negatív színben való feltüntetése segíthet az élmény feldolgozásában. És tényleg: nem érdemli meg az, aki ennyire gyáván kilépett egy alakuló kapcsolatból, még ha az számára nem is volt alakuló kapcsolat, hogy negatívan értékeljük? Szerintem abszolút megérdemli. Annak viszont nem látom értelmét, hogy kövessük az illetőt és magyarázatot követeljünk tőle, vagy egyenesen üldözőbe vegyük – amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni. Ráadásul az, aki egyszer így viselkedett, bármikor újra megtenné, és erre biztosan nem vágyunk.


Mit tehetünk önmarcangolás és a másik üldözése helyett?

1. Fogadjuk el, hogy megtörtént, és hogy fáj! Ne akarjuk visszacsinálni, ne gondolkozzunk örökké azon, hogy mit tehetünk volna másképp, se azon, hogy miként lehet valaki ennyire szemét. Az első pár napban persze ezen lesz a hangsúly, de aztán ne merüljünk bele mélyebben.

2. Beszéljük meg valakivel, aki megért minket! Az ilyesmit ne zárjuk magunkba, csak azért, mert szégyelljük, hogy velünk is megeshetett. Ha kibeszéljük, sokkal könnyebb lesz – valószínű, hogy a barátunk, barátnőnk is átélt már hasonlót, és más perspektívából nézi már az egészet.

3. Ne hanyagoljuk el magunkat fizikailag! Együnk, aludjunk, mozogjunk rendesen. Vezessük le valahogy a feszültséget, ne zárkózzunk be otthon, ne tömjük tele magunkat csokival, ne rúgjunk be, és a többi. Adhatunk magunknak egy pár napos gyászidőszakot, amikor mindez megengedett, de legyen végső határideje, és utána folytassuk a normális életünket.

4. Gondoljunk bele: ezzel az emberrel úgyse alakulhatott volna ki semmi komolyabb. Ahogy eltűnt, az gyáva dolog volt, de ha nem akarta folytatni, akkor úgyis eltűnt volna. Azzal nem értek egyet, hogy a kamu magyarázatok rosszabbak, mert már mindkettőben volt részem, és a magyarázat nélküli eltűnés messze a legrosszabb, de tény, hogy egy idő után mindegy lesz. Ha már hormonálisan nem vagyunk olyan függő állapotban, akkor rájövünk, hogy az adott ismerkedés nem vezethetett volna sehová.

5. Engedjük el! Van, hogy rövidebb, van, hogy hosszabb ideig tart, de el kell engednünk az egész ügyet, hogy újra bízni tudjunk. Ne adjuk fel a randizást egy ilyen eset miatt, de még akkor sem, ha többször megtörténik. Valószínűleg elkerülhetetlen, hogy átéljük ismét, de másodszorra már sokkal kevésbé fog fájni, edzettebben viseljük el. És ha megtanultuk a leckét, tudni fogjuk, hogy valószínűleg nem mi rontottuk el, egyszerűen nem ránk volt szüksége, és ezért nem is lehettünk volna boldogok vele.