Huszonéves lányok – minden férfi álmai? Vagy mégsem?

Álomarcú lányok, nevetős diákok, hosszú combú, lobogó hajú, merész, ártatlan, mégis szexi szépségek – akik már épp nem gyerekek, de még nem is érett nők… Nem is akarnak még gyereket, mert nem sürgős, eszük ágában sincs férjhez menni (főleg, mióta a családalapítás a harmincas évek fölé tolódott), ugyanakkor legálisan kívánhatók…

Így él a huszonéves lányok sztereotípiája sok férfi agyában. Főleg a huszonéveik elején járóké, akiket még meg se érintett a 30-as szám közeledésének „réme”, és még feltételezhető róluk, hogy leginkább az élet élvezete a céljuk…

Bár nem tudom, mindez tudatosul-e mindazoknak a fejében, akik egy nemrégiben közzétett társkeresős felmérés szerint, saját életkoruktól teljesen függetlenül, 20 és 50 között azt jelölték be, hogy 21-22 éves női partnerre vágynak. Gyorsan tegyük hozzá: ugyanezen a felmérésen a nők nagy része saját életkorához képest pár évvel idősebb férfipartnert választott.

Nincs azzal persze semmi baj, ha az ember fiatalabb vagy épp idősebb korosztályt céloz meg, de a huszonéves fruskák iránt megnyilvánuló ennyire tömeges érdeklődés mégiscsak felvet bizonyos kérdéseket.

Például, hogy miért jelölnek be ennyire fiatalokat azok, akiknek szinte semmi esélyük sincs a korosztályhoz tartozó lányoknál? Hogy vajon belegondolnak-e a harmincas, negyvenes, ötvenes férfiak abba, hogy miről lehet beszélgetni egy huszonévessel, milyen életkori sajátosságok jellemzőek rá, és hogy ezt hogyan tudnák ők maguk kezelni? Ha saját lányuk van, vagy lenne, vajon mit szólnának egy jóval idősebb partnerhez? Hogyan néz ki az „én is huszonévest szeretnék” az ellenkező oldalról?

Egyáltalán, érdemes-e annyira favorizálni a fiatalokat?

Egy esetben biztos: ha mi magunk is huszonévesek vagyunk. Na jó, esetleg harmincasok… Bár már a harmincasok nagy része is érzi a szakadékot saját maga és a huszonéveik elején járó fiatalabbak között. Persze, vannak korán és későn érő típusok, de most tendenciákról beszélek. Egy egyetemista egész másképp él, más miatt aggódik, másképp szórakozik, mint egy olyan harmincas, aki napi 8-10 órát tölt a munkahelyén, és az egzisztenciája megalapozásán gondolkodik. Esetleg családot szeretne.

Egy negyvenes valószínűleg túl van a családalapításon, és már el is vált, kisgyerekeket nevel, ha csak vasárnapi apaként, akkor is… ugyan mit fog kezdeni egy huszonéves diáklánnyal, aki jó eséllyel függ még a szüleitől, és ellenük lázad ahelyett, hogy „végre felnőne”?

Az ötvenes, ha nem agglegény, ugyancsak elvált, tán nem is egyszer, és olyan korú gyerekei lehetnek, mint a diáklány – úgyhogy pontosan ismerheti az adott generáció problémáit, és nem biztos, hogy nagy kedve van megkettőzve vagy megháromszorozva elviselni az egészet.

Akkor miről is van itt szó? Miért kellenek a huszonévesek? Mert hamvas a bőrük? (Már, amelyiknek…) Mert még olyan romlatlanok? (Sok huszonéves több partnert fogyasztott el, mint az ötvenesek.) Vagy mert fiatalító hatást gyakorolnak a férfiakra? Esetleg villogni lehet velük a haverok előtt, mint egy sportkocsival? (Azt hiszem, ez utóbbi erősen benne van a pakliban.)

No de komoly partnerrel az ember nem villogni akar, hanem együtt lenni, jól érezni magát, hosszabb távon berendezkedni…

Lehet, hogy meglepő lesz, de (nem huszonéves) férfi ismerőseim körében végzett felmérésem alapján az ennyire fiatal lányok nem is olyan népszerűek, mint ez fent említett statisztikákból kitűnik. Persze, jólesik megnézni őket az utcán, ha csinosak (de ehhez nem kell huszonévesnek lenni, csinos lehet valaki érettebb korában is, és ugyanúgy megnézik), de ha már beszélgetni kell velük, ha az életritmusukhoz kéne igazodni, akkor azért nem annyira egyértelmű a huszonévesek favorizálása.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy sok fiatal lány meg se látja a nála 20-30 évvel idősebbeket, vagyis nem férfiként néz rájuk, hanem (jó esetben) apafigurát lát bennük. Nyilván akadnak kivételek, olyan fiatalok, akiknek kifejezetten az érettebb férfiak jönnek be, mitöbb, olyan huszonéves lányok, akiket a saját generációjuk nem is értékel igazán, ellentétben az idősebbekkel, akik viszont imádják őket. Kivételek természetesen léteznek, de ha átlagokat nézünk, azt kell mondjuk, hogy harminc fölötti férfiként nem érdemes a huszonévesekre fókuszálni. Már csak azért sem, mert ugyebár ők is elég gyorsan idősebbek lesznek, és ha csak az életkoruk volt vonzó, akkor mi lesz később? Körülbelül 5 évente le akarnák cserélni a partnerüket, ami annyira nem szimpatikus hozzáállás.

A sikeres társkeresés egyik alapfeltétele, hogy reális és a magunk számára hosszú távon kedvező célokat tűzzünk ki magunk elé… Az álomarcú lányok pedig, ha egyáltalán léteznek, nem mindenki számára elérhetőek, és nem is mindenkinek valók, arról nem is beszélve, hogy az ilyen általánosítások során teljesen eltűnik az egyes ember egyénisége. Ma már sokkal tovább tart a fiatalság, mint akár pár évtizeddel ezelőtt, és ha termékeny partnerre vágyunk, akkor se feltétlen kell huszonévest keresni – aki nagy eséllyel még úgysem szeretne gyereket. Az új huszonéves… a harmincas.

Érdemes jobban körülnézni.