Hogyan élhetünk hosszú távú szeretetkapcsolatban? Kilenc alapötlet

Szerelembe esni viszonylag könnyű. Szerelmesnek lenni már nem annyira: sok szenvedéssel is járhat, ha a szerelmünk nem viszonzott, vagy túlságosan rajongunk, és a partnerünk ezt terhesnek találja, ha úgy érezzük, mi teszünk többet a kapcsolatba, ha nem hasonlóképp éljük meg a dolgokat, ha mardos a féltékenység.

De egy hosszú kapcsolatban fenntartani a szeretetet ugyancsak borzasztó nehéz feladat. Van, akinek könnyen megy (ez a szinte láthatatlan kisebbség), mert eleve toleráns, asszertív, derűs ember, illetve nagy szerencséje volt a párválasztással, mert jól kiegészítik egymást a kedvesével. Legtöbbünknek azonban roppant nehéz jól szeretni és megtapasztalni, hogy úgy szeretnek, ahogy az nekünk a legjobb. De mitől lesz működőképes az egész?



1. Mindig legyünk korrektek!


Nem tűnik valami romantikusnak, de itt nem is a lila ködről beszélünk, hanem arról, hogy hosszú távon hogyan őrizhetjük meg egymás iránti szeretetünket. Ha nem vagyunk korrektek egymással, akkor ez nem fog menni. Ha folyamatosan azt érezzük, hogy a partnerünk igazságtalanul bánik velünk, ha kettős mércét alkalmaz, ha hatalmi játszmákat játszik, akkor nem fogjuk tudni igazán szeretni. Ez persze visszafelé is igaz: mi sem lehetünk igazságtalanok, intoleránsak, basáskodók.

De elég, ha az egyik fél elkezd inkorrekten viselkedni, már a másik sem fog tudni korrekt maradni, mert akkor úgymond behódolt. Épp ezért olyan borzasztó nehéz ennek a szabálynak megfelelni: sosem csak az egyik emberen múlik. Ráadásul abban, hogy mi az igazságos, sajnos nagyon sokszor nem is értenek egyet.

Igazán érett emberek képesek csak arra, hogy higgadtan megbeszéljék, mit éreznek méltányosnak és mit nem. A legtöbb esetben már a megbeszélés javaslata sértődéshez vezet, mert az alapállás az szokott lenni, hogy vagy elfogadsz ilyennek, vagy menj a fenébe. Hát, ezzel az attitűddel nem lehet korrekt kapcsolatot építeni.


2. Tiszteljük a másik sérülékenységét és titkait!


Minél közelebb kerülünk valakihez, annál több olyasmit tudunk meg róla, amit csak keveseknek mond el. Esetleg csakis ránk bízta a legféltettebb titkait. Ezekkel az információkkal soha nem szabad visszaélnünk. Még akkor sem, ha mérgesek és csalódottak vagyunk. Lásd még az első pontot a korrektségről.

A másik dolog, ami még szervesen ide tartozik: ne akarjuk kikényszeríteni a partnerünkből azokat a titkokat, amelyeket önként nem oszt meg velünk. Semmiképp ne kutakodjunk a levelezésében, a naplójában, ne hallgatózzunk. Ha valamit nem mond el, annak oka van. Lehet, hogy fél az ítéletünktől, lehet, hogy sok rossz tapasztalat tanította meg arra, hogy még a legközelebb állók is visszaélhetnek azzal, amit elárult nekik. Sőt, éppen azok élhetnek vissza leginkább, akik a legközelebb állnak.

Ez is olyan pont, aminek kölcsönösnek kell lennie ahhoz, hogy a kapcsolat működni tudjon. Ha az egyik fél visszaél a tudomására jutott intim információkkal, sőt, kifejezetten megszégyeníti a partnerét, akkor elvész a törékeny egyensúly.


3. Legyünk lovagiasak!


Azaz: tegyünk szívességeket a másiknak, akár kéri, akár nem. És ne várjuk, hogy valamivel meghálálja! Na jó, az persze megint nem fog működni, ha mindig csak az egyik fél tesz szívességeket és a másik elfogadja, de előfordulhat, hogy az egyik partner teljesen más jellegű kedvességekre képes, mint a másik. Méricskélni semmiképp nem érdemes, mert akkor a dolog lényege vész el: hogy szeretetből és nem érdekből cselekszünk.

A szívességek felhánytorgatása persze agyoncsapja az egészet, de érthető, ha valaki kihasználtnak érzi magát, amennyiben a partnernek módjában állna viszonyozni a jótéteményeket, de soha nem jut eszébe, hogy tehetne valamit.

Előfordulhatnak olyan helyzetek (például az egyik fél hosszas betegsége), amelyekben a szívesség olyan nagy és folytatólagos, hogy meghálálni teljesen lehetetlen lenne, de általában éreztetni lehet a partnerrel, hogy mennyire értékeljük a segítségét.


4. Tiszteljük a partnerünk világnézetét!


Ezt persze könnyű mondani, és nehéz betartani, főleg, ha homlokegyenest ellenkeznek a nézeteink. Előfordulhat, hogy a szerelmünk számunkra teljesen elfogadhatatlan, szélsőséges nézeteket vall, még az is lehet, hogy a kapcsolatunk folyamán alakult át ilyenné: ebben az esetben nem fog működni a kölcsönös tisztelet. Valószínűleg nem vagyunk képesek szeretetkapcsolatban élni valakivel, aki alapvetően mást gondol a világról, mint mi.

De azért van olyan másképp gondolkodás, amit tolerálni tudunk: ha mindketten hívők, akkor nem kell feltétlen összeveszni azon, hogy milyen módon gyakorolják a hitüket, illetve élhet együtt egy ateista és egy vallásos ember is. (Itt persze nem mindegy, hogy a gyerekek neveltetése kapcsán milyen kompromisszumra jutnak.)

Ha békét akarunk, akkor olyan partnert válasszunk, aki alapvetően nem gondol mást a világról, mint mi. Vagy akinek a másképp gondolkodását még tolerálni tudjuk, és ő is elfogadja a miénket. Gyereket vállalni olyasvalakivel, aki számunkra elfogadhatatlan nézeteket vall, nagy hiba: nem fogunk tudni megegyezni abban, milyen értékeket közvetítsünk feléjük.


5. Legyünk rugalmasak!


A kapcsolatok folyamatosan változnak. Nem csak azért, mert más és más fázisba lépünk, hanem azért is, mert a benne lévő emberek is folyamatosan változnak. Miközben mi egy irányba indulunk, a másik elindulhat egy teljesen más irányba, és ha eltávolodunk egymástól, akkor nagyon nehéz lesz újra egymásra találni.

Nem vezet sehová, ha konzerválni akarjuk a kezdeti fázist, amikor még mindketten boldogok voltunk. Az sem megoldás, ha felidézzük, miért szerettünk egymásba, hiszen mi sem vagyunk akkori önmagunk, és a másik sem, tehát legfeljebb nosztalgiázásra jó az akkori érzések felmelegítése, a jelen érzelmi problémáit nem tudjuk ezzel megoldani.

Csak a rugalmasság segít abban, hogy ne idegenedjünk el egymástól. De ehhez el kell fogadnunk, hogy a másik fél is változik, még ha a változás iránya nem is mindig tetszik. Persze eljöhet az a pont, amikor már nem vagyunk képesek mosolyogva tolerálni, mi lett a partnerünkből, mert tökéletesen idegennek érezzük. És ez a pont nála is eljöhet. De általában hosszú út vezet idáig.

Ha folyamatosan odafigyelünk arra, hogy mi változik benne és köztünk, illetve érzékeltetjük, mi milyen irányban szeretnénk tovább menni, akkor nem ér majd váratlanul, hogy már egész más emberek vagyunk, mint kezdetben. Ezt nem problémának fogjuk látni (hiszen elkerülhetetlen), hanem lehetőségnek.


6. Ésszerű keretek között éljünk egészségesen!


Manapság nagy vitákat kavar, mit tekintsünk egészséges életmódnak. Van, aki már környezetvédelmi megfontolások alapján választja a vega, illetve vegán életmódot, van, aki a gabonaféléket utasítja el, és olyan is létezik, aki ezeket az étkezési szabályokat túlzottaknak gondolja. Az egyik minden nap edz, a másik csak hébe-hóba. Sokan nem foglalkoznak az egészségükkel, alkoholizálnak, drogoznak, más szenvedélybetegségnek hódolnak.

Vagyis egyáltalán nem könnyű megmondani, mi számít manapság ésszerű keretek közötti egészséges életmódnak. Ez teljesen attól függ, miben hisz az a két ember, aki benne van a kapcsolatban. Ma már gyakorlatilag világnézetté nőtte ki magát ez a kérdés (lásd 4. pont), így harmonikusan akkor fogunk tudni együttműködni, ha ebben nem vallunk teljesen ellentétes véleményt.

Nyilván itt is szükség van az előző pontban említett rugalmasságra. Vagyis, ha mi a magunk részéről vegák vagyunk, attól még élhetünk együtt egy húsevővel úgy, hogy nem akarjuk állandóan megtéríteni. A neuralgikus pont ismét a gyereknevelés, hiszen ha az egyik szülő abszolút hús- vagy szénhidrátellenes, illetve a napi edzés híve, akkor folyamatos konfliktusban fog élni a másikkal, aki viszont a hagyományosabb megközelítést alkalmazná.


7. Legyünk csapatjátékosok is az individualizmusunk mellett!


Szó sincs arról, hogy le kellene mondanunk az egyéni érvényesülésről, de ha harmonikus kapcsolatra vágyunk, minden fontos döntésünket meg kell vizsgálnunk a csapat, illetve a család szempontjából is. Mivel az ilyen döntések az összes résztvevő életére lényeges hatást gyakorolnak, nem mehetünk mindig a magunk feje után.

Ugyanakkor nem vezet semmi jóra, ha elnyomjuk a vágyainkat, és a köz érdekében elvész az egyén. Főleg, ha mindig ugyanaz a partner mond le a saját igényeiről.

Itt is fontos kérdés, milyen az értékrendünk, és mennyire tudunk megegyezni abban, hogy közös értékrendet alakítsunk ki. Sok esetben egyáltalán nem világos, hogy a másik ember mit gondol egy adott kérdésről, és esetleg csak évekkel később derül ki, hogy amit mi feltételeztünk, az egyáltalán nem felel meg a valóságnak.

Mindig jobb megbeszélni a sarkalatos kérdéseket, és nem adottnak venni, hogy a másik is pont ugyanúgy gondolja, mert nekünk annyira természetesnek tűnik. Ugyanakkor sok esetben azért nem őszinte az egyik fél a másikkal szemben, mert attól tart, hogy az a nézeteit kineveti, elítéli, felháborítónak tartja. Itt utalnék vissza a 2. és a 4. pontra.


8. Legyünk kedvesek és megértők!

Kezdetben ez nagyon egyszerű szokott lenni. Aztán a mindennapok bedarálnak minket, és a rosszkedvünket, frusztrációnkat az otthoniakon töltjük ki. Nem létezik ember, aki képes mindig és minden körülmények között kedves maradni, illetve ha mégis, az már végképp nem egészséges. De jó kapcsolatban csak akkor fogunk tudni élni, ha a partnerünkkel az esetek nagy részében jóindulattal beszélünk és megértők vagyunk, ha pedig megbántottuk, bocsánatot kérünk.


9. Tartsunk önvizsgálatot!


Van, aki ezt folyamatosan műveli, mások egyáltalán nem foglalkoznak hasonló úri huncutságokkal. Pedig nem árt olykor szembenézni önmagunkkal. Azt tesszük, amiben hiszünk? Ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk? Ha nem, akkor mit tehetünk annak érdekében, hogy rendbe jöjjünk.

Persze az ilyen önreflexió ahhoz a következtetéshez is vezethet bennünket, hogy nem kellene benne maradnunk az adott kapcsolatban, mert ott nem lehetünk önmagunk. (Ha családosak vagyunk, azért ebben az esetben nem mindig engedhetjük meg magunknak, hogy mindent felrúgjunk.)

De az igazán harmonikus kapcsolat arról ismerszik meg, hogy úgy érezzük, pont ez való nekünk. Nincs nagy hiányérzetünk, nem gondoljuk, hogy másutt kellene keresnünk a boldogságot.



Igen kevés kapcsolatra igaz minden, fentebb felsorolt viselkedésminta és hozzáállás, de ha valamiben nem vagyunk igazán jók, pozitív irányba mindig változhatunk. Persze ennek akkor van értelme, ha mindkét fél beletesz a maga részéről, és valóban érdekelt abban, hogy a kapcsolat hosszú távon fennmaradjon. 


A poszt megírásához Randi Gunther cikkét vettem alapul.