Veszekedjünk, mielőtt elköteleződnénk!

Az ember életében nem sokszor találkozik olyan partnerrel, akire soha nem neheztel, és akivel semmin nem tud összeveszni. Nem sokszor, de azért előfordulhat, hogy mégis sikerül, mert annyira egy húron pendülnek. Ráadásul piszlicsáré dolgok miatt nem kapják fel a vizet.

Ha azonban nem akarjuk megvárni ezt az embert, vagy ismerjük magunkat annyira, hogy úgysem bírnánk ki viták és összetűzések nélkül, akkor azzal a partnerrel, akivel komolyabb terveink vannak, mindenképp még az eljegyzés előtt vesszünk össze. Persze nem végletesen, csak annyira, hogy magunkban is megtapasztaljuk, hogyan tudunk vele vitatkozni, és az ő reakcióit is lássuk.

Itt most semmiképp nem értelmetlen és sehová nem vezető vitára, és főleg nem erőszakba torkolló veszekedésre kell gondolni. A cél éppen az, hogy a véleménykülönbség vezessen valahová, hogy kiderüljön, képesek vagyunk-e kompromisszumra jutni. Mert ha ez nem megy, akkor elköteleződés után se fog menni.


Milyen fázisokból áll egy klasszikus veszekedés?

1. Véleménykülönbség
2. Felháborodás, indulatosság
3. Érvekkel próbálkozás
4. Egyre durvább szóváltás
5. Ultimátum vagy kimenekülés a szituációból


Ez ugyan a klasszikus forma, de van, akivel így nem lehet veszekedni. Például az olyanokkal, akik nem húzzák fel magukat, és csak mantrázzák a saját véleményüket. Vagy akik egyetlen érvet sem tudnak felhozni a véleményük védelmében.

Léteznek alapvetően konfliktuskerülő emberek, akiket nagyon nehéz veszekedésre bírni, esetleg nem is lehet, mások meg a legkisebb hülyeségen is felhúzzák magukat és állandó feszültségben tartják a környezetüket.

Vajon a mi partnerünk milyen és mi magunk milyenek vagyunk konfliktus esetén? Éppen ezt kellene kitapasztalni, mielőtt úgy döntenénk, hogy vállaljuk a közös életet. Mennyire passzol hozzánk a vitastílusa, mennyire képes kordában tartani az indulatait veszekedés közben, mennyire haragszunk rá, és egy nagy összecsapás után hogy tudunk visszatérni nyugalmi állapotba - vajon meg tudunk-e egymásnak bocsátani, ha sértegetések hangzottak el (egyáltalán elhangoznak-e sértegetések és azok milyen jellegűek)?

Egyáltalán van-e egy összetűzés után bocsánatkérés és kibékülés, vagy csak hagyjuk, hogy elteljen némi idő, és elsimuljanak a hullámok, aztán mindenki úgy tesz, mintha mi sem történt volna? Nem ritka az ilyen, bocsánatkérésre való képtelenség is, de az is előfordul, hogy valaki a veszekedés során tanúsított botrányos durvaságát túl mézesmázos és megalázkodó módon próbálja jóvá tenni.

Mivel egy szerelmi kapcsolat első szakaszában általában mindenki jobbnak akar tűnni, mint amilyen valójában, kell némi idő, amíg az első komoly vitát lefolytathatjuk. Igen ritkán, de akad olyan kapcsolat, amelyben sosincs ok összetűzésre, annyira egyformán gondolkodnak a partnerek, de az is előfordulhat, hogy csak úgy tesznek, mintha egyetértenének, mert azt hiszik, hogy ettől lesz a kapcsolat élhető, és a mélyben egyre gyűlnek az indulataik.

Attól függően, hogy mennyire komoly a kapcsolat, más és más szintű konfliktusokat érdemes felvállalni. Ha együtt élünk és családot akarunk, akkor már nincs helye finomkodásnak, tisztázni kell a fontos kérdéseket, de ha ilyen sokáig várunk azzal, hogy kiderüljön, ki mennyire makacs, ki hajlamos észérvekkel előjönni illetve azokra hallgatni, ki szeret mindenáron győzni egy vitában, és kinek fontosabb a béke, mint az igaza, akkor már lehet, hogy késő lesz kihátrálni a kapcsolatból, bármennyire is nem stimmel a vitakultúránk.

Persze a konfliktuskezelést is lehet tanulni, és lehet benne fejlődni. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy miért veszítjük el a fejünket akkor, ha a partnerünk nem ért egyet valamiben, illetve hogyan tudnánk asszertívebben kommunikálni és így sokkal kevesebb konfliktus árán elérni, amit szeretnénk, akkor sokat javulhat a helyzet.

Arra is érdemes figyelni, hogy mennyire törekszünk kompromisszumra, illetve mennyire nem akarjuk megoldani a helyzetet. Ideális esetben létezik valamiféle középút, egyik is enged valamennyit, másik is enged valamennyit, és létrejön a megegyezés. De persze vannak igen/nem helyzetek is. Amikor arról van szó, hogy a gyerek milyen iskolába menjen vagy költözzünk-e külföldre, vagy vegyünk-e fel hitelt, akkor vagy egyik, vagy másik megoldás mellett kell döntenünk.

Ha minden konfliktusból mindig ugyanaz a fél kerül ki győztesen (főleg, mert a konfliktus megoldása számára nem egy mindkettejük számára elfogadható kompromisszum, hanem győzelem vagy vereség), akkor az állandó vesztes belefárad abba, hogy kifejtse a véleményét és inkább ráhagy mindent az erőszakosabb emberre. Ami könnyen elvezethet odáig, hogy az egész család számára katasztrofális döntések születnek. Ráadásul egy folyton ledorongolt partnerből könnyen kiveszhet a szeretet és a gyengédség.

Az igazán jó partnerek számára nem az a fontos, hogy ők győzzenek minden vitában, hanem az, hogy valódi kommunikáció jöjjön létre és együttes megoldásokat találjanak. Vagy éppen tisztázzák, kinek mi elfogadható és mi nem.