Házasok, de külön élnek

Egyre többen választják nyugaton ezt az életmódot: hosszú távú kapcsolatot létesítenek, sőt, össze is házasodnak, de ki-ki marad a saját lakásában, és soha nem költöznek össze. Magyar viszonyok között persze sokkal nehezebb ezt megvalósítani, mint gazdagabb országokban: az összeköltözés egyik fő oka sokszor az, hogy vagy az egyik, vagy a másik félnek nincs önálló lakása, és végre eljöhet otthonról vagy az albérletből, illetve, hogy ha összeházasodnak, számos olyan kedvezményben is részesülhetnek, amelyek egyedülállóknak nem jár.

Mondhatjuk tehát, hogy a házas különélés, amennyiben nem kényszerű, hanem szabad döntés következménye, egyfajta luxus: csak a tehetősebbek engedhetik meg maguknak, hogy két háztartást tartsanak fenn, hiszen ez nem igazán rentábilis. De most ettől eltekintve, vajon milyen előnyei lehetnek ennek a formációnak és ki jár ezzel jól?

Én egy ilyen esetet ismertem, úgy 15 éve egy már akkor a hatvanas éveiben járó hölgy mesélte, hogy egész házassága alatt külön élt a férjétől, és egy közös gyereket is neveltek - illetve inkább csak ő nevelte egyedül. A példája inkább arról győzött meg akkor, hogy a két lakás fenntartása inkább jóval idősebb férjének volt kényelmes, ugyanis az összes házimunkát a feleség végezte, és még titkárnőként is működött, cserébe azt kapta, hogy a professzor úr eltartotta...

A Guardian nemrég megjelent cikkében szintén egy értelmiségi házaspár mutatkozik be: a férfi itt is sokkal idősebb a feleségénél, konkrétan majdnem 30 év a korkülönbség, és a férj minden este hazamegy a saját kis stúdiójába, míg a neje a nagyobb lakásban marad a gyerekekkel. 25 éve élnek így, és a jelek szerint mindkettejüknek megfelel. Hogy miért alakult így? Mert nagyon más az életstílusuk, az ízlésük és a pénzköltési szokásaik. Nyilván mindketten szeretnek visszavonulni a saját területükre, élvezik a magányt, és persze megengedhetik maguknak.

Találkozni minden nap találkoznak, a férj ott reggelizik, amíg a gyerekek kisebbek voltak, ő vitte őket iskolába, vacsorázni is együtt szoktak. Csak vacsora után kel útra a már idős férj, hogy pár háztömbnyire található lakásába visszatérjen: persze felvetődik a kérdés, hogy mi lesz, ha már nem tud önállóan közlekedni, és a fotóit elnézve ez az idő nincs már olyan távol...

Az USA-ban egyébként kb. 3,5 millió ember él hasonló helyzetben: monogám kapcsolatban, de nem egy fedél alatt. Ami azt mutatja, hogy ez a jelenség nem is olyan ritka. Gyakorta egy korábbi, rosszul sikerült házasság vagy együttélés után döntenek úgy az emberek, hogy inkább megőrzik a függetlenségüket, és nem költöznek össze a kedvesükkel, vagy akár férjükkel, feleségükkel. Például, mert rájöttek, hogy valamennyi távolság inkább jót tesz a kapcsolatnak, és ha túl sok időt töltenek a partnerükkel, akkor hamarabb kialakulhat a monotónia, nehezebben viselhető a rutin, jobban is idegesítik egymást.

De külön együtt élni is sokféleképpen lehet: lehet úgy, hogy ki-ki maga felel a saját lakása tisztaságáért, a mosásért, a főzésért, a bevásárlásért, vagy lehet úgy, hogy felosztják egymás között a feladatokat, illetve az is előfordul, hogy az egyikükre hárul az összes házimunka, csak így duplán kell dolgoznia.

Az igazán nagy kérdés, hogy ki mennyi időt tölt a gyerekekkel: ilyenkor a gyerekek általában az anyával laknak, és az apa látogatóba jön - még ha az apa minden reggel ott kezd és este ott végez, akkor is igaz, hogy az éjszakai problémák a nőre hárulnak... Gyermektelen illetve idősebb pároknál kiegyensúlyozottabb lehet a munkamegosztás, és ha mindketten szeretnek egyedül lenni, dolgozni, akkor kifejezetten kellemes, ha éjjel egyedül alhatnak, vagy éppen addig virrasztanak, amíg kedvük tartja, és akkor kelnek fel, amikor jólesik.

Biztos, hogy nem való ez mindenkinek, és az is biztos, hogy sokan megdöbbennek azon, ha egy pár emellett dönt - főleg, ha egyébként a munkájuk nem indokolja, hogy sok időt töltsenek egymástól távol. Hiszen ez nem ugyanaz a helyzet, mint mikor a kamionos csak hetente, kéthetente talál haza, hogy a tengerészekről és a hivatásos katonákról már ne is beszéljünk: a lényeg, hogy ez nem kényszerhelyzet, és hogy a felek hosszú távon sem tervezik, hogy összeköltöznek.